Fél kettő után 3 perccel a Grace űrkapszula – fedélzetén Kapu Tiborral – dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson. Arról, hogy Kapu Tibor a második vagy harmadik magyar űrhajós, lehet vitatkozni (Charles Simonyit annak számolva, vagy sem), de az már biztos, hogy az első magyar asztronauta, aki kutatóként a Nemzetközi Űrállomásra ért.

Az Axiom-4 legénysége negyed négykor a dokkolóalagúton keresztül átmászott a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, ahol hét űrhajós – a SpaceX Crew-10 és a Soyuz MS-27 legénysége – várja őket. Gyermekkori izgalmakat idézett bennem a SpaceX szerda délelőtti indítása. Az Apollo rakéták indítása előtt drukkoltam oly nagyon a sikerért, mint Grace sikeres startjáért. Nem csupán Kapu Tibor, hanem az őt segítő, támogató több száz magyar szakember sikeréért izgultam.

Az űrbe induló vagy a világűrben tartózkodó ember első mondataira érdemes odafigyelni. Olyan sarkigazságok ezek, amelyek előremutatnak. Ma már szállóige, sőt szólásmondás Neil Armstrong megállapítása az Apollo-11 lépcsőjéről tett első lépéséről a Holdon: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek!” Kapu Tibor amerikai, lengyel és indiai kollégája társaságában megfontolandó szépen nyilatkozott magyarságáról, a magyarságról, a közösségi összefogás erejéről: „15 millió magyar emelt ma idáig. Támogatásotok olyan, mint a szürke hamu alatt nyugvó parázs: belül csendben izzik, de ha fát dobnak rá, egyként lángol. Hálás és büszke vagyok, hogy a hazánkat képviselhetem. Családomnak és barátaimnak köszönöm, hogy ti vagytok a legerősebb támaszaim. A ti hangotok hangosabb, mint a rakétánk, erőtök nagyobb, mint a gravitáció. A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen bolygó. Mi a bolygónk négy különböző pontjáról indultunk, de társakként, barátokként érkeztünk ide. A mi küldetésünk a tiétek is. Köszönöm mindenkinek szerte a világon, akik hozzájárultak ehhez a gyönyörű naphoz. Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

Az űr határáról így látszik. Másként, mint a társadalmi zűr(zavar) bántó szavaiból: amelyekben a tápos pestiek és ostoba, kilóra megvett erdélyiek; a jobb- és balfékok; a bezzeg Románia és nyomorult Magyarország; a magyar magyarok és határon túliak összehasonlítása és összeugratása uralja a közbeszédet. Kapu Tibor nem személyválogató. A 15 millió magyar küldetésének tartja űrútját. És a sarkigazság a tétele végén: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Arra int, hogy vigyázzunk, ne hulljon atomjaira a társadalmunk, ne idegenedjünk el egymástól, ne váljon ember embernek farkasává, őrizzük a közösséget, amely ha egy akarattal van, hatalmas eredményekre képes.

Néha el kell távolodnunk a földtől, a földi dolgok visszahúzó, negatív erejétől, hinnünk kell, hogy ha összefogunk, valamelyikünknek valamennyiünk nevében sikerül elérni a csillagokat. Kevesen, egyre kevesebben értjük ezt ma meg. Az űrből az összetartásnak a parancsa világosan látszik. De meglátják-e azok, akik a politikai, társadalmi zűrben keresik elrontottnak tetsző életük értelmét, ezért céljuk nem a csillagos ég, hanem a posvány feneke?

(Léphaft Pál rajza)