Sokakat meglepetésszerűen ért az a hír, miszerint az Európai Unió komolyan fontolgatja, és tervet is készített arról, hogy Ukrajnát egyfajta „fordított kritériumrendszer” keretében, gyorsított eljárással és kevesebb uniós mozgástérrel vegyék fel az unióba. Engem annyira nem lepett meg, mert az ukrán csatlakozás lebegtetése európai körökben mindig is jelen volt a háború kitörése óta. Ezt magam is világosan érzékeltem azokon az európai fórumokon, melyeknek tagja vagyok (önkormányzati szinten), és a kérdés ezeken a fórumokon soha nem az volt, hogy Ukrajna csatlakozzon-e, hanem az, hogy ennek milyen módozatai vannak, és hogyan lehet az előállt helyzethez igazítani a létező csatlakozási folyamati struktúrákat.

Új helyzet, új szabályok

Akik azt hitték, hogy Ukrajnát az unió ugyanannak a kritériumrendszernek veti alá, most csalódottak, mert úgy gondolják, hogy az ország ezt nem érdemli meg, nincsen felkészülve rá, és a következmények is beláthatatlanok lennének. Ez valóban így van, de egy teljesen más történelmi helyzet állt elő az elmúlt két évben, és ez a helyzet új kihívásokat teremtett, melyeket az unió kezelni próbál. Vagyis „it’s not business as usual.”

(És itt most álljunk meg egy pillanatra. Eddig soha nem írtam „disclaimert”, mert feltételeztem, hogy a művelt olvasó tulajdonít nekem annyi autonóm mozgásteret a saját értelmezési keretemben, hogy sajátos értékrend mentén ugyan, de tényszerű módon elsősorban folyamatokat és azok kifutási lehetőségeit írom le. Soha senki nem független a saját hátterétől, sem a saját elképzeléseitől, s a vágyaitól sem, de ha van valamiféle furcsa és kényszerűség szülte előnye a kisebbségi létnek, az elsősorban az, hogy a folyamatok helyes értelmezése nem valamiféle fényűzés, hanem szükségszerűség a megmaradáshoz, vagyis létrejön egy sajátosan élesen differenciáló látásmód. Ugyanis a kisebbségi létben nagyon kicsi a hibahatár, és helyzetek, folyamatok esetleges helytelen értelmezésének gyors és messzemenő következményei vannak. Ennélfogva, mivel az ukrán csatlakozás nagyon éles és megosztó téma a közéletben, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy azt írom le, amit látok, és ezekből következtetek, vagyis a folyamatok azok, amik, függetlenül attól, hogy illeszkednek-e a saját értékrendembe vagy sem.)

Mivel az ukrán háború egyben nyitánya is az új világrend kialakulásának, nem mindegy, hogy az érdekszférák hol érnek véget és hol kezdődnek. Vagyis az ukrán csatlakozás elsősorban stratégiai kérdés, és nem kritériumalapú. Ukrajnát véleményem szerint akkor is felveszik az unióba, ha zéró kritériumnak felel meg, egyszerűen mert azok a csatlakozási feltételek melyeket békeidőben hoztak létre a csatlakozni kívánó országok számára, egy teljesen más korban jöttek létre, és teljesen más célt szolgáltak. 

Mondhatjuk azt, hogy az unió bővítése egy második fázisba érett bele, és borítékolható, hogy azokat a stratégiai peremvidéki tagjelölteket, akik hajlandóak az unió felé nagyfokú politikai alázatot és fegyelmet mutatni, nem hagyják a peremen kívül (elsősorban Ukrajnára és Moldovára gondolok). Ha az unió bővítésének első fázisa elsősorban a magországok együttműködésének koordinálásáról és a koordinátarendszer lefektetéséről szólt, akkor a második fázis az uniónak a stratégiai terjeszkedésével kapcsolatos, és azt a célt szolgálja, hogy az unió kontaktzónája Oroszországgal a magországoktól minél távolabb legyen.

Az unió újradefiniálja önmagát

Aligha kerülhette el az olvasók figyelmét, hogy idén Davosban az Európai Uniót legtöbb vezető globális nagyhatalomként próbálta pozícionálni. Pontosabban az idei Davos legfőbb témája az volt, hogy hogyan lehet az uniót globális nagyhatalmi szintre emelni. Az ott összegyűlt vezetők más és más módokon ugyan, de mindannyian leginkább annak a lehetőségét keresték, hogy az amerikai leválás után az unió hogyan tudja kialakítani a saját reális érdekszféráját, valamint a saját érdekeinek hogyan tud erélyesen érvényt szerezni. És minden jel arra utal, hogy arra a felismerésre jutottak, hogy ehhez elengedhetetlenül fontos egy ütőképes hadsereg, katonai innováció és nem utolsósorban egy sokkal feszesebb és központosítottabb uniós döntéshozatali mechanizmus, mely révén gyorsan tudnak reagálni, vagyis intenzíven törekednek a véget nem érő tagországi egyeztetési mechanizmusok felülírására.

Ukrajna szerepe ebben az új felállásban megnőtt és felértékelődött. Bármennyire is visszásnak tartottam Zelenszkij elnök felszólalásának stílusát Davosban, az ukrán elnök beszédének vannak olyan fontos elemei, melyeket nem tudok figyelmen kívül hagyni, ugyanis nagyon világos utalások vannak benne arra a társadalmi szerződésre, melyre Ukrajna magát ajánlotta az unió számára. Azt gondolom, hogy Zelenszkij elnök nyitott kapukat döngetett az ajánlatával, melyben az ukránok lényegében vérrel fizetnek a csatlakozásért. Erre utal nemcsak az ováció, amit a beszéde után kapott, hanem az is, hogy az unió végre rászánta magát arra, hogy tisztábban beszéljen az ukrán csatlakozás lehetséges határidejéről.

Az unió vezetése, nevezetesen Ursula von der Leyen egyáltalán nem titkolja, hogy arra törekednek, hogy az uniós struktúrákat oly módon alakítsák át, hogy a döntéshozatalból kizárják azon tagországokat, melyeket ők másodvonalnak tekintenek, és a döntéshozatali mechanizmust a magországok kezébe összpontosítsák. Van erre egy új fogalom is: Mario Draghi „pragmatikus föderalizmusnak” nevezi, és ez nagyjából azt jelenti, hogy amennyiben nincs konszenzus az összes tagország között bizonyos kérdésekben, akkor a magországok dönthessenek ezekről a kérdésekről. Pontosabban az az elképzelés körvonalazódik, hogy a tagországi beleegyezés helyett a döntéshozatalt „tagországi koalíciók” helyettesítsék, azaz a magországok vonzáskörében lévő országok illeszkedjenek a magország döntéshozatali irányelveihez.

Visszatérve Ukrajnára, a csatlakozási kritériumokra és az országnak szánt szerepre a fentebb leírt struktúrákban: az unió számára a jelenlegi felfokozott védelmi lázban Ukrajna harcedzett védelmi tapasztalata túl fontos ahhoz, hogy elengedjék. Ukrajna helye azért biztosított az unióban, mert Oroszország sokkal erősebb lenne egy megsemmisített és az orosz érdekszférához csatolt Ukrajnával; így azonban az oroszokkal szemben az unió az ukránokkal tűzzel tüzet olt, bármennyire is cinikus hozzáállás ez.

Az pedig, hogy a csatlakozás nem teljes körű lenne, biztosítja az unió számára, hogy Ukrajnát, pontosabban az ukrán elitet különféle módokon kordában tartsa. Ennek lehetőségét már letesztelték az ukrán elit egy részének korrupciós vádak mentén való lecserélésével. Ukrajna és az ukrán elit még nincs tudatában annak, hogy a brutális és látványos orosz iga helyett egy másik, szofisztikáltabb, de kíméletlenségben ugyanolyan hatékony hatalmi rendszerbe lépnek majd be, mely során egyrészt teljesen lecserélik a jelenlegi ukrán elitet, másrészt betagolják őket egy magországi koalícióba. Mert a birodalmak így működnek, és az unió éppen átalakítja magát birodalommá. Sietek megjegyezni, hogy ez is egyfajta kényszerűség, amennyiben Amerika a birodalmiasodás útjára lépett, az unió sem tehet mást. A jelenlegi helyezkedések mindenesetre a birodalmak korát vetítik előre. Ezek hosszú és bizonytalan folyamatok, hosszú kifutási idővel, és többeredményes lehetőségekkel, de elkezdődni elkezdődtek már.

Ukrajna gyorsított csatlakozása pedig egyedül ebben a kontextusban értelmezhető.