Minden a helyén volt: elnöki köszöntők, tűzijátékok, a világ módosabb részein még ünnepi ebédekre-vacsorákra és pezsgős koccintásokra is futotta! A világ minden részén, több ezer nyelven, boldog új évet kívántak egymásnak az emberek. Megszokásból, de azért komolyan gondolták.

Hogy mennyire lesz boldog az Új Év, meglátjuk, mindenesetre izgalmas év elé nézünk, az biztos! De – rossz hír! – ne számítson senki látványos világvégére! Mármint az igazira, mert egyébként az idei év egyébről sem fog szólni, mind az Apokalipszisról, hiszen az iszapbirkózásba belefáradt emberek ki vannak éhezve a világvége katarktikus feloldozására.

Sok víznek le kell még folynia a Dunán, az Amazonászon, a Hudson folyón, a Néván, a Gangeszen és a Sárga folyón míg valóban eljönnek a világért az Apokalpszis lovasai. Addig is maradnak a szürke, de tagadhatatlanul egyre sötétülő hétköznapok, a kifizetendő duplaszámlák, a rossz és a még rosszabb sajtóhírek, a töméntelen fake news-ról nem is beszélve. Marad a milliárdnyi bátor kommentelő őrjöngése a társadalmi médiákon, és a világ polgárainak a meghunyászkodó nyüszítése a való világban. Ezek ugyanazok az emberek.

A helyzet romlik és egyre csak romlani fog! Azért, mert eltompultunk, mi több valósággal elhülyültünk, mi mindannyian, emberek. A politikáról és a politikusokról nincs is mit mondani: választott közellenségek, tisztelet a mindenkor kötelező kivételeknek. A tudomány és a vallás – egyházaktól függetlenül – végre békejobbot nyújtottak egymásnak: planetáris tehetetlenségükön testvériesen megosztoznak. Egyik is, másik harsányan a jövő és a béke ígéretét hirdeti – ki-ki a maga módján –, de nyilvánvalóan nem tudták, nem tudják betartani az ígéretüket.

Egyetlen dolog uralkodott el globálisan a Földön, és ravaszul mindenkit cinkosnak megszerzett magának: a kapitalizmus. Teljesen mindegy, hogy liberális vagy illiberális demokráciában, esetleg véreskezű diktatúrában élünk, a profit az egyetlen törvény, a profit az egyetlen úr! Egy dollárból kettőt, ha lehet még inkább hármat csinálni – munkával, de még jobb anélkül! – ez az egyetlen parancsolat.

Önmagában véve semmi új nincs ebben a jelenségben, de abban már igen, hogy a 21. századra teljes mértékben egyeduralkodóvá vált ez a mentalitás, nincs más alternatíva. Szándékosan mentalitást és nem ideológiát mondok, mert ez még az sem, hiszen minden technikai elvontsága ellenére vagy pontosan azért, nincs már benne semmi gondolati rafinéria, csak az anyagi érdekek nyers agressziója.

Beetették az emberiséget előbb a klímaváltozás, majd a koronavírus-járvány, aztán az orosz–ukrán háború malasztjával! Ki tudja, mit találnak még ki, mi jön még? Mi pedig kétségbeesve, de azért értőn-okosan bólogatunk: ja, persze, persze, az üvegházhatás szélsőséges fokozódása, meg a globális gazdaság világszintű logisztikájának a járvány által okozott akadozása, nem beszélve legújabban a nagyhatalmi álmokat dédelgető Putyin elnök Ukrajna elleni agressziójáról. Mindenben természetesen van valami igazság, mely éppen csak akkora, hogy kellőképpen ködösítse és elfedje a kapitális kapitalista hazugságokat!

Hogyan kerülhettünk ebbe a nehéz helyzetbe? Minden erőforrás és minden technológia rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy ne kerüljünk bajba. Minden ismeretünk és tapasztalatunk megvan hozzá, hogy elkerüljük a pusztulást. Nem kerülhetjük el, de újra és újra csapdába esünk. Miért?

Ne gondoljon itt senki semmiféle világraszóló összeesküvéselméletekre vagy a dolgokat a háttérből irányító, obskurus világkormányzatra. A baj bennünk van, mindannyiunkban! A modernkori kapitalizmus csak összehangolja és beteljesíti a bennünk rejlő önpusztító rosszat. A mai kor kapitalistái nem a múlt század húszas-harmincas éveinek avantgárd plakátjain látható, kövér, disznófejű nagyurak, de kisportolt és makkegészséges, képzett nagybefektetők, illetve tisztességben megőszült kisrészvényes nagymamák tömegei – meg mindazok, akik e két véglet között vannak. Még csak harcolni sem lehet ellenük, mint az öntudatos proletármozgalmak idején, de nincs is ki harcoljon, mert az önérzetes, jól szervezett munkástömegeket leváltotta az öntudatlan fogyasztók agymosott tömege.

A környezet tisztaságáért, a „Föld megmentéséért”, az emberi méltóságért és szabadságjogokért, vagy bármilyen más emberi ideálért harcolóknak végre meg kell érteniük, hogy az ellenség egyetlen és közös, ezért mindannyiuknak a kapitalizmus ellen kell(ene) harcolniuk. A harc ideológiai alapjairól, hátteréről – ha van ilyen egyáltalán –, illetve módszereiről nem könnyű megegyezni, de az biztos, hogy nem van Gogh festményeinek paradicsomlevessel való leöntésével vagy önmagunk aszfalthoz ragasztásával kell küzdenünk ellene. Ezek csak öncélú pótcselekvések. Valahogy a kapitalizmus lényegét, a tőkét magát kellene szíven találnunk, de pironkodva beismerem, egyelőre ötletem sincs, hogy hogyan.

Az idei év rázós lesz, a jelenségek tovább durvulnak, de talán van még időnk a lényegen gondolkodni, hiszen az idén sem lesz Apokalipszis. Túl könnyű, túl egyszerű lenne a megoldás, márpedig Murphy óta tudjuk, hogy ha valami bonyolult lehet, az akkor még annál is bonyolultabb...

(Nyitókép forrása: Pixabay)