banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

A jubileumi Duna Napok margójára

Mintegy 450 fellépő és több ezer résztvevő volt jelen Torockón a 2024. május 31. és június 2-a között tizedik alkalommal megrendezett Duna Napokon. Az elmúlt tíz évben a Duna-Ház és a Duna Napok egyre több érdeklődőt szólított meg színes programokkal és mára bebizonyították: beteljesítették küldetésüket.

Alig volt idáig olyan nagyobb rendezvény Torockón, amelyre ne mentem volna el, hiszen nincs messze Enyedtől és személyes szálak is kötnek ide, ennélfogva bizton állíthatom: soha ennyi látogatót nem láttam a településen.

Torockóhoz közelítve a faluból jól kilógó, az út szélén leparkolt autósor fogadott, egy adott pillanatban már csak az áthaladó járműveket engedték be. Azt, hogy nagy tömegre lehet számítani, előre tudtam, hiszen már fél évvel ezelőtt lefoglalták a szállásokat, sokan csak a szomszédos Torockószentgyörgyön vagy Gyertyánosban kaptak szabad szobákat. A nagy érdeklődés oka pedig nyilvánvalóan a jó programok és a remek koncertek voltak, és persze Torockó, a maga gyönyörű természeti adottságaival és páratlan kulturális örökségével.

Fotók: MTI/Kiss Gábor

Torockón minden más. Ezt persze tudtam eddig is, de élmény volt újra megtapasztalni ezt, ezúttal egy teljesen más szemszögből. A tömeg maga tűnt másnak az idei Duna Napokon. A tömeg általában fárasztóan hat, főleg nagyvároson, itt azonban mindenki nyugodtnak látszott, senki sem sietett sehová, még az egyórás lángossort is türelmesen kivárták. A nyugodt légkör jó hatással lehetett a gyerekekre is, nem rohangáltak összevissza, hanem mosolyogva kézimunkáztak, mesét hallgattak az árnyékos kisparkban vagy éppen a vajor vizében pancsolgattak. Többen házikedvenceik kíséretében érkeztek, és emezek is nyugodtan őrizték gazdáikat, akik az előadásokat követték vagy éppenséggel sörözgettek.

Valahogy mindenki beleillett a képbe, bár az akcentusok és a rendszámtáblák alapján nyilvánvaló volt, hogy a Kárpát-medence legkülönbözőbb tájairól érkeztek a résztvevők. Az összetartozás érzése itt a maga legszebb és legtermészetesebb formájában valósult meg. Az elmúlt tíz évben a Duna-Ház és a Duna Napok egyre több érdeklődőt szólított meg színes programokkal és mára bebizonyították: beteljesítették küldetésüket.

Nem nehéz elképzelni, mit veszített volna Torockó a Duna-Ház nélkül. Ma is eleven emlékek kötnek a felújítás előtti épülethez.

Mintha csak a tegnap lett volna, amikor pályakezdő tanárként gyakran eljártunk kolléganőmmel, Székely Enikővel, a szomszédos ódon épületbe, Balogh Aranka nagynénje házába, ahol Deák Szilárd lakott, a matektanár, a jelenlegi polgármester. Rengeteget olvastunk, beszélgettünk, tervezgettünk...és hozzáteszem: életem egyik legszebb időszakát töltöttem Torockón. Mi voltunk azok, akik nem ingáztunk, hanem küldetésünknek éreztük ott élni és – a tanítás mellett – szerény eszközeinkkel fejleszteni a közösséget.

Akkoriban, azaz huszonöt évvel ezelőtt, szinte semmilyen más kulturális esemény nem volt a faluban a farsangtemetésen és néhány véletlenszerűen odatévedt vándorelőadáson kívül. A Tóbiás-ház alig néhány évvel azelőtt tárta ki kapuit, sorra megjelentek a panziók is, az épületek restaurálását célzó Torockó Értékvédő Program is akkortájt indult be, de az eredményekre várni kellett még, hiszen többéves tervekről volt szó.

Mi pedig fiatalos lendülettel igyekeztünk tenni az iskoláért és a faluért, de még az akkori optimista világlátásunk sem sejtette előre, hány épület fog megmenekülni és mennyi szép rendezvényen vehetünk majd részt bő egy évtizeddel később. Féltően tekintettünk minden egyes eladó házra, hiszen bármelyik megpecsételheti a falu sorsát, ha rossz döntést hoz a tulajdonos. A szemünk előtt veszítette el a közösség az iskolával szemben fekvő, az egykori bányásztársaság volt házát, amely az impériumváltáskor a román államra, majd az ortodox egyházra szállt.

Aranka néni háza egyelőre nem volt eladó, mi a lassú pusztulását követtük nyomon, hiszen a hatalmas épületet egy személy nem tudta belakni. Tulajdonképpen ez volt az idők során Torockó legnagyobb lakóháza, amelyet Czupor Ferenc bányatulajdonos építtetett az 1800-as évek végén. A legnagyobb gond a fűtéssel volt, egyetlen ajtó és ablak sem zárt rendesen, Szilárd emlegeti is, hogy itt történt élete legnagyobb megfázása. Akkoriban a ház udvara nem lejtős volt, mint most, hanem sík, a végében pedig volt egy összedőlőfélben levő csűr. A néhány villanyégő alig világította meg a nagy, üres udvart, amely visszhangozta a lépteink, egyszóval titokzatos hely volt, főleg télen, amikor korán sötétedett, a szürke színű ablakok és ajtók, és a helyenként máladozó vakolat pedig tovább erősítették ezt az érzést...

A valós félelmek csak akkor jelentkeztek, amikor néhány évvel később eladóvá vált a ház, és nem lehetett tudni, milyen vevője akad az értékes ingatlannak. Szerencsére Dobos Menyhért, a Duna Televízió akkori vezérigazgatója felfigyelt az épületre... a folytatás pedig már közismert.

Egy évtizednyi tevékenység után jól látszik, hogy a Duna-Ház nem csupán egy, az enyészettől megmentett és szakszerűen felújított épület, hanem a környék legjobban működő magyar kulturális központjává vált, ahova szívesen lépnek be gyerekek és felnőttek, torockóiak és távoliak egyaránt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?