Sokáig nem történt semmi a porondon. Nem verték fel a port harcias léptek, nem csattogtak öklök, tollak, fogak. Tették a dolgukat az alkotók, ízlésük, tehetségük és néha – meglehet – megrendelőik szerint. A kultúra terén, több-kevesebb meggyőződéssel, béke volt. Dekadens szóval élve: tolerancia. Jólesett.

Ennek most már vége! Vége a nyugodalmas, általánosult korhadásnak, a féloldali-baloldali vöröslő rothadásnak, vége az exhibicionizmusnak is: ideáitokkal tolakodó, önmagamutogató művészek – csendben maradjatok!

A magyar hazában a kakasviadalnak nincs, csak a kakastollaknak van hagyománya. A kakaskodás most újra divat. Ki rúg, hasít nagyobbat sarkanytújával? Ki kukorékol messzibbre a délibábos pusztán, kinek nagyobb a taraja? Mert a méret számít. Ezek ma fontos kérdések. Ha életek még nem is, de karrierek már múlhatnak egy-egy kiadós tollborzoláson a baromfiudvarban.

Liliputi kiskakasok, kakaskodók. Úgy érzitek, rátok hárul magyar kultúrszennyesünket tisztába tenni? Csak nehogy a fürdővízzel együtt dobjátok ki a gyereket. Mondjátok, hát nincs szívetek? Nézzétek, milyen boldogan, szabadon pancsikol a gyermek a szappanos vízben. Öröm nézni ahogyan kapkod a szappanbuborékok után! Ti fertőtlenítőszert öntenétek a fürdővízbe, mely – szerintetek – maga a fertő. Megölnétek minden csirát.

Mizófóbiások, kényszeres tisztaságmániások vagytok! Csak a rend – a ti rendetek –elviselhető a számotokra. Célravezetőbb lenne szakorvoshoz fordulni, és – csendben, férfiasan, minden nyilvános kitárulkozás nélkül – szépen rendbe tenni, ami baj van odabenn. Időszerű lenne tudatosítani, mi és hol fáj, és ki mit érlel, mélyen, ott alant? A kulturált hazában fenekestől felforgatni a kedélyeket, csak azért, mert néhányan bajban vagytok, nem elegáns. Nagyon önző! Minden sértő szándék nélkül mondom: butaság. Ez akár enyhítő körülmény lehetne, viszont ti, tehetséges, művelt, gyorseszű, hirtelen tollú kultúrharcosok vagytok, nem lehettek buták.

Csendben biztatlak titeket: ne kultúrharcoljatok. Mert olyan tulajdonképpen nincsen. A könyveket el lehet égetni, persze, a költőket fel lehet akasztani. Előfordult már a történelemben. Többször is. No, de ne álmodozzunk! Garcia Marquez megállapította, hogy az emberiség lassan ugyan, nagyon lassan, de azért mégiscsak fejlődik és tanul: könyveket égetni, költőket akasztgatni ma azért mégsem lehet. És holnap?

Kár a lehengerlő szóért, a kritikátlan kritikáért. Kár a nemzetféltő sikolyokért, a haza ellenségeit felkutató szemforgatásért, kár a sorok közötti menetelésért. Kár a Tündérkertből átigazolt csatlósok minden hetyke-harisnyás, táncos-nyaktörő bravúrjáért és kár hűséges átkozódásukért is. Ostobaság a Hadak útját a Nagykörúttal összetéveszteni, viszont senki nem bánja, ha szépen elmentek végül a messzi csillagösvényeken, de szépen kérlek, míg a Nagykörúton jártok, viselkedjetek!

Alkossatok! Ne panaszkönyveket írjatok tele nyafogó szavakkal, kényes-finnyás vendégekként egy – szerintetek – lezüllött vendéglőben ülve. Alkossatok! Ha nem ízlik mások főztje, főzzetek ki ti valami jobbat, finomabbat! Nyissátok meg saját vendéglőtöket! Hívjatok meg vendégségbe magatokhoz minket. Eljövünk! Tegyétek elénk főztötök: terítsetek, kínáljátok, szolgáljátok fel nekünk – szépen fogadjatok és jól tartsatok.

Alkossatok! Ha nem megy, ne csüggedjetek: hagyjátok a kultúrharcot, legyetek csak tisztességes, egyszerű harcosok. Némán száguldjatok, vágtassatok, és ne helyben topogva, meleg istállóban hízva nyerítsetek! Van baj és nemes ügy elég a világban! Izgága véreteknek keressetek háborút. Gondolom, nem csak a Duna-parton ülve vagytok bátrak? Harcoljatok! Haljatok hősi halált! Megérdemlitek. Ha szépen csináljátok, lovaggá üt titeket majd az emlékezet.

(Nyitókép forrása: Pexels)