Spanyol edzővel folytatja Halep

A spanyol Carlos Martinez Comet lesz Simona Halep edzője. Az eltiltása után visszatért román teniszklasszis a DigiSport-nak adott interjúban jelentette be, hogy a 49 éves szakemberrel fog együtt dolgozni az elkövetkező időben.

A kétszeres Grand Slam-győztes, korábbi női világelső azt mondta, hogy miután Miamiból visszatér Európába közös felkészülést tartanak, hogy megismerjék egymást. „Remélem, hogy jól fog működni. Én nagyra értékelem őt, olyan játékosokkal dolgozott, akiket én nagyon kedveltem” – fogalmazott Halep. Comet korábban többek között az orosz Szvetlana Kuznyecovát és Darja Kaszatkinát edzette. „Remélem, hogy jól megértjük majd egymást és képes leszek az általa elvárt szinten dolgozni” – tette hozzá Halep.

Fotó: Simona Halep Instagram-oldala

A 32 éves konstancai, mint beszámoltunk róla, több mint másfél év kihagyás után lépett ismét pályára kedd este, de búcsúzott a Miami Open első körében. A Paula Badosával szemben elveszített mérkőzése után tartott sajtótájékoztatóján hosszasan faggatták az újságírók, többek között korábbi edzőjével, a doppingügye kapcsán felelősnek tartott Patrick Mouratoglou-val való kapcsolatáról kérdezték. Halep azt mondta, hogy a napokban találkoztak, ő pedig sok sikert kívánt neki. „Ennyi az egész. Már nem dolgozunk együtt. Csak köszöntünk egymásnak. De végül is én mindenkinek köszönök. Minden rendben van” – válaszolt. Kiemelte azt is, hogy a fiatal sportolóknak nagyon figyelmesnek kell lenniük, ellenőrizzenek le mindent, amit elfogyasztanak. „Remélem, hogy senki se jár úgy, ahogyan én. Szörnyű időszak volt, érzelmileg nagyon megterhelő” – mondta Halep.

A floridai tornán kérésére Darren Cahill, egy korábbi edzője is jelen volt. Az ausztrál mindvégig támogatta Halepet, akinek bevallása szerint fontos volt, hogy családja mellett ő is jelen legyen az első meccsén. A sajtótájékoztatón elismerte azt is, hogy még korai lenne a terveiről beszélnie, hiszen minden nagyon gyorsan történt, csak pár nap telt el a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete óta. „Sokkal intenzívebben kell edzenem. Nagyon magas a színvonal. Később majd meglátjuk” – fogalmazott.

Az ismeretes, hogy távollétében elveszítette pontjait a világranglistán, ezért a Miami Openen is csak meghívás révén, szabadkártyával versenyezhetet. Korábban a dán Caroline Wozniacki bírálta, hogy korábban eltiltott teniszezőknek meghívókat adnak. Halep nem érti, hogy miért mondta ezt. „Nem hibáztam semmivel. Nem csaltam. Nem doppingoltam. A CAS-döntést figyelmesen kell idézni, egy fertőzött étrendkiegészítő volt, nem doppingoltam. (…) De egyetlen személy negatív megjegyzése nem fontos, mert több százan mutatták ki irányomban a szeretetüket és én erre összpontosítok” – szögezte le.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?