Tízéves a torockói Duna-Ház: a korszerű hagyományőrzés szellemében nyitják az új évadot

Zenés-táncos szabadtéri ünnepséggel, családi udvarral, jó hangulatú színpadi produkciókkal, köztük a Kiss Kata Zenekar koncertjével indult szombaton a tízéves Duna-Ház új évada. Az új évadban a már jól bevált hiánypótló sorozatok, a rendhagyó történelemórák és mentálhigiénés sorozat, a készségfejlesztő gyermek- és ifjúsági programok, a pedagógus-képzések és hagyományőrző alkotóműhelyek mellett több újdonsággal is készülnek. A tervek szerint újra lesz dalszövegíró workshop, rendhagyó történelemóra, és az adventi időszakra nagyszabású ünnepi programsorozatot terveznek, amiben szintén a népi kultúra találkozik a legújabb művészeti irányzatokkal.

Az évadnyitón csoportosan és egyénileg is látogatható volt a Duna-Ház, amelyik ezúttal is színvonalas és ingyenes programokkal várta a nagyközönséget. A fellépések sora Zámborszky Eszter meglepetés-produkciójával kezdődött. A magyar népmese egyik legsokoldalúbb, legkreatívabb előadója, aki mesepedagógus és alkotóművész is egyszemélyben, egyszersmind a Duna-Ház két népszerű programjának, a mesés élményfestések és a mesetorna sorozatoknak az ötletgazdája is.

Alkotnak a gyerekek a Duna-Házban | Fotók forrása: a Duna-Ház Facebook-oldala

A hangulatteremtő mesemondást követően az egyre népszerűbb, helyi tagokból álló, többgenerációs Torockói Fúvószenekar könnyed, nyári dallamokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A Magyarlapádi Hagyományőrző Néptáncegyüttes gyermek és ifjúsági tagozata magyarlapádi táncokat adott elő, a Csegely Zenekar kíséretével. A közönség vastapssal jutalmazta a többszörös Aranypáva Nagydíjas Sárándi Férfi Dalárdát is, amelyik erre az alkalomra állított össze két vidám dalcsokrot.

Az évadnyitó sztárvendége a Kiss Kata Zenekar volt. A népszerű zenekart a következőképp konferálták fel: „régi tervünk valósul meg a 15 éves Kiss Kata zenekar fellépésével. Az együttes egyedi módon ötvözi a magyar népzenét a modern irányzatokkal. A pop, rock és a jazz stílus jól megfér előadásukban a magyar népi kultúra gazdag örökségével, tiszteletben tartva a népzene tisztaságát. A zenekar küldetése a kortárs zenei életben a nemzeti identitástudat és a magyarság megtartó, összetartó érzésének erősítése az anyaországban és az egész Kárpát-medencében. Legutóbbi, Magyarból Jeles című kiadványuk bekerült az oktatási segédanyagok közé, mintegy 45 000 példányban van már jelen a Kárpát-medence oktatási intézményeiben”. A zenekar fellépését a Mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttes táncosai színesítették, akik a koncert alatt igyekeztek táncra perdíteni a közönséget és megtanítani a néptánc alaplépéseit is.

Aki a vidám forgatagban egy kis szusszanásra vágyott, megnézhette a Szent Korona-kiállítást és a koronázási ékszerek pontos másolatát a Duna-Ház korona-szobájában vagy az épp véget ért élményfestő táborban készült alkotásokat az előadóteremben. A közmédia népszerű mesefilmjeiből és a Legendárium sorozat epizódjaiból is válogatást láthattak az érdeklődők.

Zudor Imola, a Duna-Ház programszervezője a Maszolnak elmondta: „a Duna-Ház egyik legfontosabb küldetése a közös értékeinknek nem is csak a megőrzése, hanem a megélése, ezeknek az értékeknek a beépítése a mindennapjainkba. Mert ezáltal nem csak közösségként, nemzeti identitásunkban, hanem egyénileg, lélekben, szellemileg is többek leszünk, gazdagodunk. Nemcsak az ünnepeink válnak emelkedettebbé azáltal, hogy tiszteljük és továbbvisszük a hagyományainkat, hanem tartalmasabbá és ezáltal élhetőbbé válnak a hétköznapjaink is például azzal, hogy továbbgondoljuk, beépítjük a gondolkodásunkba az őseink által ránk hagyott szellemi örökséget, értékeket. A Duna-Ház programjait is ennek jegyében, a korszerű hagyományőrzés szellemében tervezzük. Az új évadban a már jól bevált hiánypótló sorozatok, a rendhagyó történelemórák és mentálhigiénés sorozat, a készségfejlesztő gyermek- és ifjúsági programok, a pedagógus-képzések és hagyományőrző alkotóműhelyek mellett több újdonsággal is készülünk”.

A tízéves Duna-Ház a tervek szerint visszatér néhány korábbi, sikeres sorozatához. „Népszerű előadóink kicsit más minőségben, más típusú előadásokkal érkeznek ebben az évadban. Az egyik legsikeresebb, utólag legtöbbet emlegetett programunk a dalszövegíró workshop volt két évvel ezelőtt, ami a tervek szerint az őszi időszakban visszatér. Ennek során a három nap alatt a környékbeli iskolákból érkező gyerekek megírnak egy közös dalt és készítenek belőle egy videóklipet” – mondta el Zudor Imola. Ezenkívül, Hidán Csaba történész rendhagyó történelemóráin érdekes történelmi kuriózumokat, összefüggéseket, részleteket világít meg Torockó kapcsán.

Az adventi időszakra nagyszabású ünnepi programsorozatot terveznek, amiben szintén a népi kultúra találkozik a legújabb művészeti irányzatokkal, tájékoztatott Zudor Imola programszervező, aki – mint mondta – nem árul el minden részletet, meglepetésekkel is készülnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?