Az ember fizikai ellenálló képessége nem csak az immunrendszer erősségét, vagy a fittségi/edzettségi szintet foglalja magába, hanem a lelki ellenálló képességet is, mely tudományosabb megnevezésben reliziliencia néven vált ismertté az elmúlt években. Magyarán, az olyan embert nevezzük reziliensnek, aki jól boldogul az életben. A közelmúlt eseményei, melyek mindannyiunk életét befolyásolták, és még most is befolyásolják, a lelki teherbíró képességünk, azaz rezilienciánk határait feszegetik.

Az egészség nemcsak a lapos hasról szól

Ez a képességünk valójában azt mutatja meg, hogy az életünkben felmerülő változásokkal, krízishelyzetekkel, illetve traumákkal milyen hatékonysággal tudunk megküzdeni. Az ilyen események megzavarják, kizökkentik az egyensúlyt. A reziliens ember képes az egyensúlytalan állapotot gyorsan és hatékonyan visszaállítani, képes megküzdeni, feldolgozni, továbblépni, felépülni és újrakezdeni. Mivel a lelki ellenálló képesség nem velünk született adottság, kiváltképp érdemes nagy figyelmet szentelni ennek tanulására/tanítására, befolyásolására, fejlesztésére már kisgyerekkorban. A családi környezet, a szociális kapcsolatok és  kötődési minták, mind hozzájárulnak a rugalmas, reziliens, az életben jól boldoguló felnőtt életéhez. A teljes körű egészséges életmód közel sem szól csak a salátákról és a lapos hasról. Szellemi-lelki jóllétünk legalább annyira fontos és nélkülözhetetlen. Különösképpen a mai világban!

Csokis kifli, kóla, energiaital

Bármennyire is szeretnénk szőnyeg alá söpörni, nem beszélni róla, vagy nem fektetni kellő figyelmet rá, bízva abban, hogy minden magától megoldódik majd idővel, előbb-utóbb be kell látnunk, és meg kell hallanunk a segélykiáltásokat, melyek főleg gyermekek esetében nem mindig egyértelműek. Talán semmilyen intézmény és semmilyen társadalmi réteg nem sínylette meg olyan mérvadó mértékben a világjárványt, mint a tanügyi rendszer és a gyermekek. Azt gondoljuk, a nehezén már túl vagyunk, a szabályokat eltörölték, végre fellélegezhetünk. Ellenben bármilyen vészjóslón is hangozzon, a valódi megküzdés csak most kezdődött el. Egy újabb fordulóponthoz érkeztünk mindannyian, ahol fel kell dolgoznunk, tovább kell lépnünk, és újra kell kezdenünk. Legyünk akár szülők, pedagógusok vagy gyerekek. Ezek a feladatok mindannyiunkat érintenek.

Az online oktatást leginkább a vegetáláshoz, a tengődéshez hasonlíthatnánk, kiváltképp fizikai szempontból. Nem felejthetjük el, hogy a gyerekek élete egyik napról a másikra váltott át aktívról a szinte teljesen inaktív életmódra, melynek mellékhatásait csak most tapasztaljuk. A szédülés, a hányinger, fejfájás, vérnyomásproblémák és az étkezési zavarok gyakorlatilag mindennapos jelenséggé nőtték ki magukat az iskola négy fala között, nem beszélve a fizikai sérülésekről és balesetekről. Törések, izomhúzódások, ficamok. A hosszú távú inaktív életmód legyengíti a mozgásszerveket, azaz  az izmokat, csontokat, inakat, ízületeket, melyek már mérsékelt igénybevétel hatására is sérülékenyebbé válhatnak főleg akkor, ha az alimentációra sem fektetünk megfelelő hangsúlyt. A csokis kifli és kóla vagy chips és energiaital menü semmilyen formában nem támogatja a növésben lévő fejlődő gyermek szervezetét. Sem fizikális, sem szellemi szempontból.

Stressz és normális kerékvágás

Eva Edith Eger klinikai szakpszichológus, a holokauszt túlélője és a Döntés című nagy sikerű könyv írója ekképp fogalmaz a relizienciáról: „az áldozatok arra várnak, hogy valaki kiszabadítsa őket. A túlélők flexibilisek. Az áldozatok haragba temetkeznek. A túlélők saját döntéseket hoznak”. Életünk nehéz időszakaiban a rugalmas lelki állóképesség lehet a leghatásosabb fegyverünk. Mivel fejleszthető és tanulható képességről van szó, a döntés, hogy életünk krízishelyzeteinek áldozatai, avagy túlélői leszünk, csakis a mi kezünkben van. Az iskolai rendszer, a korlátozások felszabadításával rendkívüli gyorsasággal igyekszik visszabillenteni mindent a normális kerékvágásba, ami igen nagyfokú stresszel jár, leginkább a diákok körében. A járványhelyzet okozta változtatások kifejezetten próbára tették a gyerekek lelki állóképességét, ami ellenben nem feltétlenül jelenti a legrosszabbat. Számos kutatás világított rá arra a tényre, miszerint a gyakori krízisállapotok átélése úgymond megedzi, megerősíti a lelki ellenálló képességet. A stressz elkerülhetetlen és már mindenki számára jól ismert fogalom, gyakorlatilag a mindennapjaink része. A számonkérés, a megfelelés, az elvárások és az időkorlátok csak néhány azon stresszfaktorok közül, melyekkel a diákok napi szinten találkoznak. Az viszont, hogy mindezzel a mai kor gyermekei hogyan küzdenek meg, vagy egyáltalán milyen mértékben képesek megküzdeni, talán a legégetőbb kérdések egyike a jövő generációját tekintve.

Önismeret és személyes megküzdés

A szakirodalom számtalan tanáccsal, ötlettel és stratégiával látja el az olvasókat a reziliencia fejlesztésére. A nehéz élethelyzetekhez való alkalmazkodáshoz elengedhetetlen az önismeret és az egyéni/személyes megküzdési vagy más néven elhárító mechanizmusok megléte, melyeket Susan Folkman amerikai pszichológus nyolc kategóriába sorol. Ezek a konfrontáció, azaz a  helyzettel való tényleges megküzdés, eltávolodás, érzelmek és viselkedés szabályozása, a társas támogatás keresése, a felelősség vállalása, a problémamegoldás, az elkerülés és a pozitív jelentés keresése. Ha felidézünk magunkban egy stresszes élethelyzetet, vagy akár komolyabb krízist, könnyedén meghatározhatjuk saját megküzdési stratégiáinkat is, melyeket természetesen az évek hosszú során át fejlesztettünk, még ha nem is voltunk ennek teljes tudatában. A gyerekek ugyanígy, egy adott krízisállapotra, sajátságos elhárító mechanizmust fejlesztenek ki. Nekünk, felnőtteknek pedig az a dolgunk, hogy ezeket a stratégiákat helyesen észleljük és kellőképpen kezeljük. Hiszen mindannyian másképp küzdünk meg az élet adta nehézségekkel. Biztosan ismerünk olyan személyeket, akik a számunkra igazán megterhelő krízishelyzeteket sokkal jobban kezelik, mint mi, vagy éppen fordítva.

Hová lett a felhőtlen gyerekkori szabadság?

A közelmúltban történt drasztikus változások hatására az iskolás diákok viselkedése is megváltozott kisebb-nagyobb mértékben. A történések arra engednek következtetni, hogy az a képzeletbeli pohár, mely ez esetben a gyerekek lelki ellenálló képességét tükrözi, nemsokára betelik. A felhőtlen gyermekkori szabadságot „játszottuk el” az elmúlt két évben. A rengeteg tiltó és kötelező szabály létrehozása frusztrációt, keserűséget, elégedetlenséget és bizalmatlanságot szült a gyerekek fejében, mely napjainkban rendkívüli módon megmutatkozik a viselkedésükben.  Két éven keresztül folyamatosan meg kellett küzdeniük a szinte napi szinten változó szabályokkal, az online oktatással, a maszkhordással, a távolságtartással, a kézfertőtlenítéssel. A szociális kapcsolatok kimaradásával, a felhőtlen játék örömének elvesztésével. Akárhogyan is nézzük: ez sok! És még szót sem ejtettünk azokról a diákokról, akiknek olyan megismételhetetlen események maradtak ki az életükből, mint a ballagás vagy a gólyabál, nagykorosítás stb. Ugyancsak ebben a korosztályban figyelhető meg leginkább a stressz, mellyel egyre nehezebben képesek megküzdeni. Az elmúlt évtizedek a rohamosan felgyorsuló világunkról szóltak, ám az elmúlt hónap üteme mindent fölülmúl. A végzős diákok számára bő egy hónap múlva véget is ér a tanév, melyet temérdek vizsga, számonkérés és megfelelés előz meg, melyek mind stresszel járnak. Mindezeket figyelembe véve, felnőttekként jóval nagyobb megértésre és támogatásra vagyunk hivatottak, mint valaha.

Az empátia és figyelem

A valódi megküzdés ténylegesen csak most kezdődik el, melyben rendkívüli szerepet fog játszani az összetartás, az empátia és a figyelem. Sajnos időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szülő-gyerek-pedagógus hármas egy csapatban játszik egy közös cél érdekében, ellenben sosem késő tudatosítanunk mindezt és tenni is érte.  Ne bízzuk csupán a sorsra vagy az időre a problémák megoldását. Ne engedjük el a fülünk mellett a segélykiáltásokat és legfőképpen ne várjuk el, hogy kétévnyi krízishelyzettel egy hónap alatt megküzdjenek a gyerekek, és úgy tegyenek/viselkedjenek, mintha mi sem történt volna. Mindannyian, kicsitől nagyig részesei voltunk a pandémiának, viszont nem egyformán éltük/éljük meg azt, sőt nem egyformán küzdünk meg vele. A türelmetlenség talán a legnagyobb hibánk ebben az időszakban. Hosszú ideje vártuk már, hogy visszakapjuk a krízishelyzet előtti életünk, és úgy érezzük nem vesztegethetünk el több időt. Épp ezért gyorsulnak fel körülöttünk még jobban az események, melyekkel aligha tudunk lépést tartani. Csakhogy az út, ami előttünk áll, az inkább tekinthető egy maratonnak, mint sprintnek, melynek megtételéhez szükségünk van mind a fizikai, mind lelki ellenálló képességünkre. Törekedjünk arra, hogy proaktív módon tekintsünk a jövőbe, azaz a jövő történéseit ne fenyegetésként, hanem lehetőségként kezeljük, melynek segítségével könnyebben, rugalmasabban boldogulhatunk az életben.

(A szerző a Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum tornatanára.)