Hírszerzési vezetők: Moszkva komolyabb támadásokat tervez NATO-országok ellen „hónapokon belül”
Az európai hírszerzési tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy Moszkva a NATO ellen irányuló, határozottabb fellépést tervez, egyikük szerint egy esetleges támadás „hónapok, nem pedig évek” kérdése lehet, írja a The Guardian.
A figyelmeztetésekre azután került sor, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben kijelentette: a hírszerzési értékelések szerint Oroszország a következő hónapokban drónokkal vagy rakétákkal támadást indíthat a NATO területén, annak érdekében, hogy bebizonyítsa, hogy „az 5. cikk inkább elméleti, mint gyakorlati jellegű”.

Emmanuel Macron francia elnök alaposnak és dokumentáltnak nevezte Donald Tusk lengyel miniszterelnök figyelmeztetéseit egy lehetséges orosz drón- vagy rakétatámadásról a NATO területén.
Az elmúlt héten három európai hírszerzési vezető különböző helyszíneken, a Guardiannek adott külön interjúkban fejtette ki álláspontját a Moszkva felől érkező lehetséges fenyegetésről. Michal Koudelka, a Cseh Köztársaság BIS biztonsági szolgálatának vezetője elmondta: a fokozott dróntevékenység mellett a Kreml tervei között szerepelhet az Oroszországgal határos NATO-területek elleni kisebb léptékű invázió is. „Ez lehetséges. Lehetnek korlátozott betörések, hamis zászlós provokációk vagy egy hatalmas befolyásolási kampány” – nyilatkozta az ügynökség prágai központjában adott interjújában. Hozzátette, hogy ez a forgatókönyv „hónapok, nem pedig évek” kérdése lehet, de megjegyezte: „sokan tesznek meg mindent azért, hogy ez ne történjen meg”.
Az Oroszországgal határos három balti állam tisztviselői óvatosabbak egy esetleges invázió vagy más súlyos eszkaláció kilátásaival kapcsolatban. Arra hivatkoznak, hogy Moszkva erőforrásai le vannak kötve Ukrajnában, és figyelmeztetnek: a támadás lehetőségének túlhangsúlyozása a Kreml kezére játszhat.
„Nem látjuk jelét közvetlen támadásnak” – mondta Normunds Mežviets, a VDD, a lett állambiztonsági szolgálat főigazgatója a rigai főhadiszálláson adott interjújában. Elismerte, vannak jelei annak, hogy Moszkva határozottabb európai fellépésre készül, de szerinte nem világos, hogy a tervek pusztán egy destabilizációs stratégia részét képezik-e.
„Még mindig nyitott kérdés, hogy vannak-e közvetlen és konkrét terveik, vagy ez csak a nyugati társadalomban a félelem és a bizonytalanság elterjesztésére irányuló általános kísérleteik kontextusába illeszkedik” – mondta.
A balti politikusok, akik éveken át kritizálták Nyugat-Európát Oroszországgal szembeni lágysága miatt, most abban a furcsa helyzetben találják magukat, hogy néhány nyugati vezetőt nyugalomra intenek a nyilvános üzeneteikben, mivel attól tartanak, hogy a közelgő invázióról szóló kijelentések a társadalmukra és a gazdaságukra lehetnek rossz hatással.
Szombaton Jonatan Vseviov, az észt külügyminisztérium államtitkára elítélte a közösségi médiában az elmúlt napokban kialakult „pánikot” egy esetleges támadással kapcsolatban. „Ha okunk lesz tartani egy támadástól, biztosak lehetnek benne: egyértelművé fogjuk tenni. Addig is őrizzék meg a nyugalmukat, folytassák a munkát, és támogassák Ukrajnát” – írta az X-en.
Mežviets szerint összességében jó, hogy Nyugat-Európa felébredt az Oroszország jelentette fenyegetéssel kapcsolatban. „2022 előtt folyamatosan figyelmeztettük nyugat-európai partnereinket az Oroszország felől érkező veszélyre, de többnyire nem találtunk meghallgatásra. 2022-ben a partnereink hozzáállása megváltozott. Azt mondták, kiderült, hogy a balti államoknak és a lengyeleknek volt igazuk” – mondta.
Sem Mežviets, sem Koudelka nem volt hajlandó beszélni arról, hogy milyen konkrét hírszerzési információk jutottak a birtokukba Oroszország állítólagos, a következő hónapokra vonatkozó terveiről, és nem nyilatkoztak arról sem, hogy a CIA igazgatója, John Ratcliffe múlt havi moszkvai meglepetésszerű látogatása – amelynek során Rigában is megállt – részben arra szolgált-e, hogy figyelmeztesse a Kremlt a NATO elleni támadás veszélyeire.
A látogatás után a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov elutasította a NATO elleni orosz támadásról szóló pletykákat, mondván, annak: „semmi köze a valósághoz, és semmi köze az Orosz Föderáció szándékaihoz”.
Európában azonban sokan emlékeznek arra az időszakra, amely az Ukrajna elleni 2022-es teljes körű inváziót megelőzte: akkor az amerikai tisztviselők többször is figyelmeztettek, Oroszországot támadásra készül, a Kreml pedig ezt minden alkalommal tagadta.

Moszkva többször is kijelentette, hogy az Ukrajnának nyújtott fegyverek, hírszerzési információk és katonai tanácsadók miatt a nyugati országok a háború résztvevőivé válnak, és így jogos célpontokká válnak, de eddig elkerülte azokat a lépéseket, amelyek a NATO összehangolt válaszreakcióját válthatnák ki. Ehelyett olyan akciókat indított, amelyeket a nyugati hírügynökségek szabotázskampányként jellemeznek az Ukrajnát leghangosabban támogató országok célpontjai ellen, valamint olyan egyszeri incidenseket, amelyek nyilvánvalóan a határok feszegetésére irányultak – például amikor egy évvel ezelőtt több mint egy tucat, lőszer nélkül repülő drón tért be a lengyel légtérbe.
Koudelka szerint az oroszok jelenlegi taktikája az „eszkaláció a deeszkaláció érdekében”, vagyis a Kreml arra törekszik, hogy a nyugati társadalmak gyenge pontjait támadja meg, hogy így csökkentse az Ukrajna háborús erőfeszítései iránti támogatást. „Úgy vélik, ha eléggé fokozzák a feszültséget, akkor az európai országok úgy döntenek, többé nem támogatják Ukrajnát” – mondta.
Az elmúlt hetekben a Trump-adminisztráció újabb kísérletet tett az ukrajnai béketárgyalások beindítására. Bár Donald Trump gyakran hangoztatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt a megállapodásban, Európában szkeptikusan fogadják, hogy a Kremlnek bármilyen szándéka lenne a jóhiszemű tárgyalásokra.
„Nem láttam semmilyen jelét annak, hogy Moszkvában komolyan fontolgatnák a valódi tárgyalásokat” – mondta Thomas Nilsson, a svéd katonai hírszerző és biztonsági szolgálat vezetője egy rigai konferencián adott interjúban. „Az én értékelésem szerint még mindig úgy gondolják, hogy elérhetik stratégiai céljaikat, így most csak tárgyalás-színjátékot játszanak” – tette hozzá.
Mindhárom hírszerzési főnök egyetértett abban, hogy bármi más is történjék, Oroszország európai szabotázskampánya valószínűleg intenzívebbé válik a következő hónapokban. Nilsson „fordulópontnak” nevezte a közelmúltbeli lipcsei repülőtéren történt drónincidenst, amelyet a német hatóságok az orosz hírszerzésnek tulajdonítanak.
„Egy felfegyverzett drónt küldeni egy forgalmas repülőtérre Európa közepén… Ha olyan támadásokról van szó, amelyek emberéleteket követelhetnek, vagy a társadalom számára óriási jelentőséggel bíró, rendkívül kritikus infrastruktúrák elvesztéséhez vezethetnek, az szerintem alapjaiban változtatja meg a játékszabályokat” – mondta.
Mežviets szerint Oroszország a pánikkeltésre irányuló, véletlenszerűen kiválasztott szabotázs- és gyújtogatási támadásoktól egyre inkább az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatáshoz kapcsolódó konkrét célpontok felé fordul. „Láthatjuk, hogy a vasúti infrastruktúrát és az Ukrajnát támogató infrastruktúrát próbálják megtámadni. Jelenleg a védelmi ipar célpontjai felé történő elmozdulást figyelhetünk meg” – mondta. „Ha ezt teszik, akkor a pszichológiai hadviselés is eléri célját, így két legyet ütnek egy csapásra” – tette hozzá.
Nilsson szerint az orosz szabotázstevékenységek közelmúltbeli fokozódásának több célja is van: az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentése, a NATO-n belüli megosztottság előidézése és az európai lakosság riogatása. „Úgy gondolom, Moszkva nagyon örülne, ha a NATO végtelen vitákat folytatna a 4. cikkely szerinti konzultációkról, de végül semmilyen intézkedést nem hozna” – mondta.
Koudelka szerint a szabotázskampány egy másik hatása a hírszerző szolgálatok erőforrásainak terhelése, mivel gyakran fennmaradnak a kétségek akkor is, ha az eseményeket más tényezők okozzák. „Most már minden tüzet vagy meghibásodást a hírszerző szolgálatoknak potenciális terrortámadásként kell kivizsgálniuk, és ez számukra jó eredmény” – mondta.
Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről
Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján, írja az MTI.
Fico azt mondta egy közösségi médiás videóbejegyzésében: az ukrajnai háború nem Szlovákia háborúja, de fennáll a veszélye annak, hogy európai fegyveres konfliktus lesz belőle, amelybe a NATO-szerződés 5. cikkelye alapján Szlovákia is bekeveredne.
Pavel kifejezte abbéli reményét, hogy Csehország nem kezd el így gondolkodni. „Ez egy nagyon súlyos nyilatkozat, amelyet komolyan kellene vennünk, és amelyről semmiképpen nem szabadna példát vennünk. Az 5. cikkely egyértelműen a szolidaritás és a kölcsönös felelősség kinyilvánítása” – mutatott rá a cseh államfő.
„Ha bárki azt mondja, örül, hogy a NATO tagja, vagy más szavakkal, hogy véd minket a NATO, de nem hajlandó bekapcsolódni (a közös védekezésbe abban az esetben sem), ha bármelyik tagállamot támadás éri, akkor nem értette meg, mi a szolidaritás. Szilárd meggyőződésen, hogy Csehország nem kezd el így gondolkodni” – mondta Pavel újságíróknak vasárnapi sajtótájékoztatóján a prágai repülőtéren, mielőtt az Egyesült Államokba utazott az ENSZ Közgyűlésének ülésszakára.
Fico a héten elhangzott beszédére vasárnap Petr Pellegrini szlovák köztársasági elnök is reagált. Az elnök a Joj 24 kereskedelmi televízióban vasárnap kijelentette: Szlovákiának nem szabad megkérdőjeleznie kötelezettségvállalásait. „Nem küldhetünk olyan jelzéseket, hogy Szlovákia konfliktus esetén félreáll” – mondta Pellegrini. Hangsúlyozta: a NATO-tagságnak vannak előnyei, de származik belőle kötelezettség is, amelyeket teljesíteni kell.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT