Nagy visszhangot váltott ki, főleg a magukat centristának valló, de tulajdonképpen liberális európai elitek részéről a Trump-adminisztráció nemzetstratégiájáról szóló dokumentuma, mely rögzítette azokat az elveket, amelyek mentén az Egyesült Államok meghatározza a saját helyét a világban az elkövetkezőkben.

A dokumentum az egyik első olyan hivatalos dokumentum, amely világosan és kertelés nélkül leírja a világ reális politikai állapotát, lényegében elismeri az új világrend létét, valamint a kihívókat ettől kezdve legitim politikai entitásoknak tekinti, akikkel együtt akar működni. A dokumentumban foglaltak teljes és drasztikus szakítást jelentenek az Egyesült Államoknak az elmúlt nyolcvan évben képviselt külpolitikai elveivel és irányvonalával. Új világ jön, nézzük az Európára vonatkozó részleteket.

Selyemzsinór a regnáló európai eliteknek

Nyilván nem véletlen az a hangos felháborodás, ami a fősodratú európai elitek részéről kíséri a dokumentumot, ez lényegében nem egyéb számukra, mint selyemzsinór. A dokumentum az amerikaiakra amúgy nagyon jellemző direktséggel jellemzi a kontinens állapotát, azt írják, Európa a „civilizációs megsemmisülés” küszöbén áll (az eredetiben „erasure” szerepel, ez „eltörlést” jelent a szó szoros értelmében), és kimondja azt az európai elitek által ignorált és hevesen tagadott tényt, hogy egyes NATO-államok húsz év múlva már nem európai etnikai többségű államok lesznek; a dokumentum implicite ezt veszélyforrásnak tartja. Éppen ezért az európai kontinens számára az elsődleges feladatot a migráció megállításában és az okozott káros civilizációs folyamatok visszafordításában jelöli meg. 

A dokumentum hevesen bírálja az Európai Uniót mint politikai entitást, pontosabban bírálja az Európai Uniót mint birodalmi képződményt (az unió hátrányaként nevezi meg a „transznacionális szabályozásokat”, melyek akadályozzák szerintük a gazdasági fejlődést és a szellemi innovációt), és az USA partnereinek az európai nemzeti, bevándorlásellenes és szuverenista erőket jelöli meg. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok szakít a korábbi liberális demokráciaexporttal, és innentől kezdve a fő ideológiai exportja a bevándorlás megakadályozása és a nemzeti kultúrák védelme lesz Európában (Make Europe Great Again ideológia) valamint elutasítják az európai direktívarendszer létjogosultságát. Ebben vélhetően a Szilikon-völgyi óriások keze látható, az uniónak talán nem kellett volna kikezdenie velük.  

Mindebből egyenesen következik az is, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem tekinti Oroszországot ideológiai ellenfélnek, vagy mint korábban, egzisztenciális fenyegetésnek, sőt, és egyáltalán semmiféle háborús konfliktust nem fog vállalni az oroszokkal a jövőben. Az ukránoknak ez egy nagyon erőteljes jelzés arra nézve, hogy próbálják befejezni a háborút, amíg talpon vannak, mert sem NATO-tagságra, sem reális katonai garanciára nem számíthatnak az USA részéről. Az Egyesült Államok egyik fő stratégiai érdeknek Európában az oroszokkal való stratégiai stabilitást nevezte meg („reestablish strategic stability with Russia”). S ha ez nem lett volna elég egyértelmű üzenet, a dokumentum további részei még egyértelműbben kimondják, hogy az Egyesült Államok többé nem lesz a világ rendőre, és Atlaszként sem fogja tovább a világot a vállain tartani. A dokumentumnak az európaiak számára talán leghátborzongatóbb része, hogy „a nemzeteknek gondoskodniuk kell a saját biztonságukról”. Ez egyenértékű Honorius császárnak a britekhez címzett üzenetével 410-ben, mikor is röviden csak annyit üzent számukra, hogy gondoskodjanak a védelmükről. Tudjuk, mi következett ezután.

Különösen meglepő és figyelemreméltó, egyben a korábbi elvekkel való teljes szakítás egyik jele, hogy a dokumentum kiemeli Közép-, Kelet- és Dél-Európa „egészséges nemzeteinek” a támogatását gazdasági, politikai és kulturális együttműködés és tapasztalatcsere révén, tulajdonképpen még egy nagyot odaszúrva a brüsszeli hatalmi struktúráknak és a szerintük kulturálisan irrelevánssá váló és civilizációs tartalékait kiürítő Nyugat-Európának.

Vance kézjegye mindenhol

A dokumentum nem is annyira a trumpizmus lenyomata, mint ennek a még jobban felturbózott változatáé, az ugynevezett vanceizmus jeleit viseli magán. Az első Trump-adminisztráció kezdetekor beszélgettem egy amerikai diplomataval, és akkor arról kérdeztem, hogy milyen változásokra számíthatunk Trump megjelenésével az amerikai külpolitikában. Akkor ő azt mondta, hogy az amerikai külpolitikát egy nagy anyahajóként képzeljem el, aminek az irányát nem lehet csak úgy egyszerre megváltoztatni; ez csak lassan és fokozatosan következik be, pont úgy, mint amikor egy hatalmas tankhajó megfordul. Úgy látszik, hogy a folyamat mostanra érett be, és igazából most még csak a kezdeteket látjuk. Ez a folyamat igazából Vance esetleges elnöksége alatt fog igazán kiteljesedni, mindenesetre ezt a nemzetstratégiát nyugodtan nevezhetjük Vance és a mögötte álló gondolkodói kör szellemi termékének. Trump felszínes gondolkodásától messze áll ennek a dokumentumnak a stratégiai mélysége és az a teljesen új irány, amit Vance és köre követni akar a jövőben.

A dokumentum a NATO-nak sem jósol nagy jövőt, főleg annak fényében, hogy a NATO „kiterjesztését” problematikusnak tartja, és már a megfogalmazás is jelzi, hogy ebben a tekintetben az Egyesült Államok elfogadta Oroszország álláspontját. Moldova és Ukrajna NATO-tagsága előtt nincs nyitva az út, nem lesznek tagok, legalábbis ennek a nemzetstratégiának az alapján biztosan nem. Sőt, amennyiben az USA az Európai Uniót zárójelbe teszi, kérdés, hogy az unióhoz lesz-e még értelme csatlakozniuk, vagy egyáltalán lehetséges lesz-e ez a jövőben, tekintve az USA most már bevallott tervét az európai elitcserére.

A Vance-féle teljes izolacionizmust látjuk itt kibontakozni, miszerint az Egyesült Államok visszavonul a saját nyugati féltekéjére, azt viszont a továbbiakban nagyon kemény kézzel tartja majd, lásd a Trump-adminisztráció ellentmondást nem tűrő fellépése Venezuelában. Egyes európai elemzők ezt a fordulatot egyfajta 19. századi állapotokhoz való visszatérésnek tartják, annak minden borzalmával, amikor a nagyhatalmakat nem kötik „szoft” ideológiák, hanem a politikájukat a nagyhatalmi érdek és a világnak a saját érdekeiken alapuló felosztása jellemzi. Ez a nemzetstratégia legalábbis ennek a nagyon erős előszele.