Már nagyon hosszú ideje zajlik a Nyugat versus Kelet polémia. Politikusok és tudósok, hivatalnokok, közösségi vezetők és környezetvédők, antropológusok, kultúrtörténészek és katonai stratégák heves szenvedéllyel vetik magukat a vitába. Érvelnek a Nyugat mellett és ellene, vagy magyarázzák, felmagasztalják és mentegetik a Keletet.

A vita mára, ha teljesen nem is értelmetlen, de valójában szükségtelen, sőt téves. Mindaz a feszültség és szorongás ami a mai emberiséget fojtogatja, a vészterhes világvége-várás, pontosabban annak a bizonyossága, hogy minden úgy ahogy van sokáig már nem mehet, de vége lesz, nem a Nyugat-Kelet kulturális antagonizmusára vezethető vissza. Úgy érezzük, hogy az emberiség léte, civilizációnk fennmaradása került végveszélybe, és ezt a szörnyű érzést próbáljuk egy álproblémára, a Nyugat-Kelet közötti küzdelemre visszavezetni, illetve azzal mentegetni. Azt szuggeráljuk, hogy a kaotikus és minden megnyilvánulásában önkényes Kelet sikeresen maga alá gyűrte a rendezett, törvény- és rendtisztelő, szabadelvű Nyugatot, így nem csoda, ha közeledik a világvége...

A világvége csakugyan közeledik, de nem ezért! Mert megfordítva igaz a helyzet: a Nyugat győzte le a Keletet és az egész világot, és most bajban vagyunk. A baj neve: kapitalizmus!

Amióta Teng Hsziao-ping kijelentette, hogy nem számít, hogy fehér színű vagy fekete a macska, amíg megfogja az egeret, és elindította Kínát a kapitalizmus útján, illetve a Szovjetunió 1991-es szétesése után, a Nyugat nagy találmánya, a kapitalizmus meghódította az egész világot. Gazdasági szempontból nézve, nincs már Nyugat vagy Kelet, Észak vagy Dél, csak kapitalizmus van. De nem akármilyen.

Ez a kapitalizmus már nem az a kapitalizmus! Rosszul asszociál aki a 20-as, 30-as évek proletár mozgalmai avantgárd plakátjainak hájas kapitalistáira, disznófejű nagyuraira gondol. Korunk kapitalistái mind sovány, kisportolt emberek, a ma kizsákmányoltjai viszont annál kövérebbek: a világon mindenütt a szegények az egészségtelenül túlsúlyosak manapság.

A kapitalizmus mára nem csak egyeduralkodó gazdálkodási rendszer lett a világon, de végtelenül rafináltan át is alakult: a fogyasztói társadalmak planetáris elterjesztésével gyakorlatilag cinkosává avatta az embereket, a gazdasági függőségen túl erős, valódi fiziológiás addikcióra is kényszerítve azokat. A fogyasztói tömegek megjelenése előtt a szegény és végtelenül kihasznált munkástömegek időnként még fellázadtak, mozgalomba vagy szakszervezetekbe szerveződtek, mert semmilyen módon nem voltak haszonélvezői vagy kiszolgálói, csak nyilvánvaló áldozatai a rendszernek. Amióta a fogyasztók vakon követik a kapitalizmus ördögi találmányának, az ígérgetés művészetének, a marketingnek a sokszor csak szubliminális hívását, mára egyre durvuló parancsát, vége minden ellenállásnak. Belső természetük szerint a fogyasztói tömegeket nem lehet semmiféle mozgalomba szervezni, nem lehet ellenállásra bírni őket, mert bármiféle önálló cselekedetre képtelen emberek. A kapitalizmus hihetetlen nagyságrendű összegeket költ a csábítás művészetére, a marketingre, pedig nem más az, mint az emberiség elleni bűn és vétek!

A marketing akkor is hazudik, amikor a konkrétumokban esetleg igazat mond, ugyanis az ördög itt nem a részletekben, de az egész rendszerben rejlik. Ráadásul maga a kapitalizmus is korrumpálódott, a szabad piac és a szabad verseny – a kapitalista gazdasági dogma sarokkövei – meglazultak, és a világszintű monopóliumok kialakulása folyamatos, egyre kisebb számú multinacionális vállalat kezében összpontosul a világ élelmezése, gyógyítása és informálása, például. A marketing agymosásának köszönhetően, a falanszterlakók kezes bárányokként viselkednek, mindaddig míg megkapják a viszonylagos jólét tárgyi feltételeit és a kortárs jobbágytömegek, akkor is röghöz kötöttek, ha évente többször körülrepülik a világot. Ezek a tömegek nem hisznek sem istenben, sem emberben csak a bevásárló központokban és a hitelkártyákban. A bankok és a Big Tech cégek ma az új hűbérurak, a kormányok pedig azok hűbéresei...

Ki lehet törni ebből az ördögi körből? Egyénileg biztosan igen, de másként nem, ne legyünk idealisták. Ha majd bolygónk erőforrásai annyira megcsappannak, hogy ez a minden mértékét vesztett tömegtermelés fenntarthatatlan lesz végül, akkor lesz csak változás, addig nem. Természetesen azt a változást sem a bölcs belátás és realista mértéktartás fogja vezérelni, pusztán a fogyasztás drasztikus összeomlása, ezért a fogyasztói társadalmak nem az emberideálokhoz visszatérő jobbulás útjára térnek, de addikciójuk heves elvonási társadalmi tüneteivel fognak szembesülni.

A szirénhangokra elcsábuló görög hajósok sorsát jól ismerjük. Jön-e valaha az a modern Homérosz, aki az önpusztításba csábított emberiség tragédiáját képes lesz megírni?...

(A nyitókép forrása: miro.medium.com)