Tusványos: szeretetcunami fogadta Marco Rossit Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezte Tusványoson a Marco Rossival, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával zajlott beszélgetést csütörtökön. Az olasz szakember többek között megosztotta személyes történetét, amely a labdarúgás szeretete felé irányította. A magyar válogatottal kapcsolatban elhangzott, hogy a legfontosabb cél rövidtávon: megmaradni a Nemzetek Ligája élvonalában.

A fele sem fért be a Buzánszky Jenő sportterasz termébe azoknak az érdeklődőknek, akik Marco Rossi, magyar szövetségi kapitány miatt érkeztek a Tusványosra. Ahogy a beszélgetést vezető Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője fogalmazott: valóságos szeretetcunami fogadta Székelyföldön az olasz mestert, a sátorhoz tartva hatalmas tömegen kellett átküzdenie magát Rossinak, akit Ria-ria Hungária! – skandálással, valamint „Olasz vér, magyar szív” transzparenssel üdvözölt a közönség.

Mint a szövetségi kapitány az első kérdésre válaszolva elmondta: nem lepődött meg a fogadtatáson, hiszen tudja, hogy Románia ezen térségében sokan követik a magyar válogatott szereplését és nagy a magyar összetartozás érzése. Hozzátette: korábbi edzői állomáshelyén, Dunaszerdahelyen is érezte ezt. A szakvezető elárulta, hogy szigorú katolikus középiskolában tanult, ahol apácák oktatták, ez is az oka annak, hogy csütörtökön délelőtt felkereste a csíksomlyói kegytemplomot. Bevonulás a rajongók gyűrűjében | A szerző felvételei

Marco Rossi nagyapjáról és édesapjáról is említést tett, mivel mindketten nagy hatással voltak későbbi labdarúgó- és edzői pályafutására. Megtudtuk, hogy szövetségi kapitányi kinevezését követően a nagyapjának szentelte első Facebook-posztját, akinek a labdarúgó-pályafutását és a futball szeretetét is köszönheti.

„Ha nem lett volna a nagypapám, nem kezdtem volna el focizni, ő vitt ki Torinóban a pályára. A nagypapa a Torinónak, a Honvédnak és az aranycsapatnak szurkolt és ezt továbbadta az unokájának” – mondta el Rossi. Az Aranycsapattal kapcsolatosan hozzátette, azt gondolja, az akkori csapat szinte felülmúlhatatlan, azonban az angliai 4-0-val biztos, hogy beírták magukat a futball-történelembe és az utókor ezekre a játékosokra is emlékezni fog.

Lépésről-lépésre

A szakember megosztotta, hogy a folyamatos és tudatos építkezés híve. Ennek megfelelően az Európa-bajnoki részvétel alapkő volt, ami után elindult egy fejlődés, haladás. A Nemzetek Ligája-szerepléssel pedig kezd beérni a munka, de még az út elején tartanak a csapattal. Emellett felidézte, hogy az Albánia elleni vesztes selejtező-mérkőzések voltak a „legfájdalmasabbak”. Hozzáfűzte: ha a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) menesztené, elfogadná, azonban jelenleg azt érzi, soha nem adná be a felmondását egy vesztes meccs után. 2025 decemberig van szerződése, szeretné kitölteni ezt az időszakot és folytatni ezt a munkát – emelte ki.

A válogatottal meghatározott további célokkal kapcsolatosan a szakember kifejtette, hogy nehéz hosszú távon gondolkodni az edzői szakmában, így hosszú távú tervei nincsenek, lépésről-lépésre szeretne haladni. Első cél, hogy jól szerepeljenek a Nemzetek Ligájában, kijussanak a követező Európa-bajnokságra és ezt követően kiderül, „összejön-e” majd a világbajnoki szereplés. Kiemelte: örül a hosszú távú szerződésnek, ez ugyanis azt jelenti számára, hogy bíznak a munkájában és van, mire építenie. Marco Rossi és Jakab Zoltán

Maco Rossi azt sem rejtette véka alá, hogy egy komoly szakmai ajánlatot megfontolna, hiszen az edzői szakmában is folyamatosan „mérlegelni kell a lehetőségeket, de nem feledi, hogy sokkal tartozik a magyar embereknek, Magyarországnak, az MLSZ-nek. Hozzátette: hosszú folyamat vezetne el a csapatváltásig. „Jelenleg olyan helyzetben vagyok, hogy semmi kedvem távozni a magyar válogatott éléről. Csodálatos eredményeket értünk el, és remélhetőleg fogunk még elérni” – fogalmazott, amire hatalmas taps volt a válasz a közönség részéről, akik több alkalommal szakították meg a beszélgetést hangos tetszésnyilvánítással.

Lucescu a példakép

Marco Rossi kitért a Ferencváros Bajnokok Ligája selejtező-mérkőzésére is, amelyen a magyar bajnok 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Slovan Bratislava csapatával szemben szerdán. A szakvezető szerint az FTC fegyelmezettebb játékkal megnyerhette volna a meccset, ugyanakkor „nincs még veszve semmi”.

A szövetségi kapitány Tusványosról Sepsiszentgyörgyre vette az irányt, ahol Gera Zoltán társaságában fogja megtekinteni a Sepsi OSK Olimpija Ljubljana elleni csütörtök esti UEFA Konferencialiga összecsapását. Érdekesség, hogy a szentgyörgyiek szakvezetőjével, Cristiano Bergodival egykorúak, sokat játszottak egymás ellen Olaszországban. Rossi elmondta, hogy egy ideje nem beszéltek kollégájával, de reméli, hogy a meccs után szót váltanak majd.

A Nemzetek Ligája őszi mérkőzéseivel kapcsolatosan a szakember kifejtette: két nehéz mérkőzés vár a csapatra, a cél a bennmaradás a ligában, ehhez pedig pontokat kell elcsípni. Hozzáfűzte: a papírforma alapján a csoportkört 0 ponttal kellett volna zárnia a magyar csapatnak, ám „szerencsére a futball nem így működik” - fogalmazott. Kiemelte ugyanakkor, hogy az olaszok elleni idegenben elveszített mérkőzésen volt a legrosszabb a nemzeti csapat teljesítménye az NL-sorozatban, sokat hibáztak a játékosok, akik túl is izgulták és mindez „rosszul sült el”. Ha nyugodtan játszanak, jó végeredményt érhetnek el majd ezeken a meccseken.

Rossi azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy nagy példaképként tekint az edzők közül Mircea Lucescura és Gheorghe Hagit, aki csapattársa is volt, rendkívüli játékosnak tartja.

„Az a feladatunk, hogy boldoggá tegyük a szurkolókat. Jó érzés, hogy hetekig tartott az Anglia elleni fantasztikus győzelem utáni boldogság. Meccsről-meccsre kell javulniuk és szépen lassan haladni felfelé a FIFA-ranglistán. Hosszú az út, erősek az ellenfelek a csoportkörben, sok munkával, lépésről lépésre haladva el lehet érni szép eredményeket” – fogalmazott zárásként Marco Rossi, akinek Jakab Zoltán, a Székelyudvarhelyi Futsal Klub vezetője egy 9-es számmal ellátott Székelyföld válogatott mezt adott át a beszélgetés végén a közönség vastapsa közepette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?