Lassan elül a Navalnij halála körüli felháborodás. A világ beletörődik a megváltoztathatatlanba. A „szabad világ” vezetőinek legtöbbje megemlékezett a hősről. Néhány vezető méltatlanul hallgatott, pedig Navalnij élete és halála egyértelmű, nem relativizálható geopolitika. Navalnij haláláért a civilizált világ Putyint tartja felelősnek, és az áldozatának tekinti őt. Navalnij nem áldozat.

Fridrich Staps 18 éves szászországi fiatalember, 1809. október 12-én délelőtt a schönbrunni kastélykertben majdnem megölte egy késsel a seregszemlét tartó Napóleont. A merényletet a figyelmes Berthier marsall akadályozta meg, aki elállta a császár felé közelítő fiatalember útját. Kihallgatásakor nem tagadott, büszkén bevallotta, hogy a franciák császárát, a világ urát akarta megölni. A rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte Stapsot, de Napóleon magához kérette potenciális gyilkosát. Fél órát beszélgettek, nagyon udvariasan. Staps Napóleon szemébe mondta, hogy hazája, Szászország és a teljes Európa felszabadítása érdekében akarta megölni a császárt. „Látom, maga nagyon fiatal és forrófejű, és ezzel bajt hoz a családjára – válaszolta Napóleon. – Ha megbánta tettét és kegyelmet kér tőlem, szabadon elmehet” – folytatta a császár. „Nem kérek kegyelmet, és csak azt bánom, hogy tervem nem sikerült”, válaszolta a 18 éves Friedrich Staps. A kihallgatás véget ért. A merénylőt elvezették és agyonlőtték.

Mit gondol a 21. század embere az ilyen történetekről? Az ilyen emberekről? Ki emlékszik ma Friedrich Stapsra? Élhetett volna, de inkább meghalt. És Napóleon, a zseni, aki véreskezű zsarnok volt, miért adott volna kegyelmet merénylőjének? Számtalan megválaszolatlan kérdés, de azok számára, akik megfelelő történelmi-kulturális ismeretekkel, hozzá megfelelő empátiával rendelkeznek, és bele tudják magukat élni hajdani korokba és élethelyzetekbe, van felelet. Ez így van ma is, hiszen 21. századot mutat földünkön mindenütt a naptár, de kulturálisan és politikailag nagyon különböző a világ.

Az úgynevezett „civilizált világ” most ujjal mutogat Putyinra, hogy Alekszej Navalnijt megölte, pedig ez volt predesztinálva a két ember sokéves kapcsolatába, mindkettőjük, a diktátor és a mártír, saját természetét hozta. Ha a nyugati vezetők és tanácsadóik több orosz történelmet és irodalmat olvasnának, sokkal bölcsebbek lennének. Nehéz helyzetben van a Nyugat, mert az orosz lelkivilág és kulturális megrögzöttségek ismeretének hiánya megakadályozzák, hogy az oroszokat – legyen az a hatalmon levő rezsim vagy az ellene lázadó ellenzékiek – megértse. Ezért nem hitte utolsó percig a Nyugat, hogy Putyin meglépi Ukrajna „kiprovokálatlan” invázióját, mint ahogy azt sem, hogy ezt az orosz társadalom csendben elfogadja. Dosztojevszkijt nem betiltani, de tanítani kellene Nyugaton!

Aki nem fél országokat lerohanni, az egy népszerű hőstől sem tart. Sok éve már, hogy Navalnij Putyin nyilvános ellensége, közben világsztárrá válhatott. Rajta kívül ez senkinek nem sikerült. Az elmúlt években Navalnij szorosan Oroszország önképéhez tartozott, akárcsak Putyin. Navalnij legendás bátorsága több mint tiszteletreméltó, mégsem a szabadságharcos bátorsága ez, sokkal inkább a küldetését beteljesítő mártíré. Olyan eszmékért harcolt és tette fel saját, családja, munkatársai és követői életét, melyek egyetemesek ugyan, de Oroszországban mégsem voltak otthon, és a legnagyobb csodálatot méltán kiérdemlő mártírhalála ellenére azok továbbra is tájidegenek maradnak. Navalnij hosszú közéleti karrierje folyamán egyre inkább a krisztusi vértanúságot kereste. E tény akkor vált végképp nyilvánvalóvá, mikor sokak meglepetésére a megmérgezett Navalnijt Putyin családostól Németországba kiengedte – egy emigráns disszidens sokkal veszélytelenebb, mint odahaza egy mártír –, ő viszont alighogy valamelyest felépült máris hazatért. Letartóztatták és évtizedekre bebörtönözték.

Navalnijra nézve sokatmondó, amit felesége, Julia Navalnaja a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián mondott, ahol férjének halálhíre érte. Kiment a pódiumra és azt mondta: „Férjem meghalt. Nem tudtam mit tegyek, a gyerekeimhez menjek vagy álljak ide Önök elé? Aztán arra gondoltam, mit tenne Alekszej a helyemben? Ideálltam Önök elé.” Emlékezzünk a mártírra, aki reménytelenül követhetetlen példa, hiszen rendkívüli körülmények között sokakból válhat hős, de vértanú kizárólag a kiválasztottakból lehet. Adjon az isten nyugalmat Alekszej Navalnijnak, az oroszok és a világszabadság vértanújának!