A sajtó, az újságok, mindenféle médiumok sokat tehetnek azért, hogy egy társadalom ne szaladjon le a jó útról. Ahol mindig zajlik valamilyen kisebb-nagyobb zűr és botrány a szabad sajtó körül, ott már baj van. Minél gyakrabban ismételgeti egy kormány, hogy a sajtó szabad, annál nagyobb fenntartással kell fogadni azt. Minden hatalmon lévő kormánysajtó torzít és manipulál, mert a kormány a végtelenségig hatalmon akar maradni. Minden ellenzéki sajtó torzít és manipulál, mert az ellenzék minden áron hatalomra akar kerülni. Ezen nincs mit csodálkozni, ezen nem érdemes bosszankodni. Ez éppen olyan természeti törvény, mint a gravitáció.

Természetesen a szabad sajtó is, mint minden más emberi fogalom, absztrakció, és mint olyan: ideál. A nem szabad, elnyomott, meg- és visszafojtott sajtót sokkal könnyebb észrevenni és meghatározni, mint a szabadot. Ennek valódi létezése esetén sem lehet elvárás, hogy minden válogatás nélkül és felelőtlenül mindent megírjon és az olvasók nyakába zúdítson, de etika, stílus és bátorság nélkül nincsen szabad tájékoztatás, illetve véleményalkotás-formálás. A kiadó karaktere, az olvasóközönség felkészültsége, fogékonysága, reakcióideje mind-mind megkötések lehetnek, a szó nem föltétlenül rossz értelmében. Célcsoportjától függően a szabad sajtó nyelvi stílusában és egyéb eszközeiben nagyon tarka és sokféle lehet, egyet viszont soha nem tehet: nem hazudhat. A szabad sajtó olyan társadalmak jellemzője, ahol az emberek nem igyekeznek saját magukat és egymást hülyíteni, a tömeges manipulálásról nem is beszélve. Az alapjában véve ma is etalonnak számító nyugati sajtó jelentős része sem annyira szabad, mint ahogy magát szereti beállítani, de tény, hogy ott a kapitális hazugságoknak mindig következménye van, és ez nagy különbség azokkal az országokkal szemben, ahol zavartalanul és büntetlenül dübörög a hazug agymosás. Az agymosás legelvontabb formája egyébként a fogyasztói társadalmakban észlelhető – politikai berendezkedésüktől függetlenül, mégis jellemzően a demokráciákban – és eszköztára a marketing gyűjtőfogalma alatt foglalható össze. A marketing nem más, mint a hazugság művészete és nincs, nem is létezhet „szabad marketing”, hiszen ennek egyetlen bevallott célja a minél nagyobb profit megszerzése a kapitalista árutermelési-értékesítési versenyben. A szabad sajtónak nem (csak) a profit kell legyen az elsődleges célja, hanem a korrekt, több forrásból ellenőrzött tájékoztatás és felelős véleményalkotás.

Még fontosabb és rázósabb kérdés az adófizetők pénzén fenntartott közszolgálati televíziócsatornák és rádióadók helyzete. Működő demokráciákban a hatalom, még ha akarja sem tudja a közszolgálati médiumokat kisajátítani. Ahol erre képes, ott a hatalom a nyertes, az ország pedig vesztes. Ennek is vannak fokozatai, természetesen. Amennyiben a közszolgálati médiumok a hatalom propagandagépezetévé degradálódnak, ott megindultak a lejtőn a pártállami egyeduralom felé. Vagy már meg is érkeztek. Érdekes megfigyelni például, hogy mi zajlik a lengyelországi közszolgálati médiumok körüli csatározásokban amióta az ellenzék átvette a kormányzást. A kormányzásból kiszorult PiS, most farkast kiállt, és súlyos vádakkal illeti Donald Tusk kormányát, pedig a volt kormányzópárt a legjobban tudja, hogyan kell a közszolgálati sajtót kiherélni.

Az úgynevezett független sajtó, visszaszorulóban van világszinten. Ennek elsősorban pénzügyi okai vannak, de azt se felejtsük, hogy egy ultrapolarizálódó világban az embereket fárasztják és irritálják a kiegyensúlyozott tudósítások és elemzések. Mindenáron csapatot, politikai oldalt akarnak maguknak választani, hogy aztán az egyoldalúság édes elfogultságával élvezhessék megrendíthetetlen meggyőződésüket, és tűzön-vízen át követhessék annyira csodált vezetőiket. Szép számmal ismerünk ilyen időszakokat a történelemből, de úgy látszik, hogy soha nem elég a bajból, az emberiség nem tanul a múlt hibáiból.

(Nyitókép: Léphaft Pál karikatúrája)