Idén is gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket az immár 12. alkalommal megszervezett Duna Napok. Erdély egyik legrangosabb kulturális eseményét, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan, május 29. és 31. között tartották meg Torockón.

A Duna Napok hivatalos megnyitójára péntek délután került sor.

„…ezek a mi történeteink”

Elsőként Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Hegedűs Béla konzul köszöntötte a jelenlévőket. „Ha valamit tizenkettedik alkalommal rendeznek meg, már nem egy egyszerű rendezvényről van szó, hanem hagyományról. Valami olyan értékről, amit a szervezők szívvel-lélekkel teremtenek meg évről évre, és ahová az emberek, határoktól függetlenül, odajárnak feltöltődni. Erdély egyik legkiemelkedőbb ékköve, ez a gyönyörű történelmi falu, tökéletes otthont ad a Duna Napoknak, egy olyan kulturális seregszemlének, amely kicsiknek is, nagyoknak is kincseket rejt egyaránt (…) és 2026-ban is képes erre a helyre csábítani a magyarokat a Kárpát-medence minden szegletéből” – summázta a konzul, hozzátéve: mi magyarok, a történelem minden megpróbáltatása ellenére, képesek voltunk egységben maradni, sikerült megőriznünk kultúránkat és anyanyelvünket.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, aki felemelő gondolatokat közvetített. Beszédét Visky András Kossuth-díjas író Kitelepítés című, a keserű 1950-60-as években játszódó regényére való utalással indította. Ennek kapcsán Áder elmondta: a szerzőt gyakran kérdezték arról, miért gondolta, hogy van értelme feltépni a múlt sebeit, az író pedig az emlékezés fontossága mellett érvelt, mivel meggyőződése szerint a magyarság közösségeiben „az egymás félreértése leginkább a közös történetek hiányára vezethető vissza”.

A volt köztársasági elnök kiemelte: „…bármilyen szépen megy a sorunk, nem jó, ha felejtünk. Nem jó, ha azt hisszük, hogy a történelmi traumák csak valamely csoportra, kisebbségre, politikai oldalra vagy egyes emberekre tartoznak”, hozzátéve, hogy a balfi munkaszolgálatosok, az auschwitzi és a recski rabok, a Gulag vagy a Duna-delta lágervilága magyar lakóinak históriája – Visky András szavaival élve – „mind közös megrázkódtatások, ezek a mi történeteink”, nem pusztán magánügyről van szó.

A gondolatmenetet folytatva, Áder János úgy fogalmazott: június 4. is éppen egy ilyen „mi történet”, hiszen az első világháború győztesei százhat éve fűrészelték, gyalulták a feldarabolásra ítélt Monarchiát és „nem számított, hogy magyar emberek, családok élete, sorsa, jövendője volt a forgács, ami hullott (…) Velünk történt százhat évvel ezelőtt, és velünk történt mindaz, amit maga után hagyott. Miénk a sebláz és miénk a gyógyulás, miénk a veszteség és miénk a túlélés, miénk a megrázkódtatás és miénk a szabadulás, miénk az elnyomás és miénk a szabadság” – sorolta, hozzátéve: „de tizenhat év óta immáron miénk a nemzeti összetartozás napja is”.

Magyarország korábbi köztársasági elnöke irodalmunk nagyjait idézve ecsetelte a történelmi tapasztalatok erkölcsi következményeit. Felidézte, hogy Krúdy Gyula elkészítette az anyaországi veszteséglistát, a szomorú jegyzék végére mégis hozzátette: „De velünk a lelkünk, a magyarok lelke, amelynek nincs új országhatára, új vámsorompója.” Hangsúlyozta: ismernünk kell a múltat, de ha csak a keserűséget adjuk tovább, elvesztegethetünk egy újabb évszázadot. „Aki a sérelmeiből él, csak a törést, a határt, a sorompót látja, aki viszont a kötődéseiből merít erőt, annak minden távolság között van híd, van kapocs”.

 „A mi nemzedékünknek jutott, hogy határokon innen és túl a közösségeinkben, az otthonainkban, a templomainkban, az iskoláinkban, a színházainkban vagy akár a Duna Napok forgatagában kijavítsuk azt, amit a nagyhatalmak a történelem nagyszínpadán elrontottak. Kijavítsuk lélekkel, a magyarok lelkével. Mi javítsuk ki, akik – Kosztolányi Dezső gondolatával – »akik a világban, mintegy összeesküvésszerűen, magyarul beszélnek«, akik – Szerb Antal szavával – »elszánásból is magyarok«. Márai Sándor szerint »messzebbre néznek, mint ahová a térkép mutat«, akik Németh László szellemében, a sorsuknak gazdái”– fogalmazott, hozzátéve: a Kárpát-medencében és a diaszpórában is szerencsére sokan „a mi történetét olvassák” és ehhez a szellemiséghez tartozik a Duna Napok is.

Emlékeztetett: „1920 óta már százhatodszor jön el június 4-e, egyszer jóban, másszor rosszban, egyszer magasságban, másszor mélységben, egyszer nyomorúságban, másszor reménységben talált minket. Bármit is vett el tőlünk ez a bő század, tudjuk, és az előttünk járók is tudták, hogy nekünk, itt, Erdélyben és mindenütt a világon Kós Károly mércéjéhez érdemes odaállnunk. Ő mondta: »Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk«” – idézte az erdélyi írót.

Áder János elmondta: „kiküzdöttük magunkat háborúkból, rendszerekből, bukott forradalmakból, gazdasági válságokból, társadalmi összeomlásokból, embernyomorító politikai zsákutcákból. Túléltük a bányák, az erdők, vasutak és épületek balsors listáinál is súlyosabb gyászt, az emberveszteséget, a szétszakítottságot, egymás hiányát. Megtanultuk, hogy sose adjuk át magunkat a kétségbeesésnek, hogy magyarságtudatunkat ne tápláljuk a haragunkkal, a sértettségünkkel vagy a más népek gyűlöletével, keressük inkább egymás társaságát. Megtanultuk, hogy nézzük árnyaltan a múltat, és ahol okunk van rá, tartsunk önvizsgálatot. Megtanultuk, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant, és ne a végzetet kárhoztassuk, hanem élni akarjunk magyarként ott, ahol adatott, hogy ne a régi igazságtalanságot méricskéljük, inkább mi magunk legyünk az igazság. Megtanultuk, hogy kötődjünk, ha másként nem lehet, legalább az anyanyelv segítségével”.

A volt államelnök felidézte: tizenhat évvel ezelőtt, amikor Trianon emléknapját az összetartozás ünnepévé tették, végre azt is gyógyítani lehetett, ami előtte kilencven éven keresztül képtelenség lett volna. „Az volt a célunk, hogy építsünk ott, ahol annyi évezred csak rombolni tudott, hogy a megpróbáltatásainkból végre erőt merítsünk, hogy az anyaországon kívül élő magyar közösségek érdekében ne a történelemben, hanem a jelenben éljünk. Ne csak azt nézzük, amink volt, hanem lássuk és értékeljük, amink van, és ami az erőforrásaink okos megosztásával még lehet” – hangsúlyozta.

„Tamási Áron tanította nekünk, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. És mi, magyarok az elmúlt több mint száz év közös történeteivel a hátunk mögött már azt is tudjuk, hogy bárhol vagyunk a világon, mindig otthon leszünk a közös nemzetben” – vonta le a végkövetkeztetést.

Áder János szavait hosszas tapssal üdvözölték. „Mi nagy megtiszteltetésnek érezzük, ha egy magasrangú anyaországi vezető ellátogat ide és ilyen szépen szól hozzánk. Nekünk ez nem politikai üzenet, hanem egy jóleső üzenet, örvendünk, hogy figyel ránk és érezzük, hogy szívből beszél. Nekünk, itteni magyaroknak, ez nagyon sokat számít” – fogalmazott egy idősebb hölgy a tömegből.

A sokrétű magyar kultúrát megjelenítő programok

Az Duna Napok is a tőle megszokott gazdag kínálattal várta az érdeklődőket. Torockó főterét ellepték a szebbnél szebb kézműves termékek, a Felső Piacsoron sorakozó ínycsiklandozó gasztróstandok pedig a választás nehézsége elé állították a bámészkodókat (egyébként főzőversenyt is szerveztek, Balázs Andikával). Igazi kuriózum volt az íriszfotózás, amelyet egy székelyudvarhelyi cég biztosított a helyszínen.

A legkisebbeknek szánt tevékenységek a játszótér árnyas fái alatt zajlottak, az úgynevezett Csukás Mesebirodalomban. A szervezők Csukás István születésének 90. évfordulója alkalmából idézték meg a magyar gyermekirodalom jelentős alakját és felejthetetlen mesefiguráinak világát. A helyszínen a mese varázsa és a mézeskalács édes hagyománya különleges élménnyé fonódott össze, hiszen lehetőség volt tükrös szívek készítésére írókás technikával, Szmelo Judit irányításával, akivel papírból mesefigurákat vágtak ki és bábszínházat is szerveztek. A gyerekek által kedvelt foglalkozások közé tartozott továbbá a fabábukkal történő kötélfonás, valamint a macskabölcső játék Milner Angéla irányításával, illetve a Csukás sütipecsétes technikával készült mézeskalácsok festése Seregély Mirtillel.

A Kézművesek udvara érdekes foglalkozásokkal vonzotta az érdeklődőket, amelyeket a Kárpát-medence különböző részeiről érkező kézművesek vezettek. Olyan technikákkal lehetett megismerkedni, mint például tekert méhviaszgyertya készítése műlépből és nemezelés (Popovics Judit, Felvidék), hangszerkészítés (Micsik Béla, Vajdaság), bőrművesség (Torjai Zita Katalin, Vajdaság), kékfestés (Győri Kékfestő Műhely, Magyarország), fa fülbevaló és medál festése templomkazetta motívumokkal (Kerékgyártó Emese, Magyarország).

A Mesterségek udvara is igyekezett minden korosztály számára kitárni kapuit. Fából készült, nagy méretű népi játékok várták az ügyességi, együttműködésre épülő, illetve stratégiai típusú játékokat kedvelő családokat, a Merende Műhely szervezésében, amelyik Mennyit bír ki a búzaszem? címmel cselekvő-mesélő foglalkoztatót is tartott, bemutatva, mekkora utat tesz meg az életadó növény a malomtól a lepénykenyérig. Ugyanitt, a Torockói Íjász Szer jóvoltából, az íjászatot is ki lehetett próbálni, Hidán Csaba pedig érdekfeszítő történelmi harcászati bemutatót tartott. A neves magyarországi történész, egyetemi oktató egyébként vezetett sétát is tartott az Európa Nostra-díjjal elismert, páratlan szépségű Torockón, amelyen részletesen bemutatta a település nevezetességeit.

Az impozáns torockói unitárius templom úgyszintén a Duna Napok helyszínéül szolgált. A hagyománynak megfelelően, ide szállították díszfelvonulással a Duna-Házból a Szent Korona Panyik Imre felvidéki díszműlakatos által készített másolatát, és a rendezvény ideje alatt itt tekinthette meg azt a nagyközönség. A templomkertben Olasz Ferenc képeiből nyílt tárlat. A szemlélők egy gondolatébresztő, különleges képi világgal ismerkedhettek meg, amely hitről és a lélek csendjéről vall. A templomban Boros Erzsébet csombordi népdalénekes és restaurátor templomkazetta-reprodukciói kaptak helyet. Az alkotások a motívumok, szimbólumok és régi üzenetek nyomába eredve próbáltak esztétikai élményt nyújtani. (A harmadik tárlat, hasonlóan, egy kis időutazásra hívta meg a szemlélőt, régi képeslapokon keresztül, ez a Duna-ház előtti kispark bejáratánál kapott helyet).

A 12. Duna Napok természetesen változatos színpadi produkciókkal igyekezett megszólítani az érdeklődőket. Több ízben fellépett a közkedvelt Szomszédnéni Produkciós Iroda, és jelen volt a rendezvény másik visszatérő vendége, Mező Misi, aki egy szál akusztikus gitárral adott elő felnőtteknek szóló meséket, történeteket, gondolatokat.

A rendezvény, az előző évekhez hasonlóan, tág teret biztosított a népzenének, köztük a környékbeliek számára is fellépési lehetőséget kínált. A polgármesteri hivatal előtt felállított pódiumszínpadon fellépett a Holtmarosi Dalkör, a Dalinda, a Fonó Zenekar, Hanga & Berecz István és Barátai. Ezt követően táncházat szerveztek, amelyen Erdély legidősebb hagyományőrző népi zenekara, a magyarlapádi Pirospántlikás húzta a talpalávalót, a többszörösen díjazott Boros Erzsébet népdalokat énekelt, Berecz István pedig néptáncot oktatott.

A nagyszínpadon neves előadók mutatkoztak be. Pénteken Koszika & The Hotshots nyitotta meg a fellépések sorát, őket a Bohemian Betyars követte, majd a Csináljuk a fesztivált! műsor néhány sztárja, Korda György és Balázs Klári, Mező Misi és Nagy Feró koncerteztek. Szombaton Tóth Gabi és a Legényes Táncegyüttes, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák majd pedig a Tankcsapda nyújtottak felejthetetlen koncertélményt.  Az est tűzijátékkal ért véget.

A Duna Napok a Csécs Márton lelkész-esperes által celebrált vasárnapi unitárius istentisztelettel ért véget. Záróakkordként, a hagyománynak megfelelően, a templomból visszavitték állandó tartózkodási helyére, a Duna-házba, a Szent Korona másolatát.

A Duna Napok egy semmi máshoz nem fogható kapcsolatépítési és népszerűsítési lehetőséget jelent Torockó számára. A háromnapos rendezvény valódi kulturált kikapcsolódást garantált ezúttal is a festői fekvésű településen bárkinek, de a torockóiaknak és a környékbelieknek kétségkívül mindig ennél sokkal többet jelent. A Duna Napok az év kiemelt eseménye számukra, amely nem csupán a megélhetést biztosító turizmus és egyéb járulékos szolgáltatások szempontjából fontos, hanem lehetőséget kínál páratlan népi és történelmi értékeik bemutatására, a kapcsolatépítésre és a nemzeti összetartozás átélésére. Az, ahogyan az elmúlt tizenkét év során neves személyiségek – akik megfordultak vagy felléptek a rendezvényen – értékelték és népszerűsítették a minden szempontból egyedülálló Torockót, megerősítették a helyieket abban, hogy továbbra is érdemes a hagyományaikat, anyanyelvüket, identitásukat megőrizniük és továbbadniuk.