Emmanuel Macron most Európa hőse! Legalábbis egy pillanatra. Azt mondja, hogy Európának Tajvan ügyében az Egyesült Államoktól függetlenül önálló álláspontra kellene helyezkednie és nem pusztán annak vazallusaként viselkednie. A status quo őrei, a fősodrú politika és sajtó a francia elnök kijelentésére rendesen fel is kapták a vizet, míg a crypto- vagy egyenesen nyílt amerikaellenesek most jubilálnak.

Kedves europérek! Ne hagyjuk magunkat megvezetni. Egy pillanatig sem vonom ugyan kétségbe Emmanuel Macron kijelentésének őszinteségét, viszont a szó szoros értelmében mellébeszélésnek tartom azt. Értem, és remélem ez alatt, hogy Macron tulajdonképpen nem Tajvanra gondolt, amikor Tajvant emlegeti. Hanem Ukrajnára!

Mert legyünk őszinték. Mi befolyásolja jobban az európaiak mindennapjait, de sorsát és jövőjét is? Egy Tajvan körül kirobbanó potenciális konfliktus az USA és Kína között vagy a már több, mint egy éve javában zajló ukrajnai vérfürdő a hozzá csatlakozó összes gazdasági és egyéb bajokkal egyetemben? A válasz teljesen nyilvánvaló! Ha Macron valóban Európa hőse lenne, bátran kimondaná azt, ami az európaiak többségében igenis megfogalmazódik: miért viselkedik Európa az USA vazallusaként az orosz–ukrán (amerikai) konfliktusban. Ehelyett Macron Tajvanról, vagyis mellébeszél.

Az adott körülmények között a francia elnök Tajvannal kapcsolatos megjegyzése azért mindenképpen zene az amerikai hegemónia vadhajtásaival elégedetlen, sokkal több európai szuverenitást követelők fülének. Az enyémnek is! Nagyon helyénvalónak tartom ezen ódon csengésű középkori kifejezés, vagyis a vazallus használatát. Mert nézzünk körül a világban! Nem úgy tűnik, hogy a 21. században beindult valamiféle középkorias visszarendeződés? A ráció visszaszorul, az indulatok elszabadulnak és Oroszország az ököljog gátlástalan alkalmazásával megadta a világnak az alaphangot. Tudjuk, hogy a legnehezebb az első lépést megtenni, azután már sokkal könnyebben, gyorsabban megy minden.

Egy fecske nem csinál tavaszt, és Macron elnök merész kijelentésének visszhangja is hamar elhall az egyhangú nemzetközi kórusban. Franciaország nem nagyhatalom, elnöke hiába hetvenkedik. Macron kijelentése azonban semmiképpen nem elszólás, hiszen ő az aki már évekkel ezelőtt saját hadsereget képzelt el Európának, és voltak pillanatok mikor úgy tűnt, hogy Angela Merkel partner lehet a dologban. Aztán mégse történt semmi, márpedig semmilyen komoly európai vállalkozás nem megy a németek nélkül. Itt jegyzendő meg, hogy azok az európai populista politikusok, akik most Amerika-ellenes antipátiából, a francia elnök kijelentésére helyeslően bólogatnak, a „túlzott” európai integráció ellenzésének jegyében az európai hadsereg felállítása ellen dolgoztak maguk is.

Az igazság az, hogy Európa mostanában valóban nem önérzetes partnerként, de az USA vazallusaként viselkedik. Nem is tehet másként: az amerikai atomfegyverek nélkül Európa teljesen védtelen. Európának egyetlen lehetősége lenne másként viselkedni, éspedig, ha sokkal nagyobb mértékben integrálódna, erős európai hadsereget hozna létre, és a diplomáciát is egységes és hatékony, világszinten is komolyan vett, nem operettszintű külügy képviselné. Íme a nagy ellentmondás: Európának hosszútávon csak akkor van esélye a túlélésre, ha a nacionalisták-populisták által olyannyira elfogadhatatlan, egyben megvetett szuperállammá válik – ha nem, teljesen lecsúszik a nemzetközi porondon és vazallussá degradálódik.

Félő, hogy ez az ellentmondás feloldhatatlan, és pontosan ebbe a vészterhes irányba haladunk. Mit lehet tenni? Talán nem érdektelen történelmi analógia a különböző régiók nemzetté kovácsolódásának 19. századi története sok európai országban. Ahogy akkoriban a sokszínű régiók integrálódásából – vérrel, könnyel, illetve a regionális sokszínűség kifakulásával – a nemzetek megszülettek, úgy születhetne meg a jövő nemcsak látszólagosan, de valóban egységesült Európája. Sajnos a teljes integrációnak nagy az ára: a magam és sokan mások nagy szomorúságára az egységesült Európa kulturálisan tagadhatatlanul szegényebb lenne, viszont a világszintű katonai- és geopolitikában sokkal teherbíróbb, erősebb tényezővé válna, ergo sokkal nagyobb eséllyel fennmaradna és túlélne. Mi lenne a helyes út Európa és az európaiak számára? A beidegződött kulturális reflexek és javak, a megszokott életformák megőrzése kedvéért a lehetséges geopolitikai erőről, a jövőről lemondani maga a vegytiszta dekadencia! Még egy történelmi analógia: pontosan így múlt ki a nagy Római Birodalom…

(Nyitókép: Agerpres/EPA)