Továbbra sem tudni, mi okozta a tömházrobbanást, de az ügyészek szerint nem bomba volt

Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, ennek okát szakértői vizsgálatok fogják megállapítani – közölte a Bukaresti Ítélőtábla mellett működő ügyészség a bukaresti Rahova negyedben pénteken történt tömbházrobbanás kapcsán. Az ügyben hétfőn és kedden is folytatódik a helyszíni nyomozás, amelyen ügyészek, rendőrök, tűzoltók, bűnügyi szakértők és a petrozsényi INSEMEX intézet szakemberei is részt vesznek, írja az Agerpres. Cáfolták a bombáról szóló elméleteket is.

„A vizsgálat jelenlegi szakaszában még nincsenek megállapítások a robbanás okairól; ezeket szakképzett technikai szakértők fogják megállapítani, és az eredményeket a vizsgálat lezárása után nyilvánosságra hozzuk. Amint a körülmények lehetővé teszik, további részleteket is közlünk, és a vizsgálat előrehaladtával tájékoztatni fogjuk a közvéleményt” – áll az ügyészség hétfői közleményében. Hozzáteszik, „semmilyen adat vagy bizonyíték nem utal arra”, hogy robbanóanyag idézte volna elő a robbanást.

Számos szakértő vizsgálja, mi történhetett. | Fotó: Meteoplus/Facebook

A pontosítás azért született, mivel az interneten és a közösségi médiában összeesküvés-elméletek kezdtek terjedni, amelyek szerint a Rahova negyedi robbanást „C-4-es bombák” okozták.

A helyszíni vizsgálatot hétfőn rendőrségi nyomozók, a Román Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Igazgatóságának, a bűnügyi szolgálatnak, a gyilkossági és gondatlanságból elkövetett emberölési osztálynak, valamint a Bukaresti Főkapitányságnak a szakértői végezték, továbbá a Nemzeti Kriminalisztikai Intézet, a Bukarest–Ilfov megyei katasztrófavédelem (ISU), a petrozsényi INSEMEX, a Nemzeti Kriminalisztikai Szakértői Felügyelőség és az Építésügyi Felügyelőség (ISC) munkatársai is bekapcsolódtak. A Törvényszéki Orvostani Intézetben megtörtént a három halálos áldozat azonosítása és a genetikai vizsgálatok lefolytatása is.

Kedden az épület állapotát figyelembe véve folytatódik a helyszíni vizsgálat az építésügyi szakértők jelenlétében és ajánlásaik szerint. Ugyanakkor megkezdődik azok kihallgatása is, akik ismerik az esemény körülményeit vagy látták, hogyan történt a robbanás.

A közeli iskola ablakai is berepültek. | Fotó: Meteoplus/Facebook

Az ügyészek in rem eljárásban – elkövető megnevezése nélkül – gondatlanságból elkövetett rombolás által előidézett katasztrófa gyanújával indítottak büntetőeljárást a péntek reggeli rahovai robbanás ügyében, amely három ember életét követelte. Az ügyet eredetileg az 5. kerületi ügyészség kezelte, de később átvette a Bukaresti Ítélőtábla mellett működő ügyészség.

Mint ismert, a robbanás péntek reggel történt egy nyolcemeletes tömbházban, a Vicina utcában. A detonáció következtében az épület 5. és 6. emelete beomlott, és a robbanás lökéshulláma még a közeli iskola ablakait is betörte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?