A Szent Lászlóhoz köthető megmaradt, kézzel fogható alkotások szinte kivétel nélkül templomi falképek, ezeknek is jelentős többsége Székelyföldön található, de van egy hely, amely nemcsak hogy meglátogatható, a lovagkirály maga is élt a falai között, ez pedig a Bihar településen álló és megújulásban lévő földvár. Geomágneses kutatásokkal a földfelszín alatt megtalálták a Szent László korabeli székesegyház maradványait, az ásatásokkal pedig minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a Szent László idejéből származó egykori püspöki székhely nyomaira bukkantak.

Azt már bizonyosan tudjuk, hogy a bihari földvár nem Szent István-korabeli, hanem építése minden valószínűség szerint az 1040-es évekre tehető. Egészen biztos az is, hogy ezt a földvárat Szent László nemcsak hogy látta, hanem aktívan használta is hercegként, mert az uralkodását megelőző két évtizedben ez volt a hercegség központi erődítése – elevenítette fel Emődi Tamás műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök azon a konferencián, amit Nagyváradon a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében tartottak meg nemrég a római katolikus püspöki palotában.

A műemlékvédelmi szakember felelevenítette, az 1960-as évektől kezdve mintegy huszonöt éven keresztül kutatták a régészek a földvárat, de Emődi szerint ennek ellenére nagyon keveset lehetett megtudni, ugyanis ennyi idő alatt a teljes területnek mindössze a 2,5 százalékát sikerült feltárni, ez pedig jól mutatja a létesítmény méreteit és előrejelzi a mélyben nyugvó feltáratlan leletanyag mennyiségét. A kutatás akkor elsősorban a falakra, a földhányásokra vonatkozott, részben pedig a többé-kevésbé előkerülő kisebb-nagyobb településnyomokra, melyek nem voltak különösebben látványosak és nem jártak komolyabb eredményekkel.

Amikor az Országos Helyreállítási Program (PNRR) keretében meghirdették a Szent László út-programot, amelynek keretében a lovagkirályhoz köthető számos emlékhely megújítására nyílt pályázati lehetőség, akkor – a nyertes projekt révén – vált lehetővé újból a bihari földvár felújítása és részbeni régészeti kutatása. Azt már a legelején tudták, hogy a műemléki védettség miatt nem lehetséges jelentősebb infrastrukturális beruházást megvalósítani, azonban elsődleges volt a föld mélyének átvilágítása. Ez szinte szó szerint értendő, ugyanis a modern georadaros vizsgálatok segítségével megállapíthatták, hogy a felszín alatt hol és milyen mértékben, illetve formában változott a talaj összetétele, ebből pedig megállapítható, hogy hol találhatók például falmaradványok, a régmúltban átmozgatott talajrétegek.

„Végigpásztázhattuk a teljes várbelsőt. Két típusú vizsgálat készült, egy georadaros és egy geomágneses kutatás. Az első nem kecsegtetett túl sok reménnyel, a második viszont sokkal célzottabb és technológiailag fejlettebb módszerrel készült, és kimutatott néhány olyan helyet a várbelsőben, ahol sűrűsödtek az anomáliák, tehát az olyan helyek, ahol vélhetően valamilyen építmény állt valamikor” – magyarázta Emődi Tamás. Hozzátette, ez a vizsgálat azért nem volt annyira bonyolult, mert a várbelsőben nem sokat építkeztek az idők folyamán, csak kisebb „épületecskék” voltak az egykori futballpálya mellett, amiket már le is bontottak.

A leginkább érdeklődésre számot tartó rész a földvár belsejének nagyjából a közepe, ahol a millenniumi emlékmű állt egykor egy műdombon. Ennek a közelében kezdtek el ásni, és „nagy szerencséjükre” előkerült az az épület, amely „minden kétséget kizáróan azonosítható a bihari püspökség első székesegyházával”.

Emődi Tamás a Maszol megkeresésére kifejtette, a középkori Magyar Királyság püspöki központjainak korai, 11. századi, „első generációs” székesegyházairól nagyon szűkreszabott ismereteink vannak, elsősorban amiatt, hogy a későbbi századokban végzett bővítések és átépítések során ezek a kora Árpád-kori épületrészek eltűntek, helyükön többnyire 13. századi, később pedig gótikus stílusú, nagyobbszabású székesegyházak épültek, ugyanazokon a helyszíneken. Így ezekről az egyházi épületekről a legjobb esetben is csupán az alaprajzaik tanúskodnak.

„A bihari földvárban felépített püspöki székesegyház alapjai azért maradtak meg a földfelszín alatt, mert a püspökség székhelyét Szent László király áttette Váradra, így az nem került felújításra, és a tatárjárásig az eredeti állapotában állhatott fenn, ezt követően romjait lebontották” – magyarázta a műemlékvédelmi szakember. Hozzátette, a honfoglalást követő első évszázadban emelt székesegyházak közül „csak Csanád, Gyulafehérvár, Kalocsa és részben Veszprém épületeinek alaprajzait ismerjük valamennyire, a többiről bizonytalan információink vannak vagy annyi se, ezért a bihari kutatás jelentősége igencsak nagy”.

A műépítész kifejtette, „az ásatások eredményeképpen körvonalazódott ugyan a székesegyház alapjainak kontúrja – így ismerjük annak bazilikális elrendezését –, de a felmenő falakból semmi, az alapozásokból is csak csekély maradványok őrződtek meg. Emiatt az épület térrekonstrukciójához sincsenek elégséges információk, faragványok egyáltalán nem kerültek elő. Ettől függetlenül tehát adottak az alaprajzi elemek, a járószinten lehetséges lesz az alaprajz bemutatása, a szükséges kiegészítő kutatások után ez el is készülhet.”