Úgy tűnik, hogy az iráni háborúval az Egyesült Államok és Izrael nagyon elszámították magukat, és a gyors, problémamentes beavatkozás és rezsimváltás helyett egy igazi háború kellős közepébe manőverezték magukat. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy mindössze egy lokalizált regionális háborúról lenne szó, ugyanis mindannak, ami most a Közel-Keleten zajlik, súlyos hatása van Koreától Európáig szinte mindenkire a keleti féltekén.

Mi több, Amerika is érintett lehet hosszú távon, tekintettel arra, hogy a petrodollár az Öböl menti országok gazdaságának alapja. Problémát jelent, hogy a jelek szerint az Egyesült Államoknak nem volt sem reális terve, sem exitstratégiája, szinte vakon mentek bele Irán bombázásába, miközben alább látni fogjuk, hogy Irán meglehetősen rafinált stratégiával (ne feledjük, hogy a sakk mai formájában Iránból származik) válaszolt a támadásra. Ha korábban azt mondtam, hogy döcög a háború, most egyenesen azt mondom, hogy egyelőre megfeneklett a Hormuzi-szorosban. Nézzük a részleteket.

A petrodollár Irán sakktábláján

A napokban valaki idézte nekem Szun-cét, a kínai katonai szakértőt, miszerint a győzelemhez fontos, hogy jól ismerjük az ellenfelünket a háborúban. Úgy tűnik, hogy Irán alaposan tanulmányozta az Öböl-országok és az Egyesült Államok gazdasági összefonódását, ugyanis az Egyesült Államok legnagyobb meglepetésére Irán nemcsak Izraelre ütött vissza, hanem egészen ijesztő precizitással támadta meg az Öböl menti arab országok kritikus infrastruktúráját és az ottani amerikai bázisokat. Mindezen megfontolás mögött egyrészt az állhatott, hogy az Öböl menti arab országok mesés gazdagsága a petrodollárnak köszönhető, másrészt pedig ha Irán megakasztja az olajszállítást a Hormuzi-szoroson keresztül, azzal lényegében elzárja az olajat a világ egy nagyon jelentős része elől, nem mellesleg egy olyan kritikus pillanatban, amikor az Európai Unió például próbál lejönni az orosz olajról.

A petrodollár lényege, hogy az olajban gazdag arab országok dollárban állapítják meg az olaj árát, aztán a befolyt hatalmas összegek egy nagyon jelentős részét befektetik az Egyesült Államokban, így az olajnyereség egy nagy része az amerikai gazdasági körforgás állandó része. Ezért az Egyesült Államok katonai bázisokat működtet a térségben, és lényegében vállalta cserébe ezen országok védelmét. Továbbá az olajban gazdag arab országok az utóbbi időben az AI-fejlesztésbe fektettek be, tehát jelen vannak az innovációs iparban, de az utóbbi időben arról is hallottunk, hogy repülőt vettek Trumpnak, valamint nagymértékben befektettek Trump vejének cégeibe is.

Ugyanakkor eddig még soha nem került sor arra, hogy a beígért védelmet le lehessen tesztelni, ennek most van talán az első nagy főpróbája. És minden jel arra utal jelen pillanatban, hogy ez a főpróba nem halad túl jól. A szaúdiakat, akik egyébként állítólag maguk is lobbiztak a háború megindításáért, eléggé hideg zuhanyként érte, hogy egy szaúdi tisztségviselő szerint „az Egyesült Államok cserben hagyott bennünket, és átirányította a légvédelmi rendszereket Izraelbe, sorsunkra hagyva bennünket az iráni csapások alatt”. Közben valamiféle furcsa csetepaté is kialakult Trump egyik közeli bizalmasa, Lindsey Graham és az Öböl-országok között: Lindsey Graham felszólította őket, hogy induljanak harcba az Egyesült Államokkal egyetemben Irán ellen, mire az Öböl-országok elég ingerülten reagáltak, hogy nekik aztán eszük ágában sincs ilyesmi.

Irán ugyanis jól számolt, amikor nagyon megütötte az Öböl menti országokat. Egyrészt mert az ott élő gazdag expatek és influenszerek pánikszerűen elkezdtek menekülni az országokból, hátrahagyva mindent, még a háziállataikat is, holott az Öböl-országok egyik hosszú távú célja az volt, hogy az olajtól való függést csökkentsék, ezért a régiót csábító prémium turistadesztinációvá futtatták fel a különféle csillogó-villogó és különleges építményekkel, mesterséges szigetekkel és úgy általában sci-fibe illő, futurisztikus környezettel. Továbbá adatközpontokat és az AI számára szükséges adattárolókat építettek, egyébként a napokban arról is érkezett hír, hogy az Öbölben találat érte az Amazon egyik adatközpontját az Egyesült Emírségekben. Nyilvánvalóan egy konfliktuszóna a legkevésbé sem ideális sem a prémium turizmus, sem az adattároló központok számára. 

Különben nemcsak Izrael vezetett be szigorú közösségi média hírzárlatot, hanem az Öböl menti arab országok is: a brit médiában jelent meg, hogy brit állampolgárt is letartóztattak azért, mert lefilmezett egy magas épületbe becsapódott drónt. Nyilván ezzel próbálják kivédeni azt a hirtelen bekövetkezett imázsromlást, amely során az évtizedek alatt felépített kedvező megítélésük egy nap alatt romba dőlt az iráni rakéták csapásai alatt. Mindenesetre a stabilitási brandjüket hosszú időre jegelhetik.

Az Öböl-országok problémái továbbá tetőződnek azzal, hogy Irán ellehetetlenítette a keskeny Hormuzi-szoroson a közlekedést: nemcsak az olaj kivitelét zárta el, hanem elvágta az Öböl-országokat attól is, hogy vízi úton egyáltalán élelmet tudjanak maguknak vásárolni, tekintve, hogy helyileg nagyon nehéz bármit megtermelni, hiszen az Arab-félsziget lényegében egy forró és modern technológia hiányában életre alkalmatlan sivatag. Miután az Egyesült Államok lebombázott egy sótalanító vízállomást, Irán is elkezdte megcélozni az Öböl-országok hasonló víztisztító létesítményeit, ami tényleg katasztrófához vezethet a környéken, ha nem tudják ezeket hamar újra üzembe helyezni.

Szóval Irán Amerika és Izrael szövetségeseit ütötte meg a legjobban, ezzel pedig stratégiai nyomást helyezett az Egyesült Államokra, ugyanis az Egyesült Államoknak most elvileg meg kellene valahogy védenie az Öböl-államokat, de nem úgy tűnik, hogy ezt sikerrel teszi. Sőt az Öböl-országokban Irán olyan csapásokat mért amerikai bázisokra, hogy ezek során amerikai katonai személyzet is az életét vesztette. Minden jel szerint az irániak tudnak sakkozni.

A legitim kérdésekre, hogy a Trump-adminisztráció mégis mit fog csinálni az elkövetkezőkben, az adminisztráció meglehetősen ellentmondásos válaszokat adott. Trump szerint Amerika már nyert, és csak azért folytatják, mert még nagyobbat akarnak nyerni, ugyanakkor a hadügyminiszter szerint még csak most kezdődik a tánc. A nyugati világ biztonságának érdekében reméljük, hogy csak a kommunikációjuk esett szét, és van a tarsolyukban még számunkra ismeretlen aduász. Ugyanakkor az a tény, hogy Dél-Koreából éppen leszerelnek bizonyos korszerű légvédelmi rendszereket (THAAD és Patriot), hogy a Közel-Keletre szállítsák, valamint éppenséggel hirtelen szükség lett a romániai deveselui bázisra, számomra azt jelenti, hogy Irán célzott csapásai célba érnek, és az Egyesült Államok nem tartja az Öböl menti bázisokat biztonságosnak, ezért van szükség a romániai bázisra.

Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy Irán rendelkezik olyan rakétákkal, amelyekkel Romániát is el tudná érni, tehát tényleg reméljük, hogy Irán nem akar a NATO-val ujjat húzni. Irán önmagában nem lenne ilyen sikeres, ha nem állna mellette Oroszország, és sokak szerint Kína is. Ugyanis napvilágot láttak olyan információk is, hogy Kína Omán környékén horgonyozta le egyik, nemes egyszerűséggel csak „kémhajónak” tekintett hajóját, amelyet Kína hivatalosan tudományos kutatási céllal hajókáztat a világ tengerein, de legtöbben egy úszó szuperszámítógépnek tekintik, amellyel Kína adatokat gyűjt és továbbít. Ugyanakkor az általam követett katonai szakértők azt mondják, hogy Irán még el sem kezdte a komolyabb rakétáit használni, és hogy valahol a hegyek gyomrában van elrejtve egy hatalmas arzenál, amelynek hollétét ezek szerint még a Moszad sem tudta megállapítani.

Az is a kínaiakkal való szoros együttműködésre utal, hogy szerda este hat hajónak sikerült átjutnia a szoroson, miközben az irániak elkezdték kilőni az öbölben tartózkodó olajszállító hajókat. A hat hajó azonban nem amerikai segítséggel vagy kísérettel jutott át, hanem úgy, hogy vagy kikapcsolták az azonosító rendszerüket, vagy pedig kínainak mondták magukat (feltehetően mert kínai hajók). Ez nyilván azt jelenti, hogy az irániak egyrészt átengedik a kínai hajókat, másrészt valószínűleg Kína most is ki tudja vinni az olajat Iránból. Mindeközben az amerikaiak belátták, hogy a Trump által belengetett hajókísérgetés jelen pillanatban teljesen lehetetlen, és le is tettek róla. 

Japántól Európáig terjed az olajpánik, és a világ fejlett országai kénytelenek voltak egy hatalmas mennyiségű stratégiai olajtartalékot felszabadítani, ugyanis az iráni háború megzavarta a globális gazdaságot és az olajpiacot. A Nemzetközi Energiaügynökség kénytelen volt 400 millió hordó olajat kibocsátani a stratégiai tartalékokból; ilyen lépésre eddig még soha nem került sor, és ez nagyon is jelzi a helyzet komolyságát. Ugyanakkor nincsen semmilyen jelzés arra nézve, hogy Irán le akarna állni a rakétatámadásokkal. Tekintve, hogy Iránt most egy olyan ember vezeti, akinek az indító támadásban megölték az apját, az anyját, a feleségét és a két kiskorú gyermekét, nem is valószínű, hogy egyhamar leállnának. Az ajatollah egyik tanácsadója azt nyilatkozta a CNN televíziónak, hogy jelenleg semmilyen tűzszünetben vagy békében nem érdekeltek, és addig fogják támadni az arab országokat, amíg azok megértik, hogy többé aterületükön nem operálhatnak amerikai bázisok.

Meglátjuk, hogy Irán meddig bírja. Ezzel kapcsolatban igazából semmit sem lehet biztosan állítani, sok múlik azon, hogy milyen és mennyi segítséget kapnak Oroszországtól és Kínától. Kína ebben a helyzetben Oroszország mellett a nevető harmadik, ugyanis ez az egész helyzet hosszú távon az ő malmukra hajtja a vizet. Dél-Korea is gondolkodhat azon, hogy mennyire lehet megbízható szövetségesnek tekinteni az Egyesült Államokat, ha már elkezdték leszerelni tőlük azokat a légvédelmi rendszereket, amelyekért ők szankciókat vállaltak be Kínától. 

Véleményem szerint igazuk van azoknak az amerikai kritikus hangoknak, amelyek szerint az Egyesült Államoknak nem szabadott volna az iráni háborúba belemennie, nem véletlen, hogy Izraelnek eddig nem sikerült egyetlen amerikai elnököt sem erre a meggondolatlan lépésre rávennie. Habár vannak jelek arra nézve, hogy Trump elnök most már legszívesebben lezárná a háborút, nem biztos, hogy ez egyhamar sikerülni fog, ugyanis az irániak is megértették, hogy amennyiben most valamilyen tűzszünetet vagy békét kötnek, egyáltalán nincs kizárva, hogy vagy Izrael, vagy az Egyesült Államok a közeljövőben esetleg újra megtámadja őket. Ezért valószínűleg erős a késztetés bennük arra, hogy addig harcoljanak, ameddig esetleg Amerikától valamiféle olyan stabil ígéretet tudnak kicsikarni, miszerint belátható ideig nem kell támadásra számítaniuk. Csakhogy ez felérne az Egyesült Államok részéről valamiféle beismeréssel, hogy nem jártak sikerrel, szóval ez is egy meglehetősen rögös út.

A helyzet nem biztató. A közgazdászok szerint a mostani olajválság súlyosabb lesz, mint az 1970-es. Teljesen ismeretlen vizeken evezünk mindannyian, ugyanis ez a válság az egész globális gazdaságot érinti, és ebből nem lesz könnyű visszatérni a korábbi állapotokhoz. És fogalmunk sincs, hogy mindez mikor és hogyan fog végződni. Az viszont már most látható, hogy az Öböl menti országok bizalma az amerikai védelemben és ezekben a védelmi képességekben meglehetősen megcsappant.