Elemzők már elég régóta mondogatják, hogy új világrend van kialakulóban, hogy tömbösödik a világ, és hogy az Egyesült Államok sokkal nyíltabb birodalmi politikát folytat, azonban ez idáig ezek kimondottan elméleti felvetések voltak, s inkább tendenciákat azonosítottak. Ugyanis egészen a venezuelai elnök elrablásáig a nemzetközi szereplők a nagyjából ismert procedúrák és az elmúlt nyolcvan évben kialakult szokásjog alapján cselekedtek. Azonban a venezuelai elnök kiemelésével és New Yorkban való bilincses sétáltatásával – egyfajta modern Vercingetorixként – mindez már nem elméleti felvetés, hanem egy legitimnek tekintett gyakorlat, mely során a világ hegemónja még csak meg sem próbálta az erőforrások feletti kontrollvágyát elrejteni, sőt büszke erre, ahogyan arra is, hogy de facto átveszi egy szuverén ország irányítását.

Ugyanakkor a por lényegében még el sem ült a venezuelai eset kapcsán, és az Egyesült Államok máris új szuverén területet célzott meg: Grönlandot. A kettő valószínűleg összefügg, hiszen mindkettő ugyanazt a célt szolgálja: az Egyesült Államok korlátlan hatalmát a nyugati féltekén, és én azt gondolom, hogy a venezuelai hatalomátvétel sikere nagyban felgyorsította a korábban már belengetett grönlandi annexió ügyét, s előrevetíti mind Mexikó, mind Kanada kiszámítható sorsát.

A birodalmiasodás jelei az Egyesült Államok intézményrendszerének működésében

Egyszerűen nincs ahogy figyelmen kívül hagyjuk azokat a jeleket és változásokat, amelyek az Egyesült Államok döntéshozatalában és végrehajtó hatalmában álltak be az utóbbi időben, megtámasztva egy teljesen új ideológiával, amely akárhonnan nézzük, egyfajta átmenetre utal a köztársaságból a birodalom felé. Korábban volt vitám azokkal, akik azt mondták, hogy Trump körében vannak olyan ideológusok (Curtis Yarvin), akik nagyon elkötelezett monarchisták, és hogy az Egyesült Államokat a birodalmiasodás felé taszítanák, és bár korábban én magam azzal érveltem, hogy az amerikai civil és politikai kultúra ellentétes ezzel, most már én is látom ennek vitathatatlan jeleit.

Egyébként fontos megjegyezni, hogy az alapító atyák az Egyesült Államok létrehozatalakor egyrészt az irokéz konföderáció gyakorlatából is inspirálódtak, de az elitista köztársaság mintáját Rómáról vették, tulajdonképpen a római köztársaság volt az alapító atyák eszményi politikai modellje. Aki ismeri a római történelmet, az tudja, hogy a köztársaságot azért váltotta fel a birodalom, mert a túl nagyra nőtt Rómát egyszerűen lehetetlen volt a köztársaság eszközeivel kormányozni, valamint az akut krízishelyzeteket hatékonyan kezelni. Ennek a modern megfelelőjét láttuk a napokban, amikor Trump és köre úgy hajtott végre egy támadást, hogy arról nem értesítette a Kongresszust, de ez látszik abból is, ahogyan Trump egyfajta rendeleti kormányzást gyakorol, amelyben a Kongresszus felhatalmazó szerepe egészen másodlagossá vált. De ugyanaz a birodalmi logika bontakozik ki az erőforrásoknak a birodalmi központ gazdagítása érdekében való eltulajdonításában, valamint abból a leplezetlen erőpolitikából, amely mind Venezuela, mind Grönland esetében kibontakozik.

Kommunikációs szinten is látok hasonlóságot abban a retorikában, ahogyan Trump csapata jellemzi az elnököt: ez a fajta méltatás korábban csak a császároknak járt ki, és teljesen idegen a köztársaságok vezetőire szinte kötelező szerénységtől és alázattól. A birodalmi vezető méltatása és a köztársaság vezetője közötti lényeges különbség a birodalmi vezető különleges képességeinek kiemelése és egyedi megközelítéseinek hangsúlyozása, míg a köztársaság vezetőjének kommunikációjában általában nem a személyekre, hanem az értékekre esik a hangsúly.

Mindezekből következik, hogy az amerikai köztársaság hanyatlik, miközben az amerikai birodalom éppen feltűnik a láthatáron, bár hangsúlyoznám, hogy egy hosszú folyamatról van szó, amelyet lassíthatnak, de fel is gyorsíthatnak a jövő politikai eseményei.

Grönland a birodalmi Amerika viszonyrendszerében

Még Trump ötleteinek legádázabb ellenzői is elismerik, hogy Grönland jelenlegi helyzete kimondottan nagy problémát jelent a nyugati világ biztonsági rendszerében. Míg korábban áthatolhatatlan jégtakaró védte az észak-amerikai kontinenst, szakértők szerint már 2030 után az északi-sarki vizek minden probléma nélkül hajózhatók lesznek. Kína már korábban megjelentetett egy Fehér Könyvet az arktiszi régióról, és magát az arktiszi vidékeken legitim módon érdekeltté tette. Oroszország egyfajta kényszerpályán van e tekintetben: szakítása után a nyugati világgal kénytelen-kelletlen együttműködik Kínával az arktiszi vidéken, már csak ezért is jó lenne a Nyugat szempontjából egy kiegyezés az oroszokkal, de erre azt látjuk, hogy egyre kevesebb az esély.

Amerikának azonban nincs valójában szüksége arra, hogy de facto annektálja vagy megvásárolja Grönlandot, hiszen jelenleg is működtet ott egy katonai bázist, és katonailag uralja a terepet, a nemzetbiztonsági kérdés miatti annexió tehát kissé erőltetett. Igazából Grönland annektálása is a látványos elemeket kedvelő birodalmi logika („Big and Beautiful”) alapján működik, és abból indul ki, hogy Amerika már nem elégszik meg azzal, hogy a háttérből irányítsa a helyzetet, amely során a szimbolikus szerep és a gazdasági előny hivatalosan Dániáé, vagyis nem bérlőként, hanem tulajdonosként akar fellépni. A birodalmi Amerikának nincs türelme az erőteljesen szuggesztív diplomáciához, amely a köztársaság kedvelt eszköze volt. Dánia ebben a képletben egyszerűen útban van: se kedvük, se idejük nincs arra, hogy Dániával egyeztessenek vagy Dániának akár szimbolikus szerepet biztosítsanak.

Van még egy kevéssé ismert, de nagyon érdekes csavar a grönlandi helyzetben. Itt is felvillan a háttérben Peter Thiel, Trump egyik fő ideológusának és Vance alelnök mentorának alakja, aki korábban azt tervezte, hogy Grönlandon egy tech várost kellene létrehozni, és napvilágot láttak olyan elképzelések is, amelyek ezt a tervet azért tartották nagyon jónak a Szilícium-völgyben, mert állítólag az AI túlterhelt szerverei számára Grönland ideálisan hideg lenne. Mindenesetre az AI-verseny az egyik legfontosabb verseny napjainkban, tehát bármilyen furcsán hangzik, ez is lehet egy nyomós érv.

Természetesen nem tudjuk, hogy az események milyen irányba dőlnek el, de az erőviszonyokat, a birodalmi logikát és az új politikai realitásokat tekintve hosszú távon nem arra fogadnék, hogy Grönland Dánia része marad.