Most, hogy kezdünk felocsúdni a vasárnapi nagy pofon után, érdemes józan és higgadt fejjel elgondolkodni azon, ami történt, és ami körülvesz bennünket, lokálisan és globálisan egyaránt. Ne féljünk kimondani: Románia a politikai káosz, a gazdasági katasztrófa és a nemzetközi elszigetelődés felé rohan egyre gyorsuló tempóban. Mindez pedig egy nagyon bonyolult és előre nem kalkulálható nemzetközi környezetben, egy egyre inkább megosztott és gyengülő, esetenként irányt tévesztett Európai Unióval, egy időnként elszabadult hajóágyúként viselkedő és kiszámíthatatlan Amerikával, egy agresszív Oroszország szomszédságában. Egy olyan világban, ahol újabb és újabb gazdasági, ideológiai egymásnak feszülések robbannak ki a nagyhatalmak között, ahol országok és népek, nemzetek egymással folytatnak háborút, ahol befagyott konfliktusok sora újul ki a szemünk láttára.

A szomszédunkban több mint három éve háború zajlik, a Közel-Kelet lángol és éppen két atomhatalom kóstolgatja egymást a glóbusz egy távolabbi pontján, hogy csak a legforróbb pontokat említsem. Mindez pedig globalizált világunkban kihatással van Romániára is. Ebben az instabil és veszélyekkel teli nemzetközi környezetben talált ránk a megismételt elnökválasztás első fordulója és az azt követő hidegzuhany.

De mit is értek a hidegzuhany alatt? Ennek csak a langyosabbik része az, hogy Crin Antonescu nem jutott be a második fordulóba. Ez annyiban tartozik a rossz hírek közé, hogy a koalíció jelöltjének bukása eredményezte a miniszterelnök lemondását, az országot pedig azóta két „béna kacsa” vezeti, hisz az elnöki szék után a miniszterelnöki fotelbe is egy ügyvezető került. Mindennél – legalábbis számomra – sokkal kijózanítóbb volt az a felismerés, hogy milyen eredménnyel nyerte a választás első fordulóját George Simion. Mert ha a tavalyi első fordulóban a Simion és Călin Georgescu által begyűjtött szavazatok száma alig haladta meg a 3,4 milliót, az idei  választás több mint 450 ezer szavazattal hozott többet a fociultrából politikussá lett Simionnak. 

Ez az, ami leginkább elgondolkodtató, ugyanis azt jelenti, hogy a 2024. december és 2025 május közötti időszakban a szélsőjobb tábornak sikerült tovább bővülnie mintegy félmilliónyi támogatóval. Persze ez nem azt jelenti, hogy ők mind szélsőjobbosok, magyargyűlölők és ultranacionalisták. Talán még azt is megkockáztatom, hogy ezen tábor több mint fele vagy megvezetett, vagy szavazatával csupán csak tiltakozását fejezte ki a mainstream politikai pártokkal szemben, elégedetlenségét az elmúlt évtizedek kormányzati teljesítménye kapcsán. Ez azonban a jelenlegi helyzeten mit sem változtat.

Kérdés, hogy mit lehet tenni? Beletörődünk abba, hogy az elkövetkező öt esztendőben egy szélsőjobbos, ultranacionalista, magyargyűlölő és szélhámos államelnökünk lesz, vagy úgy döntünk, hogy ez velünk nem történhet meg és megpróbáljuk elérni azt, ami első látásra lehetetlen: a Cotroceni-palotába juttatni a függetlenként induló Nicușor Dant? Hátradőlünk és el sem megyünk szavazni, mert ez egy lejátszott meccs, egy megfordíthatatlan eredmény, vagy összekapjunk magunkat és a hosszabbításokban nyerjük meg a zsukát? Bűnbakot keresünk, egymásra mutogatunk, vádaskodunk és veszekszünk, vagy  félreteszünk mindent, ami megosztott bennünket, összefogunk, zárjuk sorainkat, mozgósítunk és hiszünk a csodában?

Azt gondolom, a válasz egyértelmű: fel kell vegyük a ritmust és le kell játsszuk a meccset! Nincs más választásunk! Az elkövetkezendő periódusban meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minél több embert meggyőzzünk, csak egy járható út van. Nem tökéletes, nem is biztos, hogy nagyon jó, az is lehet, hogy egyenesen göröngyös, gödrés, de legalább járható. És ez még mindig nem elég, hisz arra is rá kell beszélnünk embertársainkat, hogy május 18-án menjenek el és éljenek szavazati jogukkal. Itt most túl nagy a tét mindenkinek, románnak és magyarnak, jobb- és baloldalinak, konzervatívnak és liberálisnak, idősnek, középkorúnak és fiatalnak, városinak és vidékinek. 

Öt év ugyanis nem olyan hosszú idő, gondolhatjuk, de mindenképp elégséges ahhoz, hogy az elmúlt harmincöt esztendőben elért minimális eredményeket könnyen szét lehessen verni. Elégséges ahhoz, hogy az úgy ahogy, néha recsegve és ropogva, de mégiscsak működő demokráciát le lehessen építeni. Bőven sok ahhoz, hogy eddigi külföldi partnereink és szövetségeseink elforduljanak tőlünk, hogy ebben a kiszámíthatatlan és konfliktusokkal teli világban magunkra maradjunk. Bele lehet taszítani az országot egy politikai káoszba, el lehet ijeszteni a külföldi befektetőket és tőkét, szét lehet verni mindazt, ami még működik. Talán most, ezekben a nehéz időkben nem is az a tét, hogy hónapról-hónapra, évről-évre jobban éljünk, ennél szerintem sokkal fontosabb most az, hogy az elkövetkező időszakban is annyira fussa mint eddig. Nagyon nem szeretem a „csak ennél rosszabb ne legyen” mentalitást, de most még ezzel is ki tudnék egyezni.

Mindezt pedig nem Simion fogja tudni biztosítani. Lehet, hogy Nicușor Dannal is melléfogunk, mint ahogy tettük az éppen leköszönt másik természettudós-elnökkel, de ha neki adtunk két esélyt, egyet talán a bukaresti főpolgármester is megérdemel. Vele ugyanis legalább van esély arra, hogy ha jobb nem lesz, rosszabb se legyen. Aztán meg 2030-ban értékelünk, netalán újratervezünk.

Tudom, hogy nehéz elhinni, hogy mindez sikerülhet, de az adjon erőt és hitet mindannyiunknak, hogy a kommunizmus bukása után volt már erre példa. Minimum két alkalommal is sikerült egy elsőkörös 40 százalékos fölötti eredményt a második fordulóban megfordítani. Most is sikerülhet, csak hinni kell benne, akarni kell! És azt se feledjük, hogy erdélyi, romániai magyarként többször voltunk már olyan helyzetben, hogy a második körben a kisebbik rosszra kellett voksolnunk.

Így volt ez például 2000-ben, amikor a nem túl közkedvelt Ion Iliescura kellett voksolni, mert a másik lehetőség a Simionhoz nagyon sok mindenben hasonlító Corneliu Vadim Tudor lett volna. És lehet, hogy sokaknak ez az érzése most is. Márminthogy a kisebbik rosszra kell szavazni. De tegyük meg, még ha ezt érezzük is! És higgyük el, most a kisebbik rossz neve hogy Nicușor Dan.