Simona Halep elárulta, hogy miért maradt távol a teniszpályától

„Nem vagyok gép, ember vagyok és időre van szükségen, hogy felépüljek mindabból, amin keresztülmentem” – üzente pénteken Simona Halep.

A korábbi női világelső, kétszeres Grand Slam-győztes teniszklasszis Instagram-oldalán adott magyarázatot arra, hogy miért marad távol a teniszpályától. Elárulta, hogy már hónapok óta térdsérüléssel bajlódik. Hasonló sérülése még nem volt, ráadásul a folyamatos fájdalom miatt nehéz kezelnie.

Fotó: Simona Halep Instagram-oldala

„Szellemileg és érzelmileg nagyon nehéz időszak volt számokra az elmúlt közel két év, és az ehhez társuló fizikai küzdelem pedig végképp nem segít. Úgy döntöttem, hogy kellő időt adok magamnak a megfelelő felépülésre, ahelyett, hogy fájdalmak közepette edzek és játsszak” – hangsúlyozta. Hozzátette: az ösztöne mindig azt súgta neki, hogy minél hamarabb visszatérjen a pályára, de nem egy gép, hanem ember, akinek időre van szüksége a felépüléshez.

Azt ígérte, hogy továbbra is tájékoztatást ad majd egészségügyi állapotáról, és reméli, hogy nagyan hamar visszatérhet majd a pályára.

Simona Halep, mint ismeretes, a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon harcolta ki, hogy a doppingvétség miatt rá kiszabott büntetést csökkentsék. Március elején térhetett vissza a versenypályára, de azóta csak két tornán tudott részt venni, és mindkét alkalommal egészségügyi problémája volt. Térde a franciaországi Trophee Clarins tornán, az amerikai McCartney Kessler elleni mérkőzésen sérült meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?