Trump, az áldozat?

Donald J. Trumpot, az Egyesült Államok nemrég volt elnökét vád alá helyezték New Yorkban, a Stormy Daniels művésznéven futó pornószínésznőnek kifizetett hallgatási-pénzzel kapcsolatban. Felbolydult a világ, dühösek az emberek. Sokan azért, hogy ez a blaszfémia egyáltalán megtörténhetett – az első elnök, exelnök akit valaha is vád alá helyeztek! – mások azért, mivel az igazságszolgáltatás csak most, ilyen megkésve “csapott le” rá, és most sem a legfontosabb ügyekben, hanem csak egy apróságért. Mint mindig, így is, úgy is lehet látni a dolgokat.

Donald Trumpot nem kell senkinek bemutatni. Nem rég még a csapból is Trump folyt és az egész most újrakezdődik. Szegény Trump! Szegény világ! Persze, Trumpnak csak ez kellett: ismét a közfigyelem központjába kerülni. Ennek él, ebből él. A szó szoros értelmében. Ha bármikor, bármiért a volt elnököt kikezdik, sokat hangoztatott boszorkányüldöztetése nevében azonnal sikeres adománygyűjtésbe kezd. Hívei tombolnak, és tejelnek, dől a lé! Trump ellenségei jobban tennék, ha agyonhallgatnák a született showman-t, mert, ismerjük be, a volt elnök verhetetlen ebben a műfajban. Született tehetség, eufemizálva szólva, vérbeli bajazzo a volt elnök, aki kiválóan ismeri az amerikaiak, általában a finoman fogalmazva nem túl szofisztikált tömegek ízlését és szimpátiáit.

Most szorul a hurok. Trumpnak bőven van vaj a fején és számtalan más ügyben is vád alá helyezhetik. A republikánusok szerint a demokraták történelmi szintet léptek, és az igazságszolgáltatást egyértelműen politikai ellenfeleik meghurcolására használják fel. Nem elképzelhetetlen, hogy így van, persze az is lehetséges, hogy Amerikában valóban senki nincs a törvények felett. Mindenesetre az USA-ban, csak néhány éve, ha egy politikusra csak tizedét rábizonyították annak amit Trump nagy valószínűséggel elkövetett, biztosan vége volt a politikai karrierjének. És ma? Ma azt látjuk, hogy a társadalmak, a demokrácia bajnokával, az Egyesült Államokkal az élen, a szennyben dagonyáznak. Ma minden relatív, ma, az információ korában, semmi sem biztos. Mindent meg lehet magyarázni, mindent ki lehet magyarázni.

De hagyjuk a szavakat, lássuk a tetteket. Tény, hogy Trump elnöksége alatt egyetlen háborút sem indított. Igaz, csak egy ciklusos elnök volt, lehet nem volt elég ideje háborúzni, és Iránnal majdnem ölre ment. Ha újraválasztják, ki tudja mi lett volna? Annak, hogy Trump nem kezdeményezett háborút, két fő oka van. Az egyik az, hogy egy pillanatig sem hisz a demokráciaexportban, mert magában a demokráciában, mint mesterséges, természetellenes formációban sem hisz. A diktatúrát azt soha sehova nem kell exportálni, hiszen az bárhol könnyedén felüti a fejét, ha nem vigyázunk. A másik ok az, hogy Trump amerikai ultranacionalista. America first, mondja, következésképp az amerikai világbirodalom számára nem számít. Akkor pedig, mivel nem közvetlen érdekünk, ne is háborúzzunk – mondja. Be kell ismerjem, nem rossz hozadék ez, még akkor sem, ha szerintem Trump bohócként fantasztikus és szórakoztató, elnökként viszont csapnivaló: iyen mentalitással hova lesz a Pax Americana világtörténelmi nagyszerűsége?

Trump olyan, amilyen, ezen nem tudunk segíteni, de közelről sem ez a legnagyobb gond. Ami igazán szomorú és aggasztó, látni, hogy a demokrácia fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok mennyire lecsúszott! Hova jutott ez az ország, ha két olyan ember mint Trump meg Biden, illetve azok körei fémjelezik a jelenét, és a jövője is meglehetősen bizonytalan. Hogy lehet az, hogy egy ekkora ország nem tud kitermelni rátermettebb, képzettebb, tartásosabb és fiatalabb vezetőket, azt ne mondjam államférfiakat? Persze, ez nemcsak Amerikára érvényes, hiszen Európában is nagy az államférfi-deficit, de ultrapolarizált kis anyaországunkban is gyakran hallani „mutass jobbat, ha tudsz, de nem tudsz, mert ő az egyetlen, aki minket vezetni képes” szenvedélyes kiszólásokat. Mennyire egészségtelen, veszélyes ez a helyzet! Még egy kis népnek is ki kellene termelnie soraiból, mert megérdemelne valódi alternatívákat, hát akkor a világ egyik legnagyobb, még mindig a legerősebb nemzete!

Világszinten baj van a demokráciákkal, valami nagyon félresikerült. A diktatúrák hozzák évezredek óta megszokott formájukat ma is, de mi lesz a demokráciával? Amilyen agyficamosan működnek a dolgok manapság Amerikában, Trump végül még újra beköltözik a Fehér Házba a sok cirkusz következtében. Nem érdemelné meg, de Bidenért sem lenne kár, persze, már rég nem egyéni érdemekről szól az amerikai elnöki hivatás. Úgy néz ki Amerika mára elfelejtette, hogy miről szól. És a világ? 

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?