Megbüntették „a játékvezetőnek rontó” szövetségi edzőt

Sportszerűtlen viselkedése miatt büntette meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága Daniel Pancut.

Románia U21-es válogatottjának szövetségi kapitánya két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amiért az októberi Európa-bajnoki selejtezőben majdnem megverte a Svájc elleni találkozó játékvezetőjét.

Ahogyan arról írtunk, Pancu akkor veszítette el az önfegyelmét, amikor egy nagyon durva szabálytanságért a sípmester csak sárga lapot mutatott fel az ellenfél játékosának. Az edző berontott a pályára és egyenesen a bíró felé masírozott, hogy számon kérje rajta a döntést. Játékosainak kellett visszafogniuk, hogy ne verje meg. Tettlegességig nem fajult a helyzet, és végül a szabálytalankodó svájcit is kiállította a bíró. És Pancut is piros lappal küldte a lelátóra ezen az október 15-ei mérkőzésen, amelyet megnyerve a válogatott kijutott a jövő évi korosztályos kontinensviadalra.

Fotó: frf.ro

Mivel csak két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) keddi közleményben hangsúlyozta, hogy ő vezényli majd a csapatot az Eb-n is. Az első két találkozón ugyan nem ülhet le a kispadra, az FRF pedig pénzbírságot is kiró rá, de nem menesztik tisztségéből.

A tizenhat csapatos U21-es Eb június 11. és 28. között lesz Szlovákiában. A házigazdák válogatottja alanyi jogon vehet részt rajta. Az E csoport élén végzett trikolórok mellett Hollandia, Spanyolország, Portugália, Németország, Dánia, Ukrajna, Anglia, Lengyelország, Szlovénia, Franciaország és Olaszország együttesei kvalifikáltak. A fennmaradó három helyet a novemberi rájátsszás győztesei töltik be. A playoff-ban Finnaország–Norvégia, Belgium–Csehország és Grúzia–Horvátország párosítás szerint játszanak oda-visszavágós alapon. Magyarország nem jutott ki az U21-es seregszemlére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?