Hogy egyes román hivatalosságok időnként be- és kijelentik, hogy Székelyföld nem létezik – az sem nem új, sem nem meglepő. Kis túlzással azt mondhatnánk, megszoktuk, ha meg lehetne szokni azt egyáltalán, hogy az ember szülőföldjének a létét (le)tagadják. Nem lehet megszokni, éppen ezért őrizzük meg nyugalmunkat.

Nem létezik, mint területi-adminisztratív entitás, mondják, tehát joga sincs semmiféle szimbólumra, például zászlóra. Pedig mégis van nekünk, és az a legszebb ebben a zászlóban, hogy nem régi, hanem új, egy híján húsz éves. Ez azt jelzi, hogy van még erő a székelyföldi közösségben, hogy létezését megjelölje. Akkor is, ha egyesek szerint nem létezik. Erről a nem létről csak annyit mondok, hogy az egyszeri idealista filozófus is heves vita közben belerúgott egy kőbe, hogy annak nemlétét meggyőzően bizonyítsa. Nagyon fájhatott neki a tagadás…

Kicsit a téma után néztem a Wikipédián, nem azért, mert annyira akkurátus információforrás lenne, de azért, mert korunkra nézve nagyon reprezentatív: manapság bárki, bármit gyorsan meg akar tudni, azonnal felüti a Wikipédiát. Mit találtam? Mindent, sőt még annál is többet: a Wikipédia (is) csak mondja a magáét és szépen elbeszél egymás mellett magyar és román nyelven. Magyarul bőven van anyag a Székelyföldről és a székely zászlóról is, és román nyelvre áttérve is ott van a tisztességes, még ha rövidebb fordítás. Viszont, ha arra a címszóra keres rá az ember, hogy Románia történelmi régiói, a harmadik illusztrációként beszúrt térképen – címe: Erdély román néprajzi kistájai, Zonele etnografice romăneşti ale Transilvaniei – meglepő dolgot vehet észre a figyelmes érdeklődő! Az erdélyi kistájak számos foltja mellett, Erdély keleti szélén ott virít egy nagy fehér folt! Ez azért hihetetlen, mert köztudott, hogy a térképeken a fehér folt nem azt jelenti, hogy ott semmi sem létezik, hanem azt, hogy még feltáratlan, tehát terra incognita az a terület, vagyis a térképet készítő, készíttető nem vette még birtokba azt. Ráadásul ez a térkép közvetett, de fényes bizonyítékát adja annak, hogy a fehér foltot mások, vagyis a „nem létező”, furfangos módon a fehér foltokon tanyázó, azúrkék alapon arany napot és ezüst holdat lobogtató székelyek lakják! Tudjuk, hogy a közvetett bizonyítékoknak általában nincs nagy jelentősége a törvényszéki tárgyalásokon, de az igazság, és ami még fontosabb, a valóság feltárásában igenis bizonyító erejük lehet.

Ha a székelyek a zászlójukat lobogtatják – jól teszik! Legyenek büszkék rá, és adott esetben akár szenvedjenek is meg érte. Ha az anyaországi közhivatalok, önkormányzatok kitűzik homlokzatukra a székely zászlót –  jól teszik! Rokonszenvüknek, szolidaritásuknak szép és méltó példáját adják. Nagyon nem helyes viszont, sőt aggasztóan helytelen, mikor magyarországi politikus(ok) lobogtatják Magyarország biztonságában a székely zászlót, mi több mint vörös posztót rázzák azt a román politikusok orra előtt, akik közül egyesek ugranak is azonnal az ősrégi magyar–román „társasjáték” szabályai szerint, lehet számítani reakciójukra. Lehet ugyan hergelni a románokat és felhánytorgatni, hogy ők kezdték anno, és sokszor bizony csakugyan, de egy dolgot mégsem lehet tenni, éspedig azt állítani, hogy ezzel a posztórázós hozzáállással a székelyeken segítenek. Tűzzék ki a székelyek zászlóját és nézzenek fel tisztelettel rá, de ne tévesszék össze annak arany napját a cirkuszi csillagokkal! Ha jót akarnak a székelyeknek, általában az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai magyaroknak, a „népek harcának zajló tengerén” ne a bajt, hanem az együttműködési lehetőségeket keressék az utódállamok többségi nemzeteinek józanabb képviselőivel, mert vannak. Ez az egyetlen reális esély arra is, hogy „észrevegyék” és elismerjék a Székelyföldet a kölcsönös érdekek útját járva. Építsenek minél erősebb, ne elszigetelődött, de nemzetközileg elismert és tisztelt Magyarországot, akinek oda kell figyelni, adni kell a szavára. Más kárán tanul az okos: vigyázó szemünket vessük keleti szomszédainkra! Ami ott történik, leckének több mint elég!

(Nyitókép: Wikipedia)