Megint megbüntette Romániát az UEFA a szurkolók miatt

Ismét megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) a sportág európai szervezetének fegyelmi bizottság.

Az UEFA hivatalos honlapján közölt döntés értelmében összesen 52500 eurós bírságot kell fizetnie a szurkolók viselkedése miatt és még részleges stadionbezárással is számolnia kell.

Fotó: Uniți sub tricolor/Facebook

A testület a Nemzetek Ligájában szeptemberben rendezett Románia–Litvánia mérkőzésen történteket vizsgálta. Úgy ítélték meg, hogy azon a találkozón sporteseményhez illetlen üzeneteket tolmácsoltak, amiért 22,5 ezer eurós bírságot róttak ki. Ugyanakkor a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt további 30 ezer eurót is ki kell majd fizetnie a szövetségnek, ráadásul részleges stadionbezárást is elrendelt soron következő nemzetközi meccsére. Egész pontosan 3 ezerrel kevesebb nézőt fogadhat a novemberi, Koszovó elleni NL-találkozó alkalmával.

Az említett mérkőzést Románia 3-1-re nyerte meg a bukaresti Ghencea-stadionban, a Golazo.ro pedig úgy tudja, hogy részleges stadionbezárást egy a magyarokat sértő molinó kifeszítése miatt rendelték el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?