Tíz éve Maszol

Kereken tíz esztendővel ezelőtt olvasóként és médiamunkásként is kíváncsian vártam, miképpen sikerül elindítani és felépíteni egy olyan országos hírportált, amely képes a nyomtatásban két nappal korábban (2012. június 29-én) megszűnt Új Magyar Szó napilap változatos tartalmát sokkal gyorsabban, a képernyőn keresztül eljuttatni az olvasókhoz. Csakhamar kiderült: a szerkesztők helytálltak és hamar megszoktuk, hogy a Maszol rövid időn belül az egyik állandó hírforrássá nőtte ki magát.

Az évek során sokan megfordultak a szerkesztőségben, és mindannyian hozzátették a maguk részét ahhoz, hogy ez az internetes újság Erdély egyik legnépszerűbb, majd pedig a legolvasottabb hírportálja legyen. Köszönettel tartozunk ezért az alapítóknak és mindazoknak, akik dolgoztak, tettek azért, hogy ezt ma elmondhassuk.

Alulírott valamikor a Maszol tízéves történetének közepén csatlakozott a szerkesztőséghez – éppen azért, mert egy olyan, szakmailag jól felkészült csapat alkotta a redakciót, amelyhez tartozni felemelő volt. Idő közben cserélődtek a kollégák, voltak, akik máshol keresték és találták meg a boldogulást, helyükre új munkatársak érkeztek és egymásnak átadva a stafétát ugyanazzal az elszántsággal dolgoztak, dolgozunk mind a mai napig.

Külön köszönettel tartozunk olvasóinknak, akik érdeklődésükkel visszaigazolták munkánkat. Az egykori és mai szerkesztők mindig is fontosnak tartották a visszajelzéseket, tisztelettel fogadtuk-fogadjuk a kritikát is, sőt még azt sem vesszük zokon, ha egy-egy hibáért rögvest keresztre feszítenének bennünket a kommentszekcióban.

Olvasóink üzeneteivel, észrevételeivel, hozzászólásaival azonban sikerül nekünk is jobbá válnunk, mert alkalomadtán egy teljesen új perspektívát, információt világítanak meg. Így működik együtt a maga legnemesebb egyszerűségével a Maszol szerkesztősége és olvasóközönsége.

Ugyanakkor az olvasók annyit látnak belőlünk, amennyit mi láttatunk magunkból. A szerzők, szerkesztők sok esetben személytelen robotoknak tűnnek, akik a képernyő „másik oldalán” gyártják a híreket. Pedig ők is ugyanolyan hús-vér és érző emberek, mint az olvasók, sőt éppúgy olyanok, mint akiket a kommentelés alkalmával elkap a hév. Sokszor bennünk is van indulat, nekünk is megvan a magunk véleménye, de úgy tartjuk: a Maszol elsődleges feladata a tájékoztatás. Emellett sokszor szembesülünk azzal az olvasói elvárással is, hogy „irányítsuk a közvéleményt”, írjunk markánsabb („bátrabb”) véleménycikkeket, foglaljunk állást bizonyos ügyekben. Nem kérdés, erre is szükség van, és publicistáink rendszeresen próbálják árnyalni az olvasóközönségben kialakult képet, de óvatosan kihátrálunk abból, hogy megmondjuk, ki miképpen gondolkodjon, a szubjektív világképek miatt mi a helyes és a helytelen.

A Maszol elindulásának tizedik évfordulóján nem ünneplünk és nem is áll szándékunkban ünnepeltetni magunkat. Dolgozunk, mint az év többi napján, és azt várjuk magunktól, hogy amit elterveztünk, azt meg is valósítsuk. Mindig kerülnek buktatók, előre nem látható nehézségek, de a szerkesztőség tagjainak együtt munkálkodásával és a kiadó támogatásával ezeket többnyire sikerül legyőznünk. Az eredményt pedig láthatják követőink.

Boldog születésnapot, Maszol! Jöjjön a következő tíz év!

Kapcsolódók

Kimaradt?