Keretet hirdettek a magyarok a futball-Eb-re

A mezőnyből elsőként Magyarország hirdetett keretet a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságra, ahol a csoportkörben a házigazda Németországgal, valamint Svájccal és Skóciával mérkőzik majd meg.

Marco Rossi szövetségi kapitány keddi bejelentése alapján a 26 fős keret összeállításánál a játékosok teljesítménye mellett több szempontot is figyelembe vettek, többek között azt is, hogy kik voltak csapattagok a selejtezők során. Mivel kiugró teljesítményt egyetlen új játékostól sem láttak, ezért új kerettag behívása emiatt sem volt indokolt, magyarázta a szakember a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján. Tapasztalt játékosokra építkezett, bár a tartalékosok között fiatalok is szerepelnek.

Fotó: MLSZ

„A harmadik kapus személyére viszont ki szeretnék térni külön is: Szappanos Péter tavaly egész évben velünk volt, és a sportszakmai teljesítményén túl kulcsembere volt a közösségnek, hatalmas szerepe volt a csapategység kialakításában, ezért döntöttem mellette. Tóth Balázs kitűnően teljesített márciusban, amikor velünk volt, és kétség sem férhet hozzá, hogy a jövőben fontos tagja lesz a magyar válogatottnak” – magyarázta, hiszen Dibusz Dénes és Gulácsi Péter mellett a Paksi FC hálóőrére esett a választása.

Arra is rámutatott, hogy Fiola Attila és Lang Ádám nemrégiben megsérültek, de arra számítanak, hogy hamarosan felépülnek. „Ráadásul az Eb előtt két bő hetünk lesz meggyőződni a formájukról, és ha esetleg indokolt lesz, akkor tudunk még változtatni, hiszen vannak tartalékjátékosaink” – ecsetelte Marco Rossi.

Fotó: MLSZ

Beszélt arról is, hogy a felkészülést a többi csapatnál korábban, már május 27-én elkezdik Telkiben, bár négy játékosuk majd csak később csatlakozik hozzájuk. Június 4-én Írországban, 8-án pedig Debrecenben Izrael ellen játszanak felkészülési mérkőzést. „Ezt követően pedig Németországban fogjuk befejezni a felkészülést, melynek során minden területre maximálisan kiterjed majd a figyelmünk. A plusz napok miatt a fizikai felkészítésre is jobban oda tudunk figyelni, bár ezt azért nem szabad túlzásba sem vinni, hiszen hosszú szezon végén érkeznek majd Telkibe a játékosaink” – idézte a szövetségi kapitányt a szövetség honlapja.

Marco Rossi együttese az UEFA előírásainak megfelelően június 10-én utazik el Németországba, az Európa-bajnokság helyszínére, ahol június 15-én Kölnben Svájc, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda Németország, június 23-án pedig Skócia ellen játssza le csoportmérkőzéseit.

Az Eb-re a kereteket június 7-ig kell hirdetniük a részvevő csapatoknak.

Magyarország kerete a futball-Eb-re:

  • Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paks);
  • Hátvédek: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Fehérvár), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Freiburg);
  • Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland AFC);
  • Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros);
  • Tartalékok: Lisztes Krisztián (Ferencváros), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár), Vancsa Zalán (Lommel), Vécsei Bálint (Paks).
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?