A villamosdilemma egy etikai-pszichológiai gondolatgyakorlat, melyet Philippa Foot angol, illetve Judit Jarvis amerikai morálfilozófusok dolgoztak ki a múlt század 60-as, 70-es éveiben. Számtalan változata van, de az alaphelyzet a következő: a gondolatkísérlet alanya ott áll egy vasúti sínpár melletti váltónál és látja amint egy emelkedőről elszabadult villamos lerobog a vágányon, melynek végén öt megkötözött, menekülésképtelen személy található. Az alany könnyedén megmentheti az öt ember életét, ha a váltót használva a másik vágányra tereli az elszabadult villamost, melyen „csak” egyetlen magányos ember található. A sokpontos kérdés, hogy mit tegyen az alany: váltson vagy ne váltson? Mi lenne etikailag a helyes döntés?

Én most a villamos-dilemma újabb változatát vázolom föl. Képzeljük el a következő – egyetértek: szörnyű! – helyzetet: ott állunk a váltó mellett, és elborzadva figyeljük az emelkedőről leszáguldó villamost! Az egyik vágányon egy osztálynyi gyerek sétál háttal a veszélynek, gyanútlanul, és nincs lehetőségünk őket figyelmeztetni, míg a másik sínpáron egyetlen szem gyermekünk játszik, ugyancsak gyanútlanul. Ha nem váltunk, a villamos a teljes osztályt fogja elsodorni, ha váltunk, a saját gyermekünket küldjük a halálba… Nem lehet kérdés: normális, egészséges ember pillanatig sem fog a kérdésen gondolkodni, és bármennyire is sajnálja a többi gyereket, a sajátjának az életét fogja megmenteni. Ez a világ összes kultúrájában és minden táján így van és így helyes!

Sok évvel ezelőtt olvastam Umberto Eco egyik írását, melyben az általam (is) nagyrabecsült szerző azt állította, hogy a migrációt semmiképpen nem lehet megállítani. Nekünk mégis meg kell állítanunk. Önvédelemből. Tudom, ez a téma annyira bonyolult és morálisan nehéz, hogy legszívesebben magam sem nyúlnék hozzá. Sokan messze elkerülik vagy képmutató „jóságossággal” nyilatkoznak róla, míg a szélsőségesek, mint mindig, a könnyű és gyors megoldások birtokában képzelik magukat. A lehetséges megoldás valószínűleg a különböző, egymásnak homlokegyenest ellentmondó elképzelés salamoni metszőpontjában található.

Ismerjük a közelmúlt iraki, szíriai, líbiai, afganisztáni háborúival kapcsolatos történéseket és jelenleg a szemünk előtt zajlanak az orosz – ukrán (amerikai), illetve az izraeli – Hámász háborúk eseményei. Mindezen háborús konfliktusok kiterjedt humanitárius következményeihez drámai demográfiai változások csatlakoznak – gondolok itt elsősorban Afrika lakosságának szédületes növekedésére – melyek kontinensünket a már amúgy is évtizedek óta Ázsiából, Közel-Keletről és Afrikából kiinduló bevándorlásnak a jövőben hatványozottan kiteszik. Az utóbbi idők politikai, katonai és környezeti problémái felerősítették a jelenséget. Jóslatokba bocsátkozó szakemberek szerint mindaz, amit eddig tapasztaltunk csak nagyon szerény ízelítő abból, ami néhány éven-évtizeden belül bekövetkezik.

A politikusok összeesküvés-elméletekkel, bizonyos titkos tervvel és lakosságcserével riogatják a választópolgárokat, de nyilvánvaló tény, hogy ha tömegek éheznek, szomjaznak, háborúkban véreznek – továbbmennek. És mindig a legnagyobb ígéret – Kánaán! – illetve a legkisebb ellenállás – a keresztény Európa! – irányába mennek tovább. Ez mindig így volt. Nyolc évvel ezelőtt is így volt, mikor jelentős tömeg hulláma söpört végig Európán, és ez bármikor megismétlődhet, amennyiben Erdogan, a török szultán, illetve az észak-afrikai vezetők kinyitják a zsilipeket. Európa sokat fizet nekik, hogy elvégezzék helyettünk a piszkos munkát, és ez pillanatnyilag segít, de ha nem kovácsolunk egy koherens tervet Európa védelmére, végül e drámai történelmi folyamatok áldozataivá leszünk.

A terv megalkotásához a legnehezebben megválaszolható kérdés: a keresztény értékeken és az egyetemes emberi jogok törvényes tiszteletén alapuló Európa kiért, miért felelős? Erre a kérdésre csak egyetlen válasz létezik: Európa önmagáért, saját magáért felelős. Nem az egész világért, nem a Közel-Keletért vagy Ázsia minden kínkeservéért, hanem a saját biztonságáért és értékrendjéért kell felelnie, éspedig nem az egész világ, de annál inkább a saját polgárai előtt! A mára már majdnem a teljes Európát menedzselő EU-s intézményrendszeren ezt a felelősséget kell számonkérni.

Ha el is fogadjuk a csak önmagáért felelős Európa koncepcióját, ennek gyakorlatba ültetése megkerülhetetlen paradoxonhoz vezet: ahhoz, hogy önmagunkat európai határainkon belül biztonságban tudjuk, határozottan és következetesen, akár fegyveres erőszak alkalmazása árán is el kell utasítanunk a nálunk biztonságot keresőket. Ha beengedjük az illegálisan bevándorló tömegeket, az egzisztenciánkat veszélyeztető áldozatvállalásunk árán átmenetileg javul ugyan a biztonságuk és jólétük, de ez az általános európai biztonság és jólét kárára történik. Ez elkerülhetetlen feszültségekhez, hosszabb távon hatalmas zűrzavarhoz, végül a kontinenst teljesen átalakító konfliktusokhoz vezet. Minden gazdasági probléma csak másodlagos részletkérdés ehhez az „etikai-kulturális” ellentmondáshoz képest: hogyan képviselhetjük és védelmezhetjük legfőbb európai értékeinket, a felebarátaink iránt megnyilvánuló keresztényi szeretet, illetve az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartását úgy, hogy teljesen nyilvánvalóan csakis ezeket megszegve lennénk képesek a gyökeresen másként szocializálódott hatalmas vándortömeg ellen határainkon megfelelően védekezni?

A történelmi trendeket figyelve, nyilvánvaló, hogy be kell rendezkednünk az önvédelemre. Be kell vezetnünk és el kell fogadtatnunk az „európai önvédelem” fogalmát, illetve ennek szükségességét. Társadalmi konszenzussal, a valósághoz állandóan igazodó törvényeket kell alkotnunk, és ezek maradéktalan betartásáról gondoskodnunk. Önvédelmünket csakis demokratikusan megszervezve kerülhetjük el a ránk leselkedő legnagyobb veszélyt: azt, hogy félelmeinket, szorongásainkat kihasználva, társadalmunk szélsőséges csoportjai, egyénei a hatalmat fölöttünk átvegyék!

A szülő saját gyermekéért, a családfő a családjáért, Európa pedig az európaiakért felelős. Az illegális bevándorlás Európa mai pestise, drákói szigorral meg kell és meg is lehet állítani: az EU-s és a nemzeti törvényekbe egyaránt bele kell foglalni, hogy az embercsempészek Európa első számú közellenségei! Mint ilyenek, nem enyhe büntetést kell kiszabni rájuk – arról nem is beszélve, hogyan lehet őket a börtönből csak úgy szabadon engedni?! –, de nagyon súlyos fegyházra, a visszaesőket pedig életfogytiglanra kell ítélni.

Ott állunk a váltó mellett, robog a hegyről a villamos. Váltunk vagy nem váltunk, hogyan fogjuk a mi Európánkat megmenteni? Boldogok a korok és emberek, amelyek és akik ilyen rettenetes döntések meghozatalára soha nem kényszerülnek, de örökre szerencsétlenek azok, akik bénultan döntésképtelenek akkor amikor életbevágóan fontos lenne dönteni!

(Nyitókép: képernyőmentés/YouTube)