Kell tiltakozni a negatív társadalmi folyamatok ellen (még akkor is, ha az eredmény, esetleg az eredménytelenség előre kiszámítható.) Voltaire állítólag a lisszaboni földrengés ellen is tiltakozott, mert úgy vélte a természet önkénye ellen is fel kell emelnünk szavunkat.

Az utóbbi hónapokban az önkény ismét megpróbál eluralkodni országunkon. Maradhatunk-e némák, tétlenek? Aligha. Van-e a tiltakozásnak eszköze? Van, mert még maradt (legalábbis az önkény győzelméig mindenképp).

Így én élni fogok vele! Egyetlen eszközeim a szavak és a szavazatom. Vannak, akik lemondóan legyintenek: mit ér egyetlen szavazat?

Hihetetlenül sokat érhet!

És ez nem csak szavazási marketing!

Az ugyan csak urbánus legenda, hogy 1649-ben egy szavazat többséggel rendelték el I. Károly király kivégzését, s az is, hogy 1923-ban Adolf Hitler egyetlen szavazattal lett a náci párt vezére, de az már elgondolkodtató, hogy egyetlen szavazaton múlt, hogy Texas az Egyesült Államok tagállama lett.

Az annektálási procedúra során ugyanis valóban volt egy pillanat, amikor egy ember voksa – igaz, nem egy polgáré, hanem az érintett 52 szenátor egyikéé – döntött. A Mexikótól való függetlenségét 1835-ben kikiáltó Texas már önállósága első évében kérte felvételét az Egyesült Államokba, a rabszolgatartást ellenző tagállamok azonban sikeresen megakadályozták a rabszolgatartó állam felvételét. Végül 1845-ben az Egyesült Államok szenátusa 27:25 arányban úgy döntött, felkínálja a független állam számára a csatlakozás lehetőségét. A szavazás eredetileg 26:26-ra végződött, de az első körben nemmel voksoló When Johnson végül meggondolta magát.

Kevésen múlt az is, hogy az angol és nem a német lett az Egyesült Államok nyelve. A legenda úgy tartja, hogy a 18. század legvégén nem sok hiányzott ahhoz, hogy a frissen létrejött Amerikai Egyesült Államoknak ne az angol, hanem a német legyen a félhivatalos nyelve. Az ügy kulcsfigurája Frederick Muhlenberg (képünkön) volt, az USA Kongresszusának első képviselőházi elnöke. A politikus – mint arra a nevéből sokan talán tévesen következtethetnek – nem Németországban, hanem Pennsylvania államban látta meg a napvilágot. Az édesapja viszont németországi bevándorló volt. A közhiedelem szerint mégis az ő egyetlen szavazatán múlt, hogy ne a német váljon hivatalos nyelvvé az Egyesült Államokban. Valójában az USA-nak ma sincs hivatalos nyelve.

Egykori brit gyarmatként egyértelmű volt, hogy az állampolgárok többsége az angolt használja, és bizonyos államok el is fogadták azt hivatalos nyelvként, de szövetségi szinten ez máig nem következett be. 1794-ben a képviselőházban valóban szavaztak egy nyelvi kérdésben, amikor német bevándorlók bizonyos törvényeknek a saját nyelvükre való lefordítását kérelmezték. A petíciót megtárgyalta a képviselőház, ám végül nem került sor semmiféle intézkedésre.

Annyiban maradtak, hogy a témát félretennék, és később ismét újragondolnák, ám az erről való szavazás 42:41 arányban elbukott, vagyis a kérdés örökre lekerült a napirendről. Mivel a jegyzőkönyvből kiderül, hogy a német gyökerű Muhlenberg nemmel szavazott, ezért született meg a legenda, hogy valóban rajta dőlt el a dolog, igaz, hogy csak a kérdés megtárgyalása, és nem a hivatalos nyelvvé válás kérdése.

De ezeket a történeteket érdemes felidézni akkor, amikor sokan távol maradnának az urnáktól, arra gondolva, hogy egyetlen szavazat nem oszt és nem szoroz.

A vasárnapi választás sorsdöntő, azon fog múlni az eredmény, hogy hányan megyünk el szavazni.

Ja, és ha mindenki meg tud győzni egy ismerőst, hogy elmenjen szavazni, mi mindannyian együtt lehetünk Románia Muhlenbergjei.