Nemzetek Ligája: megint összesorsolták a magyarokat a németekkel

Ahogyan a korábbi kiírás során, most újra összesorsolták Magyarország labdarúgó-válogatottját a németekkel a Nemzetek Ligája A divíziójában. Románia a C osztályban többek között Koszovót kapta ellenfélként csütörtök koraeste.

Magyarország 2022-ben 1-0-ra győzte le idegenben a németeket a Nemzetek Ligájában | Fotó: MTI/Illyés Tibor

Magyarország labdarúgó-válogatottja már szinte „összenőtt” a németekkel, hiszen amellett, hogy az Európa-bajnokságon egymásra találtak, a Nemzetek Ligájában is újfent azonos csoportban szerepelnek majd. Ez a csütörtök koraeste tartott sorsolás alkalmával derült ki, amikor is Marco Rossi szövetségi kapitány piros-fehér-zöld együttesét a második kalapból húzták ki, a németeket pedig a harmadikból. A 3. csoportban lépnek majd pályára, ahol Hollandia és Bosznia-Hercegovina is ellenfél lesz.

Románia a C osztályban szerepel. A sorsoláskor az első kalapban volt kiemelve Svédországhoz, Örményországhoz és Luxemburghoz hasonlóan. Velük tehát nem kerülhetett össze Edi Iordănescu szövetségi kapitány legénysége, amelyik a 2. csoportban Koszovó, Ciprus, valamint Litvánia vagy Gibraltár ellen lép majd pályára. Utóbbi két ország válogatottja idén márciusban mérkőzik meg egymással, hogy eldöntsék melyikük játszik majd a C és a D ligában.

A címvédő Spanyolország nem kerülhetett össze az elmúlt kiírás elődöntőseivel, azaz Horvátországgal, Olaszországgal és Hollandiával. A 4. csoportban Dániát, Svájcot és Szerbiát húzta ellenfélként az A osztályban.

Az első és a második forduló mérkőzéseit szeptemberben (5-7-én, illetve 8-10-én), a harmadik és a negyedik fordulót októberben (10-12. és 13-15-én), az ötödik és a hatodik forduló összecsapásait pedig novemberben (14-16. és 17-19.) rendezik. A korábbi kiírással ellentétben az A osztály csoportgyőztesei nem jutnak automatikusan a négyes döntőbe, hanem jövő márciusban negyeddöntőt játszanak a második helyezetekkel a Final Fourért. Az utolsó helyezettek egy osztállyal hátrébb sorolnak, ugyanakkor a harmadik helyezettek osztályozót játszanak jövő tavasszal az alacsonyabban rangsorolt divízió második helyezettjeivel.

A Nemzetek Ligájából jegyet lehet majd váltani a 2026-os világbajnokság európai pótselejtezőire.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása

A osztály

  1. csoport: Horvátország, Portugália, Lengyelország, Skócia
  2. csoport: Olaszország, Belgium, Franciaország, Izrael
  3. csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Bosznia és Hercegovina.
  4. csoport: Spanyolország, Dánia, Svájc, Szerbia

B osztály

  1. csoport: Csehország, Ukrajna, Albánia, Grúzia
  2. csoport: Anglia, Finnország, Írország, Görögország
  3. csoport: Ausztria, Norvégia, Szlovénia, Kazahsztán
  4. csoport: Wales, Izland, Montenegró, Törökország

C osztály

  1. csoport: Svédország, Azerbajdzsán, Szlovákia, Észtország
  2. csoport: ROMÁNIA, Koszovó, Ciprus, Litvánia/Gibraltár
  3. csoport: Luxemburg, Bulgária, Észak-Írország, Fehéroroszország
  4. csoport: Örményország, Feröer-szigetek, Macedónia, Lettország

D osztály

  1. csoport: Litvánia/Gibraltár, San Marino, Liechtenstein
  2. csoport: Moldova, Málta, Andorra
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?