Az utóbbi hónapok makrogazdasági dinamikáját tükröző grafikonokat elnézve, az országos ökonómia mentését célzó intézkedésekhez foghatóan ugyanúgy ideje személyre (vagy családra) szabott költségkímélő csomagokat kiagyalni, mert a legvisszafogottabb prognózisok szerint is egyre durvuló trendekre kell számítani.

A kétszámjegyű infláció tartós berendezkedése egyrészt a készletek, az elspájzolt tartalékok bevetését, másfelől – vagy inkább ezzel párhuzamosan – a hatványozottan átgondolt költekezést, az igencsak megfontolt büdzséoptimalizálást avatják időszerűvé, mondhatni napiparanccsá. Vajon az üdülési idény küszöbén van-e annyi „megtakarított” bölcsességünk, hogy a naptár fölé görnyedve ne csak a szezonra koncentráljunk, hanem kalkulálás közben szeptembertől arrafele is kitekintsünk, például a fűtésszámlák őszi-téli számoszlopait megelőlegezve?

Amennyiben egy frissen közzétett felmérésre hagyatkozunk, aligha: polgártársaink 66,5 százalékának nincs semmilyen megtakarítása, a tartalékolók mintegy háromnegyede pedig 10 ezer eurónál kevesebbet tudott félretenni. Nagyon vékony az a réteg, amely érdemben képes az anyagiak halmozására – alig 10 százaléknak van 20 ezer eurónál nagyobb tartaléka, és a takarékoskodóknak csak 6 százaléka képes havonta ezer lejnél többet bespájzolni. Hétköznapi pénzügyi gazdasági kultúránk honi színvonalhiánya szintén egyértelmű; a spórolós romániai lakosok majdnem fele készpénzben és lejben tartalékol, nagyjából egyötödük folyószámlára pakolja a „fölösleget”, míg valutában (euróban/dollárban) kevéssel több mint egytizedük halmoz készleteket, miközben a lekötött banki betéttulajok aránya is alig haladja meg a 10 százalékot.

Ilyen körülmények között nem indokolt előrángatni a klasszikus magángazdálkodási recepteket, ahol a jövedelem 10–20 százalékát javasolják félretenni a tanácsadók. Az is meddő tipp, hogy legalább háromhavi költségnek megfelelő „pufferösszeggel” érdemes rendelkezni, mivel a hazai populációnak a 71 százaléka nem tudja ezt összehozni, sőt mintegy 55 százalékuk gondban lenne, ha előre nem tervezett gépkocsijavítás vagy lakásbeli hálózatszervíz lepné meg a családot.

A rendhagyó helyzetek gyakran aktiválják a képzelőerőt, a rátermettség-készséget és a... kockázatvállalást. Szeri-száma sincs a mindenféle tanács-szetteknek; nagy részüket békeidőben sem ártana legalább megfontolni, de például az olyan rendszertelen alkat, mint amilyennek ismerem magam, csak nagyon szelektív módon élhet ezekkel a javaslatokkal. Hogy valami konkrét, életszagú jelleget kölcsönözzek a textusnak, glédába állítottam pár szimpatikus gazdasági-pénzügyi testcselt:

1. A diszkrétebb nyaralás is lehet ugyanúgy feltöltődésre alkalmas, ha nem ugyanoda tervezzük az eszkapádot, mint három-négy évvel ezelőtt, még akkor is, ha bevált és csekélyebb a kiábrándulás esélye. (Érthető némileg, hogy a megszokott, a kedvencnek tartott helyek újbóli felkeresése egyfajta biztonságérzettel kecsegtet, folytonosságot sugall, s ezáltal azt a fals benyomást kelti, hogy – háború ide vagy oda – alapvetően minden rendben lenne.) Ha pedig „tervezd magad”-üzemmódban alakul a nyaralás, a turisztikai ügynökségnek szánt közvetítési díjat máris farzsebre vághatjuk.
2. Helybeli hétvégi teraszos kiruccanások, mint B-variáns, ám ezeket is lehet úgy dizájnolni-adagolni, hogy költségvonzatai tételesen csökkenjenek: elvégre a társaságért, a körülöttünk levő hangulatért megyünk az esti városba, s nem a kulináris, bachikus túltöltekezés céljából; talán az egykori házibulik és/vagy kerti partik szelídebb-szolidabb formája ki is válthat olykor egy-egy ilyen kiruccanást (a járvány idején szinte már be is járattuk ezt az anakronisztikusnak vélt képletet). Bár ez utóbbi, mármint a kerti mulatság kicsit költségesebb, ugyanis a receptje így kezdődik: végy egy kertet…
3. Napi kilométerigényünk lefedése lehet egyre inkább rolleres-biciklis vagy gyalogos, ha meg mégis gépkocsira váltva nulláznánk le, társulásosan olcsóbb, és nem csupán zseb-, de környezetkímélőbb; ezt már csak fokozza a jól átgondolt útvonal- és idősávválasztás.
4. Vásárlásnál érdemes megfontolni a havi egy-két nagyobb volumenű beszerzést, ezzel – legalábbis a tapasztalt tanácsadók szerint – elkerülhető az úgynevezett impulzusvásárlás, amikor csak „egy kis nasi, egy pici kényeztetés, apró önajnározás még belefér” alapon rendszerint jóval több minden kerül a kosárba, mint ami a listán szerepelt. És itt egy mondat erejéig a márkahűségtől való megválás kérdése is terítékre kerülhet (a legmenőbb, idénre kitalált színkombinációban pompázó kollekciók helyett harmadrangú gúnyát vásárolni azért mégsem kifizetődő: ha a szezon kezdetén már kiderül, hogy elvásott, újabb portékára fanyalodva az egyébként is leginkább környezetszennyező konfekcióiparnak adunk újabb löketet).
5. Ide tömörítve olyasmiket préselek be, mint a gondos villanyoltást, a gyors, de attól még alapos zuhanyzást, az ebéd-vacsoramaradék ötletes, tunningolt újragondolását, nem nagy kunsztok, de talán épp azért…
6. Gyakran jobban járunk a bérléssel a vétel helyett, még ha eddig szokatlan helyzetekben is kecsegtet ez a lehetőség.

Visszatekintve a lajstromra, félig magamat megmosolyogva arra gondolok, hogy ezt a „háborús időket élünk” állapotot nemzedékenként mennyire másként regisztráljuk: a második világégést gyermekfejjel átvészelők, a nyolcvanas évek nincstelenségét megtapasztaló mostani ötvenesek és plenáris hiányérzeteikkel első ízben a járványidőben szembesülők élménybagázsa eleve eltérő viszonyulásokat, reflexeket generál. Excel-táblázatba bújtatott matekezés+tervezés, tehát némi rendszeresség, fegyelem, kitartás – ugyan nem erősségeim, és bizonyára nem vagyok egyedül ezzel, de most hirtelenjében jobb receptet nem dobott a gép. Majd legközelebb…

(Nyitókép: Molnár Boglárka)