Ki ne emlékezne a lakmuszpapírra az iskolai, egyetemi kémiaórákról? Ha savas a közeg, a lakmuszpapír megvörösödik, ha lúgos, akkor megkékül. Ami a fontos, hogy ez a különleges papír indikátorként működik, vagyis meg- és kimutatja, hogy milyen a közeg.

Boris Johnson lemondott. Pontosabban a Konzervatív Párt pártelnöki pozíciójáról mondott csak le, és a párt októberi kongresszusáig, amikoris új vezetőt választanak maguknak a tory-k, továbbra is miniszterelnök kíván maradni. Rossz nyelvek szerint, többek között azért, hogy teljes miniszterelnöki pompájában és mindenekelőtt az angol miniszterelnöki nyári rezidencián tarthassák meg jelenlegi élettársával, Carrie Simonds-szal az esküvőjüket.

Senki nem tagadja, hogy Boris Johnson karizmatikus ember. Igaz, azt sem, hogy öntörvényű, és mindenekelőtt notóriusan mindent elferdítő, mondjuk ki kertelés nélkül, folyamatosan hazudozó vezető. Hogy így jegyzik Johnsont, mindenképpen teljesítmény, hiszen a politikusokkal kapcsolatosan amúgy is közhely, hogy krónikusan hazudoznak. Tisztelet a kivételnek, ha egyáltalán létezik, de nincsen, mert ha mégis lenne, azt az embert már államférfinak, nem politikusnak hívják, és nem a süllyesztőben, hanem a történelemkönyvek lapjain van a helye.

Nem az az érdekes ködös Albionban, amely amúgy köztudottan a Nyugat egyik fő székhelye és hadiszállása, hogy az aktuális vezető beteges, kényszeres hazudozó, hanem az, hogy ezzel a viselkedéssel és magatartással ilyen fényes karriert lehetett ott befutni. Persze, ez a fényes karrier a miniszterelnök lemondásával éppen most törött kettőbe, de azért ne hamarkodjuk el ítéletünket: biztos, hogy kettétörött?

A Nyugat egyik legnagyobb, ezeréves kulturális hagyománya, sőt vívmánya az adott szó megtartása és a férfias kézfogás kötelező érvénye volt. Ez volt az egyik igazán releváns különbség például Ázsiával szemben, a Levantéről vagy a Balkánról nem is beszélve, ahol pontosan tudjuk, hogy az adott szó mennyit ér, helyesebben mennyit nem ér. Most Johnson lemondása után – amelyben bejelentette, hogy megy is, marad is –, Angliára teljesen nem jellemző módon felmerültek olyan a félelmek, hogy Boris csak blöfföl és időt húz, hátha valami közbejön őszig és ő megmenekülhet. Ez több, mint hihetetlen, mert elképzelni sem lehet olyan nyugati vezetőt, aki a felmondás szentségével ilyen csúnyán játszik. Márpedig, mint Boris Johnsonról tudjuk, tőle bármi kitelik. Ez elsősorban nem rá, a sikeres szélhámosra, hanem a pártjára és teljes országára nézve kényelmetlen és zsenáns. Ez egy ilyen párt? Ez egy ilyen ország?

Joggal féltik a pozícióikat a tory-k, és erkölcsi megtisztulást prédikálva kihátráltak Boris Johnson mögül. A teljes kormány lemondott, sőt az újonnan kinevezett miniszterek közül is néhány, a parlamenti képviselők közül pedig még azok is megvonták a támogatásukat, akik eddig még Johnson mögé felsorakoztak. Nem is jöhetett volna rosszabbkor ez a válság, hiszen a Covid-világjárvány nehézségei után most Angliát is telibe találja az alakuló gazdasági világválság és az infláció, a Brexit következményeinek fokozódó zűrzavaráról nem is beszélve. Ráadásul ott van Boris Johnson személyes és országa intézményes, rendszerszintű elköteleződése Ukrajna mellett a háborúban, amelyet egyesek szerint igazából Johnson túlélési ösztöne motivált, habár Zelenszkij elnök arra esküszik, hogy Boris Johnson az ukránokat megmenteni igyekvő Oroszlánszívű Richárd lenne, és most, lemondása után csak remélhetik, hogy ugyanazt a támogatást megkapják Nagy-Britanniától, mint eddig.

Boris Johnson viselt dolgai, a Brexit-kampányban betöltött központi szerepe, majd miniszterelnöki tettei fényesen bizonyítják, hogy baj van Nyugaton. A sokat emlegetett nyugati képmutatás még elésmeri, hogy vannak, kellene legyenek betartani való társadalmi normák, de Boris Johnson élete folyamán fittyet hányt ennek a hagyományos képmutatásnak (is) – innen a karizmája! – és szabadon, alternatív igazságok mentén élte életét, alakította karrierjét – nem is rosszul. Élete és tettei szűkebben véve Nagy-Britannia, tágabban véve a Nyugat lakmuszpapírja, és mivel nincsen egyedül, megmutatja, hogy milyen fordulatot és irányt vesznek, vehetnek a dolgok Nyugaton. Keletről nem is érdemes szólni.