Nagytakarítás Kézdivásárhelyen és Csernátonban: több száz diák húzott kesztyűt

Kesztyűt húztak, zsákot ragadtak, majd nekiláttak annak, amit mások maguk után hagytak: Kézdivásárhelyen és Csernátonban is több száz diák kapcsolódott be a Let’s Do It, Romania! országos nagytakarítási akciójába. Az idei, immár 13. alkalommal megszervezett Országos Takarítási Nap országosan több mint 300 ezer embert mozgósított. A kezdeményezés indulása óta pedig átlépte a hárommilliót azok száma, akik legalább egyszer önkéntesként segítettek megtisztítani Romániát.

Kézdivásárhelyen két általános iskola diákjai és pedagógusai járták végig a város több olyan részét, ahol rendszeresen felgyűlik az eldobott hulladék. A Molnár Józsiás Általános Iskola immár ötödik alkalommal csatlakozott a Let’s Do It, Romania! kezdeményezéséhez: ezúttal 350 tanuló és 31 pedagógus vett részt a munkában.

Nemcsak a városban, hanem közút mentén is gyűjtötték a szemetet | Fotó: Csernáton Község Polgármesteri Hivatala

Az önkéntesek az Állomás utcában, az Orex vállalat és az 1-es számú Ipari Park környékén, a városi kórház főbejáratával szembeni területen, valamint a Kaufland környékétől a Torjai utcáig gyűjtötték a szemetet. Néhány óra alatt mintegy hatvan zsák telt meg.

Közel hétszáz diák mozdult meg a városban

A Turóczi Mózes Általános Iskola már csütörtökön, két osztály részvételével elkezdte a takarítást, pénteken pedig jóval nagyobb létszámmal folytatták. Az intézményből összesen 333 tanuló és 24 pedagógus kapcsolódott be az akcióba. Főként az Ipari negyedben, illetve a Kauflanddal szemközti tömbházak környékén dolgoztak, ahonnan harminc zsák hulladékot gyűjtöttek össze. A Turóczi iskola számára sem volt ismeretlen a program, ugyancsak ötödik alkalommal vettek részt az országos kezdeményezésben.

A két kézdivásárhelyi iskola adatait összegezve 683 tanuló és 55 pedagógus mozdult meg, a begyűjtött hulladék pedig megközelítette a száz zsákot. A számok egyben azt is jelzik, hogy bár az ilyen akciók évről évre visszatérnek, továbbra is van mit összeszedni a város utcáin és peremterületein.

Csernátonban az út mentén takarítottak

A kezdeményezéshez a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola 5–8. osztályos tanulói is csatlakoztak. A diákok Cociș Krisztina, Jakab Szabolcs, Kocsis Ildikó Tímea és Mágori Melinda pedagógus irányításával a Csernátonból Kézdimárkosfalva felé vezető út mentén dolgoztak. Elsősorban az árkokban, sáncokban felhalmozódott hulladékot szedték össze, a munkából pedig a Környezetvőrség munkatársai is kivették a részüket.Megdolgoztak: számos szemeteszsákot megtömtek | Fotó: Csernáton Község Polgármesteri Hivatala

A helyi szemétszedés egy jóval nagyobb országos megmozdulás része volt. A Let’s Do It, Romania! szervezőinek közlése szerint az idei Országos Takarítási Napra több mint 300 ezer résztvevőt vártak az ország minden részéből. A mostani volt a 13. országos kezdeményezés, és a szervezet számításai szerint ezzel együtt már meghaladta a hárommilliót a program 2010-es első országos akciója óta mozgósított önkéntesek összesített száma.

Több hónapos munka van egyetlen takarítási nap mögött

A látványos része természetesen maga a szemétgyűjtés, a szervezők szerint azonban az országos akció mögött hónapokon át tartó előkészítés áll. A helyi csapatoknak fel kell térképezniük a megtisztítandó területeket, ki kell jelölniük a gyűjtőpontokat, biztosítaniuk kell a zsákokat, össze kell állítaniuk a csapatokat, majd gondoskodniuk kell arról is, hogy az összegyűjtött hulladékot valóban elszállítsák.

A mozgalom egyik szervezője az idei akció előestéjén arra emlékeztetett: a Let’s Do It, Romania! csapata 2009 óta dolgozik azon, hogy minél több embert vonjon be az önkéntes szemétszedésbe. Külön köszönetet mondott azoknak a helyi szervezőknek, akik sokszor a háttérben, hónapokon keresztül készítik elő azt a néhány órát, amelyből a résztvevők már csak magát a takarítást látják.

Országos akció keretében gyűjtötték a szemetet | Fotó: Csernáton Község Polgármesteri Hivatala

A mozgalom első Országos Takarítási Napját 2010. szeptember 25-én tartották. Az azóta eltelt tizenhat év alatt az egyszeri kezdeményezésből rendszeresen visszatérő országos akció lett. A szervezők idei üzenete is erre épült: a közös szemétszedés nem pusztán arról szól, hogy néhány óra alatt hány zsák hulladék kerül ki az árkokból és az utcákról, hanem arról is, hogy az emberek hajlandók tenni a közvetlen környezetükért.

Kézdivásárhely és Csernáton példája ugyanakkor a történet kevésbé derűs oldalát is megmutatja. Közel hétszáz iskolásnak csak a céhes városban mintegy száz zsákot sikerült megtöltenie. Vagyis miközben az önkéntesek száma országosan már milliókban mérhető, a következő nagytakarítás munkájáról továbbra is gondoskodnak azok, akiknek egyszerűbb az út szélén vagy a tömbház mögött eldobni a hulladékot, mint elvinni a legközelebbi szemetesig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?