Tusványos: betonpályán gyakorolta először legendás gólörömét Gera Zoltán

A Pécsi MSC, a Ferencváros, A Fulham és a West Bromwich Albion egykori, 97-szeres magyar válogatott labdarúgója, a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője volt csütörtökön a Buzánszky Jenő Sportterasz egyik kiemelt vendége. A volt középpályás személyes vallomásban idézte fel zaklatott fiatalkorát, a hit megmentő erejét és karrierje legfontosabb állomásait.

Bár a korábbi években több alkalommal kapott meghívást Tusványosra, ezidáig nem tudott részt venni az eseményen Gera Zoltán, a magyar válogatott korábbi középpályása, aki jelenleg a az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője. Mint a 2018-ban visszavonult legendás futballista elmondta: 2021-ben járt először Székelyföldön, amikor Sándor György társaságában két napot töltött a környéken, ahová egy focitorna meghívottjaként érkeztek.

„Óriási volt, hogy utaztunk több száz kilométert és megláttuk a magyar feliratokat, aztán elérkeztünk Csíkszeredába, ahol mindenki magyarul beszélt. Élvezem az ittlétet, barátságosak az emberek, a családot is mindenképpen el szeretném hozni, hogy ezt a fajta vendégszeretetet megtapasztalják” – számolt be Gera Zoltán. Sokan várták Gera Zoltánt Tusványoson | A szerző felvételei

A Ferencváros korábbi játékosa természetesen nyomon követi egykori csapata eredményeit, a Fradi Slovan elleni mérkőzéséről kifejtette, hogy a vezető gól után azt gondolta, megnyugtató előnyt tudnak kiharcolni. Hozzátette: jó, hogy van még egy mérkőzés, és nem számít az idegenbeli gól. Meg van győződve róla, hogy a Fradi jobb csapat, reméli, nem fogják túlizgulni és nyugodtak tudnak majd maradni a várhatóan ellenséges környezetben.

Gera Zoltán felidézte pályafutása legfontosabb pontjait. A középpályás Pécsről került a Ferencvárosba 2000-ben, ahol elmondása szerint kiteljesedett a pályafutása, onnan lett válogatott, magyar bajnok, majd onnan igazolt külföldre, Angliába is. Mint visszaemlékezett, 2000 júniusában még nem gondolta, hogy ilyen fajta ragaszkodás és életút követi ezt a lépést. Teljesen magával ragadta a közeg, az első edzőmérkőzéseken, amikor zöld-fehérben szerepelt, 3-4000 ezer ember állta körül az edzőpályát. A szurkolók megszerették a stílusát, és a pozitív visszajelzések után még inkább bátorságot kapott. Megbecsülte, hogy az FTC-ben játszhat, a szurkolók is megbecsülték – fogalmazott.

Nem felejti el, honnan jött

Ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy kamaszkorában nehéz időszakot élt át, a drogok és az alkohol ejtették rabul. Felidézte, hogy igazán nehéz helyzetben a szülei voltak, amikor „ment a baj után”, nagyon rossz korszak volt, abbahagyta az iskolát, a futballt és mindent csinált, amit „nem kellett volna”. Ebben az időszakban kiment egy Pécs-Tiszakécske meccsre 16 évesen és magában megjegyezte, lehet, hogy játszhatna ő is ott a pályán. Ebből a helyzetből az mentette meg, hogy 16 évesen Isten felé fordult és más irányt vett az élete, ekkor kezdte újra a futballt is. Olyan változás jött az életében olyan reményt kapott, hogy az életét újra tudta kezdeni és elhatározta, hogy szeretne labdarúgó lenni, és a magyar válogatottban játszani. „Mindig emlékeztetem magam és nem felejtem el, honnan jöttem” – fogalmazott.

Az újrakezdés után gyorsan történtek az események, öt év elteltével a Ferencváros felnőtt csapatában találta magát. Mint felidézte: a Fradi játékosokon van egy hatalmas kontroll a szurkolók részéről, ugyanakkor a Fradiban eltöltött évek nélkül sosem teljesedett volna ki a játékos pályafutása. Szöllősi György és Gera Zoltán

Az Angliában is rendkívül népszerű Gerának 2014-ban felajánlották, hogy maradjon edzőként a West Brownnál. Ám a játékos azt gondolta, még van dolga a Fradinál és ezt követően jött a feledhetetlen 2016-os Európa-bajnoki szereplés. Ezután 2018-ban, a pályafutása befejezését követően Szehrij Rebrov mellett dolgozhatott az FTC-nél, majd abban az évben Marco Rossi stábjához csatlakozott, és három éve végzi jelenlegi munkáját – sorolta. Éppen szerdán hosszabbították meg a szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetségnél az U21-es csapat élén.

Mostani munkájával kapcsolatosan elmondta: az U21-es válogatottnál a kiválasztás a fő feladat. Ennek során az első, vagy akár a másodosztályból is igyekeznek felkutatni olyan tehetséges játékosokat, akik alkalmasak lesznek arra, hogy akár a felnőtt válogatottban is játsszanak a jövőben. „Nagyon különböző állapotban jönnek be a fiatalok 18-19 évesen, akiknek még nagyon csapongó lehet a pályafutásuk. A legfontosabb, hogy tereljük a őket jó irányba. Felkészítsük őket arra, hogy a nemzetközi mérkőzéseken bizonyíthassanak. Az eredmény is fontos emellett, szeretnénk mindig meglepetést okozni a jobb csapatok ellen. Az azonban teljesen kiszámíthatatlan, hogy kik kerülnek fel a felnőttek közé” – fejtette ki Gera Zoltán. Hozzáfűzte: élvezi a munkát, jó érzés számára látni, hogy a játékosok mennyit fejlődnek, akikkel kapcsolatosan sosem szabad elfelejteni, hogy nem kész játékosok.

„Rossi elképesztő munkát végez”

A magyar felnőtt válogatottal kapcsolatosan kiemelte, hogy Dárdai Pál korábbi szerepvállalásával kezdődött el egy új, fellendülést mutató folyamat, amelynek része volt a Bernd Storck vezetésével megvívott Európa-bajnokság. Ezt Gera Zoltán egyértelműen a pályafutása csúcsának tekinti. A mai válogatottról szólva a szakember úgy fogalmazott: Marco Rossi munkája elképesztő, nagyon jó munkát végez, jól bánik a játékosokkal, jól kezeli a különböző helyzeteket. „Mindig meg tud újulni nehézségek esetén. Nagyon jó a csapategység, jó nézni őket edzéseken, mérkőzéseken. Lelkes, egységes, jól összerakott csapat. A védekezés is magabiztos” – részletezte.

Újságírói kérdésre Gera Zoltán elárulta: legendás, szaltóval kísért gólörömét a betonpályán, a játszótéren tanulta meg hirtelen ötlettől vezérelve. A második próbálkozásnál csaknem súlyos sérülést szenvedett – idézte fel. Hozzátette: ahogy a gólörömét is spontán találta ki, sok góljánál szintén improvizált. „Mindenhol, ahol játszottam, ugyanolyan boldogság volt gólt rúgni” – zárta a beszélgetést Gera Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?