Magyar Közoktatás

Újjászületik az Országos Diákszínjátszó Fesztivál

Nemcsak jó móka, de rengeteget javít a fiatalok kiállásán, közönség előtti megnyilvánulási képességein, ha diákként lehetőségük van színházi előadásokban szerepelni. A világot jelentő deszkák életre szóló élményekkel is gazdagíthatják az ifjakat és mentoraikat.

A tanügyminisztérium által támogatott versenyként újrainduló Országos Diákszínjátszó Fesztivál színhelye ezentúl Szatmárnémeti lesz, és felveszi a Harag György Társulat örökös tagjának, volt igazgatójának, a diákszínjátszás iránt a végletekig elkötelezett néhai Bessenyei István nevét.

Az egykori vándorfesztivál

Az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF) 1992-ben Szatmárnémetiben jött létre Nagy Gyula magyartanár kezdeményezésére vándorfesztiválként: a nyertes csapat egyben a következő találkozó szervezésének jogát is elnyerte – idézte fel a Szatmárnémeti Északi Színházban április közepén tartott sajtóértekezleten Bodea György, az egykori Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál (PADIF) főszervezője, a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băsești Líceum aligazgatója. Mint mondta, a PADIF is az ODIF-ból fejlődött ki a nagy országos verseny egyfajta előszobájaként, majd annak megszűnése után átvette a helyét, és minisztériumi versennyé vált. Szerinte az ODIF ilyen értelemben nem pusztán átköltözik, hanem visszatér Szatmárnémetibe – oda, ahonnan három évtizeddel ezelőtt útjára indult.

Fotó: Szatmárnémeti Északi Színház

„Az évtizedek során annyi résztvevő fordult meg a fesztiválon, hogy számuk mára meghaladja Szilágycseh lakosainak összlétszámát. Még a koronavírus-járvány előtt beszéltünk arról, hogy a szervezést átadjuk a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, amivel a diákszínjátszók országos találkozója hazatér „szülővárosába”. Be is jelentettük az utolsó, még minisztériumi szintű szilágycsehi PADIF-on, hogy ide költözve felveszi Bessenyei István nevét, aki mindvégig segítője, zsűritagja, gyakori zsűrielnöke volt a fesztiválnak” – mondta az egykori főszervező.

Személyiségfejlesztő is a színjátszás

A névadó fiaként és a Harag György Társulat igazgatójaként Bessenyei-Gedő István édesapja diákszínjátszásban betöltött szerepét méltatta, kiemelve a fesztiválban, diákszínjátszó mozgalomban rejlő lehetőségeket.

„Édesapám évtizedeken át segítette a Szilágycsehben tartott Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál megszervezését, évente tartott a diákszínjátszóknak tábort Szilágycsehben és Szilágykrasznán, szaktanácsadóként segítette a szatmári iskolák, különösen a Református Gimnázium diákszínjátszóit, de vezetett tábort Hadadon, Koltón és Déván is. Gyógyíthatatlan, utolsó stádiumú daganatos betegként is a diákszínjátszók mellett volt. Lázasan, tüdőgyulladással is megtartotta utolsó táborait Szilágycsehben és Szilágykrasznán. Számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt, ahogyan a felnőtt műkedvelő színjátszásé is, amelynek utolsó szatmári műhelyét, a Kulissza Színpadot is ő alapította, és vezette tíz éven át” – mondta a társulatvezető. Igazgatóként az ODIF-hoz hasonló fesztiválok fontosságát hangsúlyozta.

Azt is kifejtette, a diákszínjátszásban nem az az elsődleges cél, hogy majdani színészeket képezzünk, sokkal fontosabb, hogy színházszeretővé, nézővé váljanak a fiatalok. De talán még ennél is fontosabb – és ez volt édesapámnak a hitvallása is –, hogy a színpadon állva személyiségük fejlődni tud, és olyan nyílt, bátor emberekké válnak, akik nem rettennek meg, ha közönség elé kell lépjenek, ha vállalniuk kell nyilvánosan a gondolataikat, legyen szó akár a színházi alkotás, de akár egy kémiatudományi konferencia, egy prezentáció vagy egy állásinterjú kontextusáról. A diákszínjátszás szociálisabbá, csapatmunkára alkalmasabbá és tudatosabbá teszi azokat, akik belekóstolnak – mondta Bessenyei-Gedő István kiemelve: az általa vezetett színházi műhelynek élő kapcsolata van több szatmárnémeti magyar tanintézménnyel, több helyütt a társulat színészei segítik a diákszínjátszók felkészülését a különböző eseményekre, és segítenek tovább éltetni az egykor Bessenyei István szakirányításával működő szilágysági színjátszómozgalmakat is.

Összefogtak a szatmári színházzal

Bessenyei István személyében összeér a diákszínjátszás és az erdélyi színjátszás – értékelte a Magyar Közoktatásnak a fesztivállal kapcsolatos újdonságokat Pataki Enikő, az ODIF szervezését vállaló Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója. Mint mondta, van már tapasztalatuk tömegrendezvények szervezése terén, hiszen zajlott már az iskolában például országos tantárgyverseny magyar irodalomból és matematikából is.

A diákszínjátszó fesztivált illetően pedig összefogtak a színházzal, és számíthatnak a városban szép számban fellelhető színházszerető emberek mecenatúrájára. A költségeket a minisztérium révén és a Zamfirescu művelődési ház kulturális pályázatán elnyert 5000 lejes támogatásból fedezik, de a tanfelügyelőségtől a megyei és városi önkormányzat vezetésén át az Északi Színház Harag György Társulatáig mindenki, akit eddig megkerestek, lelkes támogatásáról biztosította a rendezvényt. A színház és az iskola jó kapcsolata nem új keletű: önkéntes diákok szerepelnek a színház előadásaiban, a színészek pedig eljárnak az iskolába, támogatják a diákok előadó-művészeti törekvéseit.

Pataki Enikő erkölcsi kötelességének tekinti, ugyanakkor örül is annak, hogy az oktatási központ átveszi a fesztivál szervezését, amire már javában készülnek: korszerűsítik a díszterem hangosítását és a fénytechnikát is. Úgy értékeli, feladatukat megkönnyíti, hogy a rendezvény programjáról nem kell gondoskodniuk, azt tulajdonképpen a részt vevő csapatok hozzák.

Diákszínjátszó-mozgalmak kerestetnek

Az igazgató felhívást intézett az országban működő diákszínjátszó-mozgalmak vezetőihez, hogy bár sokuk munkáját visszavethette, vagy akár kényszerszünetre ítélte a koronavírus-járvány, indítsák újra színjátszó köreiket és november 11–13-án vegyenek részt az ODIF-on. A novemberi országos szakaszra legfeljebb 15 fős csapattal és legtöbb 30 perces előadásokkal nevezhetnek az ország diákszínjátszó-csoportjai. Első nap az 5–8., másnap a 9–12. osztályok csapatai lépnek fel, a szervezők szeretnének külföldi amatőr vagy diákszínjátszó-társulatokat is meghívni.

Pataki Enikő maga is közvetlenül megtapasztalta a diákszínjátszás különlegességét, hiszen amikor a Kölcseybe került, nemcsak angolt tanított, hanem ötödikeseinek színjátszást is.

„Nagyon sokat kaptam attól az osztálytól, a gyerekektől, nekik pedig olyan alapot adott a színjátszás, amiből életük más területein is építkezni tudtak. Nemcsak magyar nyelven váltak képessé sokkal bátrabban megszólalni nyilvánosság előtt, de később angolul is, és színjátszós tapasztalataikból merítve mérnökként, közgazdászként, informatikusként idehaza vagy külföldön nagyon jól megállták a helyüket – értékelte az igazgató, kiemelve a hazai és magyarországi színjátszó vetélkedőkön való részvételük jelentőségét is, ahol csapatvezetőként szembesült a hazai és anyaországi diákszínjátszó mozgalom közötti lényeges különbségekkel. Ezek közül említette a drámatagozat létezését a magyar középiskolákban, ahol már másfél-két évtizeddel ezelőtt is a mienknél jóval szélesebb körű volt a szakkörök támogatottsága. Mind a lakiteleki, mind az egri versenyeken a zsűri részletes elemzést közölt a csapatok előadásáról. Ennek mintájára az újrainduló vetélkedőn szakmai beszélgetéseket, workshopokat szerveznek a Harag György Társulat művészeivel, és nem marad el a produkciók értékelése sem.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?