Töretlen a bizalom, Marco Rossi a válogatott élén marad

Semmi drámai nem történt és nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk – idézte Marco Rossit a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja, miután sajtócikkekben és a szurkolók körében is felmerült az olasz szövetségi kapitány esetleges távozása. A sportági szervezet első ember ugyancsak tisztázta: töretlen a bizalom a szakember irányába, nem merült fel a szerződés felbontása.

Arról már beszámoltunk, hogy Marco Rossit megviselte az idei Európa-bajnokság, bevallása szerint egyáltalán nem élvezte. Az A csoportban ugyanis kikaptak Svájctól és a házigazda Németországtól, a skótok legyőzése pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a harmadik helyről a kieséses szakaszba jussanak.

Fotó: mlsz.hu

Az olasz szakember ugyanakkor szerdán személyes Facebook-oldalán fontosnak tartotta tisztázni, hogy meglátása szerint, akik a csapat teljesítményét kudarcnak tartják, azok nem objektívek és rosszhiszeműek. „Az a tény, hogy az elmúlt években a csodával határos eredményeket értünk el, és gyakran meggyőző teljesítményt nyújtottunk (még ha néha szerencse is kellett ehhez), nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot (…) Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt” – magyarázta.

Leszögezte, hogy soha nem mondta azt a sajtónak, hogy távozik, csak annyit mondott, hogy pihennie kell és tisztáznia a gondolatait. Egy olyan tornát követően, ahol meglátása szerint Kevin 100. percben szerzett gólját kivéve minden kétesélyes helyzet kedvezőtlenül alakult a számukra. „Köszönöm a fiúknak az erőfeszítésüket (ami ezúttal sajnos nem volt elég), és amit a jövőben növelni és fejleszteni kell” – mondta, ugyanakkor köszönetet mondott a stáb többi tagjának, a sportági szövetségnek és nem utolsó sorban a szurkolóknak is.

Hangsúlyozta: sohasem futott el a kihívások elől, és most sem fogja feladni. „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél!” – fogalmazott Marco Rossi.

A szakember lehetséges távozását érintő pletykák okán az MLSZ is fontosnak tartotta leszögezni, hogy az olasz szakember a válogatott élén marad. Közölték, hogy a szövetség elnöke, Csányi Sándor a napokban egyeztetett Rossival és a szövetség töretlen bizalmáról biztosította. „A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája idén őszi küzdeleminek, majd pedig a vb-selejtező sorozat sikeres megvívása, melyeket az MSLZ és az elnökség maximális támogatása mellett Marco Rossi szövetségi kapitány irányít majd” – idézte a sportvezetőt az MLSZ hivatalos honlapja.

Magyarország, mint ismeretes, a Nemzetek Ligája élvonalában szerepel, ahol a 3-as csoportban Németországgal, Bosznia-Hercegovinával és Hollandiával mérkőzik majd meg.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?