A settenkedő Trump

Sehogy sem tudok eligazodni ezen a Donald Trumpon! Mégiscsak zseni ez az ember: most egy aranyozott sneakert dobott a piacra, mely angol szó annyira jelent gumitalpú tornacipőt, mint olyan valakit is, aki settenkedő. Trump persze soha nem settenkedik, sokkal inkább elefánt a porcelánboltban. Thomas Nast nem csak politikai karikaturista, de próféta is volt mikor az 1870-es években a republikánusokat az elefánttal azonosította. A demokratákat a szamárral. Azóta is az elefánt a GOP, a Good Old Party vagyis a republikánusok pártjelvénye. Sneaker ide vagy oda, tud egyáltalán egy elefánt settenkedni? Szerintem nem, hacsak nem cirkuszi.

Közvetlenül a sneaker üzlet előtt Trump beállt testőrnek. Emlékeznek még az 1992-es thrillerre Kevin Costnerrel és Whitney Hustonnal? A testőr című filmre gondolok. Idegborzoló, egyben romantikus film volt. Az alábbi történet is idegtépő, de nincs benne semmi romantika. Ha megválasztják – komoly az esélye! – Trump majd átjön Európába és könyörtelenül beszedi a védelmi pénzt! Aki nem fizet, magára vessen, jönnek az oroszok és elverik rajta a port rendesen. Ennyire egyszerű! Ez az igazi The art of the deal, vagyis hogyan kössünk (világtörténelmi) üzletet Donald Trump módra. Ez a Donald mindig megtalálja a módját annak, hogy a világnak bebizonyítsa, van még alább.

Csakugyan nem értem Amerikát! Egy narcisztikus, settenkedő cipészt, meg egy csetlő-botló, enyhén szenilis, és egyáltalán nem tisztakezű nagyapót indít az elnöki posztra. Tény, hogy az USA államelnöki fizetése gyenge – egy bankelnök vagy egy jólmenő gyár vezérigazgatója annak többszörösét megkeresi – és sok a feladat, a jelöltek tehát nem tolonganak. Nagy a felelősség is különösen, ha az illető világtörténelmi léptékben méri magát és feladatát. Egyébként a hadi- és ipari komplexum háttérben meghúzódó mindenható urai értelmes, határozott és cselekvőképes jelöltet a Fehér Ház környékére sem engednek. Még, hogy a világ legjobb állása! A világ legerősebb embere! Hagyjuk…

Trump azt mondja, hogy az európaiaknak saját védelmükért többet kellene fizetni. Ebben szerintem is igaza van. Trump azt mondja, hogy az USA szerepe a NATO-ban olyan, mint egy őrző-védő szolgálat, és aki nem fizet, az nem kap szolgáltatást, hanem az út szélén hagyják. Ez döbbenetes: pitiáner maffiózók beszélnek csak így, nem tudom Trump honnan veszi ezt, miért utánozza őket? Gondolom, belső késztetésből, mit nem zavarhat meg semmiféle történelmi-politikai műveltség, ami neki nincsen. Trump csakugyan outsider a szó szoros értelmében.

Ami tény, hogy nagyon itt lenne az ideje, ha Európa végre magára találna és határozott lépéseket tenne a további integráció útján. A közös európai hadsereg kiépítésére gondolok. A tervet Emmanuel Macron francia elnök időnként felvetette, de aztán ő is elhallgatott. Nem volt rá kellő érdeklődés. Európa nyugati fele azt hiszi, hogy Amerika az idők végéig megvédi a kontinenst, míg keleti felének szuverenista vezetői saját hadseregük felkészültségéről regélnek meséket. Adja az isten, hogy soha ne kelljen ezeket a dicső hadseregecskéket próbára tenni. Van olyan ország is, mely erősen Amerika ellen berzenkedik, ugyanakkor az európai integrációt sem akarja. Hagyjanak békét nekünk, mi majd nemzeti határainkon belül megoldjuk az önvédelmi feladatot, mondják, közben a harmadik világháború kitörésétől tartanak. Zavarbaejtően inkoherens magatartás ez, nehéz kitalálni mi lehet mögötte? Mert vagy a NATO és Amerika véd meg minket – ez a rendszer már kulcsrakészen működik – vagy a sokkal szorosabb európai integráció – ez nagyrészt még sehol –, de nincs harmadik út. A teljesebb európai integráció elmaradása, illetve a nacionalizmus kelet-közép-európai újbóli fellángolása esetén a szomszédos államok ereje éppen csak arra elég, hogy egymás torkát elvágják, mint már annyiszor a történelemben, arra már nem, hogy megvédjék magukat egy erős ellenségtől. Ismétlem: nincs harmadik út.

Kampánybeszédeiben hívei előtt Trump adja ugyan a nagyfiút, de a háromnegyed évszázados katonai rendszert nem lehet egy-két buta ígérettel lebontani. Egészen más kivonulni az UNESCO-ból, felmondani a Párizsi Egyezményt vagy felrúgni az Iráni Atomegyezményt, mint a NATO-ból kivonulni. Amerika biztonsága is nagyban a NATO-tól függ, ezért az USA, hacsak nem akar öngyilkosságot elkövetni, a NATO-t semmiképpen nem gyengítheti

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?