Olvasom, hogy Ceaușescu nevét skandálták fiatalok a tengerparton a hétvégén. A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet aggasztónak tartja, hogy a kegyetlen diktátor kultusza ma is él Romániában.

A costinești-i Beach, Please fesztiválon tinédzserek egy csoportja egy adott pillanatban azt skandálta, hogy „Ceaușescu, Ceaușescu!”. Nem lepett meg, hogy a Kárpátok Géniuszát visszasírják azok, akik nem éltek az „Aranykorban”, akik nem hallották a pártkongresszusok „hosszan tartó, ütemes tapsát”, s a tele torokból üvöltött hűségnyilatkozatokat, hogy a megfigyelt, vegzált, kiéheztetett emberek az esetleges vallatásoktól tartva mégis megvallják: „Stima noastră și mîndria/ Ceaușescu, Romînia”. (Tiszteletünk, büszkeségünk:/ Ceaușescu, Románia.)

Nem lepett meg, mert Kelet-Európa népe a nyolcvanas évek végén bekövetkezett rendszerváltást követően nem tudott szembenézni a közelmúltjával. A ’89-es „forradalom” fiataljai mára már szép korúak, sokan közülük csalódottak, emlékeik a szocializmusról megszépültek vagy annyira traumatizálók voltak, hogy nem kívánták velük terhelni gyerekeiket, unokáikat.

A magukat hatalomba átmentő másod-harmad-negyed vonalbeli párttagok és KISZ-tagok szintén nem beszéltek ifjúkori korteskedésükről az elnyomó rendszer javára, igyekeztek kiradírozni a kollektív emlékezetből azokat a terhelő cselekedeteket, amelyek inkriminálnák őket vagy a Ceaușescu-rezsimet.

Kilúgozott információk kerültek be a rosszul megírt történelemkönyvekbe, s a rendszerváltás sok millió vesztese is megszépítve beszél arról a korról, amelyben mindenkinek munkája volt, mindenkinek házat utaltak ki, nem kellett adót fizetni. A fiatalok előtt valóságos Kánaánként tűnhet fel a honi szocializmus fél évszázada...

Helyesen állapítja meg a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet: a Beach, Please-en történtek „a gonosz elbagatellizálásának a kifejeződése egy olyan társadalomban, amely csak formálisan és elvontan vállalta fel totalitárius múltját”. És abban sem tévednek, amikor azt állítják, hogy a kommunizmus bűneinek és visszaéléseinek feledésbe merüléséért nem a fiatalok felelősek, hanem elsősorban a politikai döntéshozók és az oktatási rendszer képviselői, „akik több mint 35 éven át elhallgatták a történelmi igazságot”, hozzájárulva ezzel egy gyilkos és illegitim rezsim iránti veszélyes nosztalgia terjedéséhez.

„Rendkívül fontos, hogy a fiatalok teljes és pontos információkhoz jussanak a kommunista időszakról, hogy ne váljanak a téves vagy hiányos múltértelmezés áldozatává” – hangsúlyozzák közleményükben.

De a múlt téves értelmezése nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a múlt megismétlődik. A demokrácia védelmezői helyett a diktatúra szálláscsinálóivá válhatnak a fiatalok.

(Eszembe jut a francia forradalmár jóslata: az apák kivívják a szabadságot, a fiak elherdálják, az unokák ismét rabok lesznek. Rémisztő prófécia, adja Isten, ne váljon valóra!)

A fiatal európai nemzedék nem látott diktatúrát, nem látott mást, mint demokráciát, és nincs tőle elragadtatva. A Sciences Po honlapján Anne Muxel szociológus esszéjében mentegetni próbálja a lázadó tiniket: „A fiatalok szocializációja az elmúlt negyedszázad egymásra halmozódó válságai közepette zajlott le. Nem csoda, hogy bizalmatlanul tekintenek az intézményrendszerre.”

A derűlátó szociológus szerint az elégedetlenség jó esetben egy jobban működő demokrácia útját is megnyithatja, de akár a demokrácia leromlását is eredményezheti. Sőt a legrosszabb esetben a diktatúrát is győzelemre segítheti, noha a radikális fiatalok aránya csak valahol 10 és 20 százalék között mozog az európai társadalomban.

Egy több európai országot felölelő ifjúsági felmérés azt mutatta ki, hogy a Z-generáció tagjai, vagyis az 1997 és 2012 között születettek, minden korábbi nemzedéknél kevésbé bíznak a demokráciában, 26 százalék egyenesen a tekintélyelvű kormányzásra szavazna.

Úgy tűnik, hogy a politikai elit az elmúlt két és fél évtizedben túl sokáig, gátlástalanul használta a demokráciát a maga javára. Európában és Romániában is.

A látlelet kész. Hogy mit kellene tenni, ez sem titok.

Például a Beach, Please-en Ceaușescut éltető fiatalokkal határozottan közölni kellene, hogy Silence, please. (Maradjatok csendben!) Mert a kommunizmus bűneit, bűnöseit relativizáló cselekményt a törvény tiltja. De ki mondja meg ezt a fiataloknak? Az inkább utód-, mint történelmi pártként működő szociáldemokrata vagy liberális párt? Vagy ama másik, amelyik a nevében az aranykorra hajaz?

Utópia.