Sokan sokféleképpen nevezték Székelyföldet, amikor nem lehetett megnevezni. Szinte mindenki Székelyföldre gondolt, amikor Ferenczes István hitet adó versét szavalta, hallgatta, olvasta: Krumpliföld örökzöld. Ma már ideje van a kérdőjelt is kitenni, nemcsak deklamálni, hanem firtatni és megoldásokat keresni arra, hogy hogyan maradhat Terrra Sicolorum a magukat leginkább erdélyi székely magyarokként meghatározók szülőföldje és élettere. Helye is volt a kérdés körüljárásának csütörtökön Tusványoson, ahol két panelbeszélgetésen is megvitatták a székely identitásból fakadó közösségépítési kilátásokat, valamint Székelyföld jövőjét. (A beszélgetést Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte.)

A vitán részt vevő Bárdi Nándor elhozta a 2023-ban a Kriterion könyvkiadónál megjelent Hullóidő című, a székely identitásépítésről szóló kötetét, amelynek bevezetőjében olvassuk: „A rendszerváltással indult korszak nagy ígéreteivel (határok spiritualizálódása, a liberális demokrácia győzelme, az európai identitás újraalakulása) szemben napjainkban azt látjuk, hogy a helyi regionális identitások erősödnek fel vagy olyan identitásépítések indulnak meg, amelyek néhány évtizede még elképzelhetetlenek voltak. Bár a székely identitás nem ilyen új keletű – a múltba jóval a modernebb nemzetépítés kora elé nyúló valós történeti gyökerei vannak –, napjainkban azt látjuk, hogy a romániai magyar nemzeti mozgalmon belüli, egy magyar dominanciájú régió létrehozását célzó politikai törekvéssel kialakulóban van egy olyan kulturális piac, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is, ahol a székelyföldi azonosságtudat egyes külső jelei nagyon hangsúlyosan megjelennek. Ezek az identitásjelző szimbólumok nemcsak Székelyföldön bírnak mozgósító erővel, hanem a romániai magyarság körében és az egész magyar etnokulturális közösségben.”

Ennek ellenére az általános közvélekedés szerint Székelyföld Európa legszegényebb régiói közé tartozik, a székelyek élete nyomorúságos, például Csíkban savval tusolnak – hangzott el.

A közvélekedésnek ugyan semmi alapja nincsen, legfeljebb az, hogy magyarok vagyunk, akik a rózsaszínt is feketében látjuk.

Az igazság az – mondta Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere –, hogy soha ilyen jól nem élt a székely, mint most. És a székely soha nem halt éhen, ma sem fenyegeti az éhhalál. Ez jó hír, viszont veszélyforrás is. Veszélyforrás, mert bárhol meg tud élni, ezért azt kellene megértetnünk, hogy még Székelyföldön is.

Csepeti Ádám, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság alelnöke adatokkal is alátámasztotta Antal Árpád véleményét. Az elmúlt évtizedben a székelyek jövedelme az európai átlag 25-30 százalékáról 55-60 százalékra nőtt. Ez pedig figyelemre méltó generációs teljesítmény! Jó tehát az irány. Más pozitívumot is említett: míg az európai 30 év alatti fiatalok 40 százaléka identitászavarral küzd, a székely magyar fiatalok tudják, hova tartoznak.

Elhangzott az is, hogy az embert formáló sors a székelyeknek a megpróbáltatások közepette is nyújtott reményre okot adó fordulatokat. 1920-ra következett a negyvenes évek magyar világa, utána a magyar autonóm tartomány tapasztalata, a szocializmust pedig leváltotta a rendszerváltás.

A lekicsinylő értékelést és önértékelést, a negatív jövőszemléletet kellene elhessegetni tehát. Felismerni a székely identitás múltbeli értékeit, amelyre szilárdan lehetne építeni jövőt. A szabadságvágy, a rendtartó közösségi formák és az az érzelmi energia, amely a székely magyarokat a magyar nemzethez, kultúrához és nyelvhez kötötték volt a megmaradás záloga. Ez lehet a társadalmi, gazdasági fejlődés alapja is, egy olyan világban, ahol a szabadság egyre kevésbé érték, a közösségeket szétrobbantja az individualista létforma és a letargia.

A politikusoknak is érdemes komolyan venniük a tényt, hogy Székelyföld lakói egyre inkább az erdélyiségből a székelység felé mozdulnak el: Nekik pedig azt kell felismerniük, Hogy Székelyföld azé lesz, akik belakják.