banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Reményteljes tanévkezdés Fehér megyében: nem csökkent a diáklétszám

Nincs jelentős változás a hétfőn kezdődő tanévben a magyar diákok létszámát illetően Fehér megyében. A megyei tanfelügyelőség tájékoztatása szerint, összesen 440 tanintézmény működik a megyében, és harminchárom épületben zajlanak átfogó felújítások. A megyében minden tanintézetben van benti mosdó. Új felszereléseket kapott a Bethlen-kollégium, és felújításra készül a torockói Sebes Pál Általános Iskola.

Még több mint harminc Fehér megyei iskolaépületben zajlanak felújítások, de az igazgatók mindenütt megtalálták a megoldást a tanórák többé-kevésbé zavartalan lebonyolítására a megyei tanfelügyelőség tájékoztatása szerint. Van, ahol a városi kultúrotthonba, az iskola tornatermébe, internátusába vagy használaton kívüli műhelyeibe, másutt a polgármesteri hivatalba költöztették ideiglenesen az osztályokat.  

Ugyanakkor folytatódik a megyében az elektronikus naplók bevezetése: a tanfelügyelőség szerint a 2024–25-ös tanévben hatvan százalékkal nő azon tanintézmények száma, amelyek áttértek ennek használatára. Összesen harminckilenc iskoláról van szó. A Fehér Megyei Közegészségügyi Igazgatóság sajtótájékoztatóján Alexandru Sinea igazgató elmondta: mindössze hét tanintézménynek nincs egészségügyi engedélye, de sikerült elérni, hogy mindenütt legyen benti mosdó. Ezekben az intézményekben 115 gyermek tanul összesen.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

„Nem merültek fel különösebb problémák azokban az intézményekben sem, ahol magyar nyelven folyik az oktatás, mind a 17 településen sikerült biztosítani, hogy szakképzett pedagógusok töltsék be az állásokat” – tudtuk meg Nagy Tímea kisebbségi oktatásért felelős megyei tanfelügyelőtől. Az is örvendetes, hogy ezek az intézmények rendelkeznek egészségügyi engedéllyel, egyesek pedig teljes, külső-belső felújításon estek át vagy korszerű taneszközökkel szerelték fel őket. A tanfelügyelőnő hozzátette: Fehér megyében is segítik a Rakóczi Szövetség kisbuszai a magyar óvodába és iskolába jaró gyerekek ingaztatását azokról a településekről, ahol nincs magyar oktatás. Idén a bethlenszentmiklósi, a magyarpéterfalvi, a nagyenyedi, a székelykocsárdi és a torockói iskolák magyar osztályaiba illetve óvodás csoportjaiba fogadnak be környékbeli gyerekeket.

Az infrastruktúrát illetően, sikeres tanévkezdésnek néz elébe a megye két legnagyobb városi iskolája: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint nagy vidéki intézményei, a torockói Sebes Pál Általános Iskola és a Magyarlapádi Általános Iskola.

Fotó forrása: a Bethlen Gábor Kollégium Facebook-oldala

Újdonságokkal kezdi a tanévet a nagyenyedi és a torockói iskola. Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a Maszolnak elmondta: „Reményteljesen vágunk neki az új tanévnek, és ennek több oka is van. Elsősorban azért, mert az utóbbi években stabilizálódott a diáklétszám, ez pedig mindennél fontosabb: nincs drasztikus fogyás a szórványban, ugyanakkor ösztönzőleg hatnak az elmúlt tanév sikerei, szép eredményei. Abszolút újdonságnak számít, hogy megérkeztek a Smartlab felszerelései, így a pedagógusainknak és a diákjainknak a legkorszerűbb taneszközök állnak majd rendelkezésükre”.

Az okoslabor felszerelései | Fotó forrása: a Bethlen Gábor Kollégium Facebook-oldala

Az igazgatónőtől megtudtuk: az okoslabort az iskola pályázta meg az országos helyreállítási alapból (PNRR), összértéke pedig, a képzés költségeivel együtt, meghaladja a háromszázötvenezer lejt. Interaktív, telekonferenciákra alkalmas táblát, közel ötven robotot, két speciális, programozásra alkalmas számítógépet, virtuális szemüvegeket, háromdimenziós szkennert és nyomtatót tartalmaz az új felszerelés, amely minőségi szintlépést tesz lehetővé az oktatásban. Mindezt kiegészíti egy másik, az önkormányzat által lehívott pályázat, amely több mint kétmillió lej értékben biztosít új bútorzatot, laptopokat, interaktív táblákat a tantermekben.

A torockói Sebes Pál Általános Iskolának is új kihívásokkal kell szembenéznie a 2024–25-ös tanévben, hiszen az önkormányzat sikeresen pályázott az épület energiahatékonyságának növelésére, ami az Országos Helyreállítási Alapból valósul meg a tervek szerint.

A torockói iskola | A szerző felvétele

Barabási Erika igazgatónőtől megtudtuk: még nem kezdődött el a felújítás, jelenleg a munkálatok kivitelezésének versenyeztetése zajlik. „Valamikor november és január között kell majd kiköltöznünk az épületből, de már felfrissítettük a torockószentgyörgyi óvodát, oda fogunk átköltözni a gimnazistákkal, az alsósok számára pedig az ottani elemiben biztosítunk majd helyet. A mindössze három kilométeres távot a Rákóczi Szövetség tulajdonában levő és általa üzemeltetett kisbusszal fogjuk megtenni. Az épület rehabilitációja a tető felújítását, napelemek kihelyezését és a nyílászárók cseréjét foglalja magába” – mondta az intézmény vezetője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?