Európa szerte forronganak a mezőgazdaságban dolgozók. Iskolai emlékeinkben, nyilván, más jellegű parasztlázadások szerepelnek, pedig a lényeg ma is ugyanaz: az egzisztenciájukban a szakadék szélére taszított földművesek végső kétségbeesésükben fellázadtak. Bizonyos értelemben a mai parasztlázadóknak a régieknél nehezebb dolguk van, még akkor is, ha a lázadás elkerülhetetlen leverése után nem négyelik fel vezetőiket: korunk földművesei nemcsak a tűrhetetlen adóterhek ellen lázadnak, mint a feudalizmus évszázadaiban, hanem földművesi életformájuk túléléséért is harcolnak. Bizonytalan sikerrel.

A mai Európa GDP-jének a mezőgazdaság, erdészet és halászat összesítve pusztán 1,6 százalékát teszi ki! Ez az adat jól megmutatja ezen ágazatok mai európai jelentőségét. Az élelmiszeripar dübörög, az árak magasabbak, mint valaha, de a globalizáció révén az európai parasztok nem haszonélvezői ennek a nagy dübörgésnek, sőt! Az EU most tárgyal, például, a MERCOSUR dél-amerikai kereskedelemi tömbbel keretszerződés megkötéséről. Amennyiben ez a szerződés megköttetik, a termelői árakat a jövőben még jobban leszorítják Európában. Ez egyébként egy régi folyamat része, a jelenség nem új: a globalista plutokraták, a multinacionális cégek, mint minden egyéb másban, a mezőgazdaságban és általában a népélelmezés terén sem vesznek figyelembe emberi szempontokat, csak a profit számít, akkor is, ha életformák változnak meg gyökeresen és egész néprétegek tűnnek el végleg. Ha a közeljövőben valami csoda nem történik, ez a sors vár az európai parasztokra, a kapitalizmusban pedig csodák nincsenek, mert minden csak szenvtelen kalkuláció.

A parasztlázadás ez alkalommal a mezőgazdasági dízel jövedéki adójának emelése, illetve a mezőgazdasági vegyszer- és területhasználattal kapcsolatos új EU-s direktívák – például ugarolás – ellen történt, az utóbbi napok hírei, beszámolói alapján nem is eredménytelenül, de ez a pillanatnyi győzelem nem jelent hosszútávú előrelépést. Párizs részleges traktoros-blokádja láttán a francia kormány meghátrált dízelügyben és a kontinensre kiterjedő parasztlázadás láttán az EU is hajlandó direktíváit valamelyest visszafogni. Örök reakció ez, ezt tették a földbirtokos urak és királyok is a feudalizmusban, ha a parasztlázadás ellenőrizhetetlen méreteket öltött. Ezt teszik most is: hogy időt nyerjenek ideig-óráig igazat adnak a parasztoknak, hogy a közeljövő csatáira jobban felkészülhessenek.

A gazdaság jelentős változásai mindig is gyökeresen átalakították az emberi társadalmakat. Az egyik klasszikus példa erre, ahogyan az angliai ipari forradalom takácsok százezreit, illetve azok életformáját sodorta el menthetetlenül, és ezen nem segített az sem, hogy kétségbeesésükben a takácsok időnként összetörték a gépeket. Az amerikai rabszolgaság eltörlése is jelentősen átrendezte a „Dél” életét, milliók hagyományos életformáját átalakítva, viszont most először kérdőjeleződik meg a mezőgazdaságra épült civilizációnk történetében, hogy egyáltalán szükség van-e földművesekre, legalábbis Európában?

A dolgokat leegyszerűsítve, feltehetnénk a szenvtelen kérdést: miért lenne szükség EU-s szubvenciók által fenntartott, támogatott méregdrága mezőgazdaságra, amennyiben a termékeket Dél-Amerikából és Ázsiából sokkal olcsóbban beszerezhetjük? A fogyasztók is sokkal jobban járnának, és az élelmiszeripari cégek is sokkal többet keresnének ezáltal. A kapitalista plutokraták és az azokat kiszolgáló EU-bürokraták gondolkodnak így. Kedvező számításaik persze csak azért annyira optimisták, mert nem veszik figyelembe a legfontosabbat: az emberi tényezőt. Nem csak a mezőgazdaságban dolgozók millióinak vagy az európai farmok, tanyák, ültetvények eltűnésére gondolok itt – ami a megrázó gazdasági aspektusokon túl nagymértékű európai kulturális elszegényedéshez is vezetne – hanem az állítólag olyannyira kedvezményezett európai fogyasztókra is. Az út, pontosabban a lejtő, amin elindultunk egyértelműen élelmiszer-monopóliumok kialakulásához vezet, ami a fogyasztók számára a lehető legrosszabb hír! Már így is egy maréknyi multi tartja a kezében a világ élelmezését, gyógyszeriparát és kommunikációját, és ez félelmetes. A parasztok hiába vonulnak ki és fel a traktorjaikkal, Dávidként nem lesznek képesek a globalista tőke mindenható Góliátját legyőzni. Egyetlen erő lenne alkalmas csak erre, de ki képes a világ fogyasztóit öntudatos tömeggé szervezni? Attól tartok, pusztán elméleti lehetőség ez, és soha nem látjuk majd a gyakorlatban hatni: Világ fogyasztói, egyesüljetek!