A világ nagyon a feje tetejére áll, ha nem csak az elvek, de már az érdekek sem számítanak!

Ukrajna orosz inváziója után Finnország és Svédország meggondolták magukat: gyorsan a NATO-hoz akarnak csatlakozni, így az e téma körül az elmúlt évtizedekben zajló eredménytelen társadalmi vita eldőlt pillanatok alatt. Törökország azonnal jelezte, hogy nem támogatja a két skandináv ország csatlakozását, és bejelentette, hogy vétójogával élve megakadályozza azt. Erdogan elnök évek óta sérelmezi, hogy a svédek és finnek menedékjogot biztosítanak „a kurd terroristáknak”, persze az autoritér török elnök mindenkit, aki nem ért vele egyet, nagyvonalúan ebbe a kategóriába sorol. A skandináv országok az emberi jogok tiszteletben tartásának közismert bajnokai, terroristákat nem, de török ellenzékieket valóban „rejtegetnek”. A török elnök most meggondolta magát: ha kiadják neki mindazokat, akiket kér és keres, mégis támogatja a két skandináv ország NATO-csatlakozását. Tiszta sor, valamit valamiért – így mennek a dolgok a politikában, általában az életben.

Itt van ez a két modell: a skandináv, úgy nagy általánosságban a nyugati, illetve a török, úgy nagy általánosságban a keleti magatartás. A keleti üzletel és alkudozik: ezt adod, akkor ezt meg ezt kapod – mondja. A gátlásos, elv- és törvénytisztelő skandinávok most csapdába kerültek: nemzetbiztonságuk szempontjából mihamarabb a NATO-ba kell kerülniük, de az emberi jogok, így a menedékjog védelmezőiként nem adhatják ki Erdogannak a náluk meghúzódott török vagy kurd ellenzékieket. Nemzetbiztonság kontra becsület – nehéz kérdés. Márpedig választani kell! Nagyon fogják sajnálni, de a skandinávok választani fognak, és mivel háború dúl a szomszédban, csak a NATO-hoz tartozva érezhetik magukat biztonságban. Szükség törvényt bont: nem az elvek és idealista vágyak, de a kőkemény valóság számít.

A mai orosz–ukrán konfliktusban sem az elvek – a sokat emlegetett demokrácia, szabadság, emberiesség stb. –, hanem az érdekek számítanak, viszont az a megdöbbentő, hogy ezek mennyire rosszul vannak képviselve! Kinek érdeke ez a háború? Ukrajnának biztosan nem áll érdekében, hogy szétlőjék és lakosságát lemészárolják vagy világgá kergessék, az ukrán elit mégis fejjel ment a falnak, a nép pedig nem sejtette a veszélyt. Az oroszoknak, vagyis Putyin elnöknek – „Az állam én vagyok” (XVI. Lajos) – sem érdeke ez a háború, sokáig egészen más típusú rendezésben volt érdekelt. Évek óta latolgatta a döntést, végül magára vette egy véres és hosszú európai háború megindításának az ódiumát, de számtalanszor hangsúlyozza, hogy másként nem tehetett. Nehéz terhet vett magára és az országára, népére nehezedő óriási nyomás maradandó károkat okoz. Elsősorban nem a nyugati szankciók romboló hatására gondolok – melyek azok gazdaságát és társadalmi életét is rombolják, akik bevezették őket –, hanem az oroszok világközösségben elfoglalt új, nagyon kedvezőtlen státusára, illetve az ebből fakadó mélyen ható nemzeti traumákra. Az egyik olasz egyetemen ostoba módon betiltották Dosztojevszkijt, holott mindenhol tanítani kéne őt! Olvassuk el (újra) a Bűn és bűnhődést figyelmesen, és ha nem is mindent, de sok mindent megérthetünk, mi zajlik Oroszországban és az orosz lelkekben.

Akinek a legkevésbé volt érdeke ez a háború, az az elmúlt években mégis mindent megtett, hogy kiprovokálja azt. Az Egyesült Államok mellé trafált: első számú, igazi ellensége Kína, nem az oroszok, és most Kína ennek a háborúnak köszönhetően látványosan tovább erősödik. Amerika ahelyett, hogy erőt gyűjtene és felkészülne a sokkal nagyobb (közel)jövőbeli kihívásokra, erejét felelőtlenül pazarolja, cél- és aránytévesztett, folyamatosan gyengülő nagyhatalomként viselkedik. Nem az a legszomorúbb, ha az elvek nem (mindig) érvényesülnek. Az igazi tragédia az, ha már a józan érdekek sem érhetők tetten a döntésekben és a cselekvésben! Az ellenfelek rosszul kikalkulált, tévesen megjósolt lépései, illetve az önigazoló hiúság, a tévedések be nem ismerése, mindez olyan szövevényes viszonyrendszert teremt, mely végül könnyen apokalipszisbe fulladhat – annak ellenére, hogy azt az egyik fél sem akarta.

Putyinnal elvek mentén háborúzni nem érdemes. Vagy azért nem, mert konvencionális eszközökkel is előbb-utóbb nyerésre áll, vagy ha mégsem, akkor ott van neki meggyőző, utolsó érvként a több ezer nukleáris töltet. Bármennyire is vészmadárkodjanak egyesek, Putyin soha nem fogja a NATO-t megtámadni, de azt is tudomásul kell venni, hogy nem fog engedni saját regionális hegemóniájából sem. A globalizáció révén a teljes világgazdaságot megrendíti az ukrajnai háború, ennek pedig világszinten beláthatatlan politikai, társadalmi és katonai következményei lesznek. Tetszik vagy sem, józanul be kell látni, hogy le kell ülni és meg kell egyezni Putyinnal. Minél hamarabb békét kell kötni, mindenkinek ez az érdeke, és ez az ukránok érdeke is. Másként kő kövön nem marad országukban – és meglehet, hogy végül a Földből sem…

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)