Dárdai Márton is meghívót kapott Marco Rossitól

Dárdai Pál 22 éves fia, Dárdai Márton is magára öltheti a magyar labdarúgó-válogatott mezét, miután Marco Rossi meghívta őt a Törökország és a Koszovó elleni barátságos mérkőzésekre készülő keretébe. A szövetségi kapitány a Hertha védője mellett Vancsa Zalánra is számít, ugyanakkor több korábbi sérült is visszatér a csapatba.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja alapján Rossi kiemelte, hogy már nagyon kíváncsi Dárdai Márton teljesítményére az edzésen, és lehetőség szerint a mérkőzéseken is. „Szeretnénk egyesekről átfogóbb képet kapni, amire a felkészülési mérkőzések lehetőséget adnak, bár ismét hangsúlyozom, hogy ezek a mérkőzések ugyanolyan fontosak számunkra, mint a tétmeccsek. Vannak, akik korábban kerettagok voltak, de klubjaikban kevesebb játéklehetőséghez jutnak mostanában, és most nem lesznek velünk, de őket is folyamatosan figyeljük, ahogy minden olyan játékost, aki szóba jöhet a jövőben a válogatottnál” – mondta, amikor kedden kihirdette a 25 fős keretét.

Marco Rossi | Fotó: mlsz.hu

A visszatérők között kiemelte Schäfer Andrást, aki másfél év szünet után csatlakozhat ismét a válogatotthoz, ugyanakkor Kleinheisler László vagy éppen Varga Barnabás is jelen lesznek a Telkiben március 18-án tartandó összetartáskor.

Azt követően március 22-én játszanak a törökökkel, majd négy nappal később Koszovó lesz az ellenfél a budapesti Puskás Arénában. „Az ellenfeleink közül Törökország az erősebb. Ez a török válogatott már nem ugyanaz, mint amellyel pár éve játszottunk. Nagyon erősek és rengeteg tehetséges, fiatal játékosuk van, összességében tehát igen nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Második ellenfelünk, Koszovó ugyan valamivel gyengébb a törököknél, de így is erős ellenfél. Náluk most nevezték ki az új szövetségi kapitányt, így esetükben sok a kérdőjel, nem tudhatjuk, hogy a játékuk mennyiben fog változni. Eddig három belső védővel játszottak és nagyon direkt futball jellemezte őket. Érdekes lesz egy ilyen csapat ellen játszani, hiszen ez a stílus Eb-ellenfelünkre, Skóciára is jellemző. Ebből fakadóan ezek a mérkőzések már nagyon fontos állomásai annak a munkának, melynek célja, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a nyári Európa-bajnokságra” – idézte Rossit az Mlsz.hu.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár).

Védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Freiburg), Szalai Gábor (FC Lausanne-Sport).

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland).

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Vancsa Zalán (Lommel), Varga Barnabás (Ferencváros).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?