Bizony, nem csak a verseket nehéz egyik nyelvről a másikra lefordítani. Ugyanígy, nem könnyű egyik-másik sajátos kifejezés pontos átültetése sem. A fenti cím például így hangzana németül: Klimakleber. Magyarul: klímaragaszt(gat)ós? Esetleg fordítsuk őket szipósoknak?

Bármi legyen a fordítás, a héten az indulatok elszabadultak Bécsben. A Letzte Generation – az Utolsó Nemzedék – német klímaharcos szervezet osztrák fiókszervezetének tagjai a hét minden napján az aszfalthoz ragasztották magukat a városban. Előbb csak rendőrt hívtak rájuk az emberek, akik kesztyűs kézzel szakszerűen leoldották az aszfaltról, majd elcipelték a zebrán heverő klímavitézeket. A harmadik napra elfogyott a reggeli órákban munkába igyekvő polgárok türelme, és már maguk rángatták, rugdosták félre az útból az emberi akadályokat. Személyi sérülés is történt.

A szomszédos háború szörnyű, illetve a gazdasági válság rossz hírei pillanatnyilag visszaszorultak, és most a fel- és bepörgött klímaaktivizmus dominálja az újsághíreket és a közbeszédet. Nem csoda. Miután Klimt festményét fekete festékkel leöntötték a Leopold múzeumban, majd a Természetrajzi Múzeumban a Tyranosaurus csontjához ragasztották magukat, az aktivisták felhagytak a múzeumba járással.

Az úttest az igazi színpaduk. Időközben kiderült, hogy egy részük nem önkéntes, hanem fizetett tiltakozó. A kiszivárgott információk alapján megtudhattuk, hogy a Letzte Generation aktivistái, azok egy része, törvényes munkaszerződéssel rendelkezik, beleértve a nyugdíj- és egészségügyi biztosítást is. Nem önkéntesként, hanem fizetésért tiltakoznak tehát, az viszont tény, hogy mindenképpen nagyon nehéz „szakmát” választottak maguknak. Csak idő kérdése, hogy a reggeli csúcsforgalom nagyvárosi sztresszében végül valaki idegösszeroppanást kapjon és ámokfutóként áthajtson az úttesten keresztben üldögélő klímaaktivistákon.

Munkahelyük nemcsak veszélyes, de teljesen értelmetlen is. Lehet, hogy egyesek közülük mártíroknak, akár prófétáknak képzelik magukat, mégis amit tesznek nem több, mint pótcselekevés. Zsákutca, mely nem vezet sehova. Ilyen kétségbeesett módszerekkel a bajokat nem megoldani, csak elmérgesíteni lehet. Tettük csak arra jó, hogy a társadalom egyik részét a másik ellen uszítsa, míg a problémák felelőseit, vagy az azok megoldására képtelen hivatalos közegek magatehetetlenségét senki nem kéri számon. Nagyon zsenáns látni ahogy a polgárok egymást tépik az úttesten, sokszor egész festői környezetben, például a híres bécsi Szecesszió épülete előtt és arra gondolni, hogy az emberi butaság újra meg újra milyen méreteket ölt, milyen indulatokat szül.

Ez a jelenség persze nem bécsi kuriózum, hiszen lassan hozzátartozik a világvárosok mindennapjaihoz. Csak idő kérdése, hogy Erdélyben, Kolozsváron esetleg Brassóban is hasonló jelenetek szemtanúi lehessünk. Annál érdekesebb amit a jelentős politikai hatalomhoz jutott Zöldek manapság művelnek. Németországban, ahol a kormánykoalíció fajsúlyos résztvevői a zöldek, éppen most dózerolják le a Lützerath nevű falut Észak-Rajna-Vesztfáliában azért, hogy külszíni lignitbányát nyissanak a helyén. Közel háromszázmillió tonna barnaszént terveznek innen kibányászni! Az orosz–ukrán(amerikai) háború következtében kialakult energiaválság minden elvet, törvényt felülír. Agyba-főbe veri a rendőrség a „Lüzi” megmentéséért összeverődött sok száz tüntetőt. Középkorias jeleneteket láthatunk a híradókban, amint a védőruhás, „páncélos” rendőrök, a közrendű vitézek térdig beleragadnak a nagy sárba, alig bírják onnan egymást kiszabadítani. Amikor ez végre sikerül, nem kegyelmeznek: vízágyúznak, könnygázt szórnak, gumibotoznak és  kutyáikat is a tömegre úszítják. Ma. Németországban.

Szép új világ: míg egyesek önként vagy fizetésért az életüket, testi épségüket kockáztatva az aszfalthoz ragasztva ücsörögnek, addig a világ civilizált fele  – az ökopróféta zöldek egyetértésével, illetve vezérletével – akár kifejezetten civilizálatlan módszerekkel is igyekszik energiaéhségét csillapítani. Mindenféle idealizmus ide jut a háborúban. Az I. Világháború előtt a Szocialista Internacionálé megfogadta, hogy a munkástömegek nem fogják a nacionalizmus nevében egymást lemészárolni. Megtették. Nem rég, a klímavédelem szent nevében nemzetközi fórumokon (COP 26, COP 27)  megfogadták, hogy a tiszta és megújuló energiaforrásoknak kedveznek mindenáron, aztán a németországi zöldek most mégis lignitbányát nyitnak! Arról nem is beszélve, hogy a gázt és az atomenergiát zöld energiának nyilvánították. Egyébként, ha utána számolunk, van is ebben valami. Tény, hogy a szén jövőbeli felhasználásának korlátozására megtett minden rendkívüli erőfeszítés ellenére, az ettől a foszillis energiahordozótól származó környezetszennyezés tavaly volt a valaha is mért legnagyobb. Nem tudom, sírjunk vagy kacagjunk ezen a „szép” eredményen? Ennyire futotta tehát minden rendkívüli összefogás és erőfeszítés?

(Kép forrása: rosenheim24.de)