Pápuai paradicsommadár, erdélyi sziréncsontok, mocsi meteorit is gazdagítja a nagyenyedi Bethlen-kollégium több évszázadon át bővített gyűjteményét, amely a legfelső bíróság döntése értelmében immár végleg a városé marad. A természettudományi múzeum a kollégiumban látogatható, sokszor biológia- és földrajzórákat is tartanak ott a kollégistáknak. Bár nem könnyű lemondani az egyik legrégebbi közép-európai múzeumról, amely évszázadokon át többtucatnyi tudós tanár, kutató, világutazó élete munkájával, gazdag hagyatékokból és adományokból jött létre, már csírázik a folytatás a kollégiumban.

A természettudományi múzeumban látható kitömött alligátorról azt tartja a fáma, hogy az Enyedi-patakban fogták. A történetet úgy mesélik, hogy a krokodilus a 19. század elején egy vándorcirkusszal érkezett Nagyenyedre. A társulat ott-tartózkodása alatt hatalmas eső esett, a cirkuszban minden elázott. Mikor a zápor elálltával megpróbálták összeszedni azt, ami még menthető volt, a krokodilusnak hűlt helyét találták. A tájainkon nem őshonos egzotikus állatra később bukkantak a helyi patakban, s így került a múzeumba.

A legendás krokodilus

Miután 2019 novemberében az első fokon eljáró gyulafehérvári táblabíróság a gyűjtemény megosztását rendelte el a város és az egyház között, és az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett, a legfelsőbb bíróság idén februárban megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és jogerősen a város javára döntött. A jelek szerint a visszaigénylő Erdélyi Református Egyházkerületnek immár végleg le kell mondania a különleges darabokat is őrző kollégiumi gyűjteményről.

„Tudomásom szerint a kőzet- és kövülettár a kolozsvári egyetem hasonló gyűjteményével vetekedhet, habár szerényebb, mint az. Nagyon gazdag a múzeum herbáriuma, amit csak azok láthattak, akik erre engedélyt kaptak. A madártannal Magyarországon először egy nagyenyedi professzor, ifj. Zeyk Miklós foglalkozott tudományos alapossággal, utána is hangsúlyt fektettek erre a gyűjteményre. Egyik ritkaságunk a Fenichel Sámuel által adományozott paradicsommadár, volt diákunk akkor egy etnográfiai gyűjteményt is ajándékozott egykori iskolájának, ez azonban a Bethlen-kastélyban berendezett történelmi múzeum raktárában porosodott, amikor felfigyeltünk rá. Udvari Ibolya diákom sikeres dolgozatot (Rejtett kincsek) is írt erről húsz évvel ezelőtt. Van egy kacsacsőrű emlős is, nekem gyerekkoromban az afrikai ugróegér volt a kedvencem” – mondta Dvorácsek Ágoston, a kollégium néhány éve nyugdíjas fizikatanára, aki számos cikkben és tanulmányban foglalkozott a gyűjteményekkel.

Ritkaságoknak és természeti dolgoknak gyűjteményes háza

A nagyenyedi kollégium múzeumának létrehozása Benkő Ferenc (1745–1816) professzort dicséri, aki 1796-ban alapította a ritkaságoknak és természeti dolgoknak a gyűjteményes házát (Raritatum Et Rerum Naturalium Museum). Az iskolának már azelőtt, 1726-ban (tehát évekkel a világhírű British Museum 1735-ös alapítása előtt) létezett egy kezdetleges gyűjteménye, amint arról maga Benkő Ferenc ír későbbi tanulmányaiban.

Egy 1734-ben készült leltár is arról tanúskodik, hogy Vásárhelyi Tőke István és Szigeti Gyula István kollégiumi tanárok lakása mellett volt egy-egy „Museum”. A kor szokása szerint a 17–18. században főúri kastélyokban, iskolákban, tanári lakásokban léteztek különféle értékes gyűjtemények: kitömött madarak és állatok, kőzetek, éremgyűjtemények. A tanári lakásokhoz tartozó dolgozószobákban könyveket, tanszereket, mikroszkópot tároltak, ezt nevezték egykor „museumnak”, s ennek mintájára emlegetik így napjainkban is a katolikus iskolákban a diákok tanulószobáját.

Miután a 18. század utolsó évtizedében Benkő Ferenc a nagyenyedi kollégium természettudományi tanára lett, a múzeum anyaga vásárlásokkal és adományokkal bővült. A professzor saját gyűjteményét is a múzeumnak adta: a 70 kitömött madár, 160 bogár és féreg, 100 légyféle, 380 hazai pillangó, 1730 hazai és idegen növény, 34 tengeri növény, 2120 ásvány és kövület vetekedett az iskolamúzeum addig felgyűlt készletével. Benkő Ferenc halálakor a múzeum természettudományi anyaga mintegy 12 ezer darabból állt, ennek túlnyomó része viszont megsemmisült és idegen kezekbe került az 1848–-49-es osztrák megszállás idején történt folyamatos fosztogatások és a zavargásokkal együtt járó 1849. januári gyújtogatás alkalmával, amikor a kollégium épülete jelentős károkat szenvedett. P. Szathmári Károly író, a kollégium tanára a Bethlen Főtanoda történetében az akkori természetrajzi gyűjtemény értékét 2000, az ásványtani kollekcióét 4000 pengőforintra becsülte, ehhez hozzáadódik az a frissen érkezett, 3000 forintért vásárolt természet- és vegytani gyűjtemény, amelyet a gyújtogatásig még ki sem csomagoltak a ládákból. A múzeum helyreállítása szinte azonnal elkezdődött, olyan lelkesedéssel és elkötelezettséggel, hogy anyaga a világháború kezdetekor már 45 ezer darabot számlált.

Gróf Mikó Imre, a kollégium korabeli főgondnoka 1863-ban a múzeumnak adományozta numizmatikai gyűjteményét (105 arany-, 1131 ezüst-, 551 réz- és 18 ón- antik és korabeli érmét), gazdag könyvadományt is tett. Neki és sok más adakozónak köszönhetően a könyvtár pusztulás után megmaradt alig 300 kötetnyi állománya 1868-ig hétezerre bővült, az éremtár közel kétezer darabot számlált. A természetrajzi gyűjteményt is próbálták pótolni vásárlás és adományok által. A kollégiumi gyűjtemények helyrehozatalában a 19. század végén a kollégium két híres professzora vállalt oroszlánrészt: Herepei Károly és Elekes Károly. Nekik köszönhetően a korábbinak a sokszorosára nőtt a gyűjtemények állománya.

A 19. század végén a kollégium egykori diákja, az útjáról soha vissza nem térő, alig huszonévesen maláriában elhunyt Fenichel Sámuel Pápua Új-Guineában 14 hónap alatt 30 ezer tárgyat gyűjtött a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum részére: állatokat, madarakat, lepkéket, bogarakat, csigákat, növényeket és etnográfiai tárgyakat. Ezekből Nagyenyedre is juttatott, egy paradicsommadár és egy trópusi lepkegyűjtemény (24 lepke, 17 bogár) a természetrajzi múzeumban, az értékes etnográfiai gyűjtemény pedig a város történelmi múzeumában (nem a kollégium épületében) található, az iskolamúzeum államosítása után ugyanis 1950-ben ott helyezték el a régészeti és történelmi gyűjteményt.

Nagymúzeum, kismúzeum

A Bethlen-kollégium épületének 2016-ban befejezett felújítása során a múzeum által elfoglalt négy termet is tatarozták: kicserélték a padlót, restaurálták a mennyezet freskóit és a tárolószekrényeket. Egy 2014-es leltár szerint az állománya jelenleg valamivel több, mint 29 ezer tárgyból áll. Egyelőre jóval szerényebb egy igen fiatal kezdeményezés, amely pótolni próbálja a Benkő Ferenc által alapított természetrajzi gyűjteményt: Józsa Miklós magyar és Kónya Mária történelem szakos tanárok ötlete nyomán, Krizbai Jenő történelemtanár és Dvorácsek Ágoston csatlakozásával 2001-ben megalakult a kismúzeum.

„Ötletünket támogatta Simon János akkori igazgatónk is, aki erre a célra átengedte nekünk a Bagolyvár (a kollégium bentlakását nevezik így – szerk. megj.) két termét. Ide összegyűjtöttük a hozzáférhető régi dokumentumokat, kiadványokat és fényképeket, a belső teremben berendeztünk egy régi osztálytermet és az első terem közepén összegyűjtöttük a fizikum régi kísérleti eszközeinek egy részét. Később, Xantus Gábor operatőr jóvoltából ide került dr. Sáska László afrikai hagyatékának egy része, valamint két szerényebb kőzet- és kövületgyűjtemény. Pár éve megörökölte iskolánk Brassói Fuchs Herman paleontológiai gyűjteményét, amelynek egy részét diákommal, Karsai Noémivel Wanek Ferenc geológus és paleontológus irányítása alatt sikerült tematikusan elrendezni és elhelyezni a kismúzeumban. A kollekció nagyobbik részét elraktároztuk és remélhetőleg, ha lesz erre megfelelő hely, azt is kiállíthatjuk” – részletezte Dvorácsek tanár úr, akitől azt is megtudtuk, a kismúzeummal ellentétben, amit ritkábban használnak didaktikai célból, a nagymúzeumban gyakran lehetett tartani biológiaórákat, mert sem a kollégium tanáraitól, sem diákjaitól nem kértek belépődíjat; mint mondta, ez a gazdag gyűjtemény fontos szerepet játszik az oktatásban, hisz valamikor e célból létesült. Remélik, hogy ameddig a múzeum az épületben marad, ezután sem kell majd jegyet váltani.

A fizikum régi eszközei közül a kismúzeumban látható egyebek mellett egy eredeti Edison-féle gramofon (sajnos tölcsér nélkül), magdeburgi féltekék, vasból készült gőzgépmodell, giroszkóp, síkkondenzátor, Spanner-féle induktor. A kollekció legértékesebb darabja a Leybold-gyártmányú optikai készlet, amely tükröket, lencséket, különböző réseket és régi diapozitívokat tartalmaz. Az iskola fizikai szertárában további régi eszközök is találhatók, amelyeket a tanórákon még használnak – írták a kísérleti fizikaoktatás kollégiumi alakulását összefoglaló dolgozatukban a kollégium 2007-es végzősei, Bíró Dalma és Kónya Mónika.

A kismúzeumban látható paleontológiai gyűjtemény Fuchs Herman (1915–1996) őslénykutató gyűjteményének egy része, amelyet 2006-ban adományozott a kollégiumnak a tudós családja. A gazdag anyag rendezését Dvorácsek Ágoston néhány évvel ezelőtt akkori diákjával, Karsai Noémivel együtt kezdte el (aki 2019-ben tanulmányt is írt a gyűjteményről) Wanek Ferenc geológus szakmai segítségével. Num­muliteszek, sziréncsontok, más tengeri lények kövületei, hal- és emlősfogak, mamutcsontok, növénykövületek, kőzetek és álkövületek kerültek elő. A leletek főleg Kolozsvár környékéről származnak: Jegenye, Zsobok, Méra, Bácsi-torok, Plecska-völgy, Hója-erdő, Nádaskóród, Rókadomb, Szamos-part, monostori gát. A tengeritehenek bordáit Fuchs a Kis-Szamos medrét alkotó mészmárga-rétegekben találta meg. Későbbi terepkutatásai során talált fogakat, állkapocsdarabokat, medencecsontokat, alkarcsontokat és csigolyákat. Ezek segítségével már a hetvenes években sikerült rekonstruálnia az erdélyi szirént. Kutatásai eredményét nemcsak Kolozsváron és Budapesten, hanem Berlinben is közölték, híre az Amerikai Egyesült Államokba is eljutott. Erdélyben ő volt az első, aki az eocén rétegeken kívül sziréneket talált az oligocén képződményekben is. A gyűjtemény tartalmaz egy őslófogat, gyapjas­orrszarvú-fogakat és Myliobatis-fogat, 300–350 millió éves karbonkori fosszíliákat (páfránylevél-lenyomatok, pecsétfa/Sigillaria törzslenyomat levélripacsokkal, a zsúrló­fa szár­lenyo­mata és pikkelyfa/Lepido­dendron törzslenyomat levél­ripa­csokkal, tündérrózsa gyöktörzs-lenyomatok, Cinna­mo­mum (babérféle) levéllenyomat). Aki pedig nagyenyedi diákként a gyűjteményt rendezte – és a múzeum kapcsán több tanulmányt is írt –, Karsai Noémi ma már Kolozsváron biológiát tanul, kutatónak, tanárnak készül, és távolról sem ő az egyetlen, akinek a sorsa alakulásához a nagyenyedi kollégium múzeuma is hozzájárult.

Képesek visszavarázsolni

„Nagy fájdalommal vettem én is tudomásul, hogy elveszítettük régi múzeumunkat, de azt hiszem, nem kell feladni olyan könnyen – beszél a folytatásról – 1849. január 8-án elpusztult a múzeum is, akadtak azonban lelkes tanárok és diákok, akik alapos munkával a század végéig még gazdagabbá tették, mint amilyen korábban volt. Más idők jártak akkor, de bízom abban, hogy lelkes munkával a kismúzeumot bővíteni lehetne. Biztos akadnak adakozók, akik anyagilag támogathatnák a bővítést, kapcsolatba lehetne lépni más múzeumokkal is, akadhat itt-ott olyan tárgy, amit elküldhetnének Enyedre. Vén diákjaink vannak szerte a nagyvilágban, gondolom, hogy ők is szívükön viselik múzeumunk sorsát” – mondta a fizikatanár.

Hozzátette, valamikor néprajzi része is volt a nagymúzeumnak és komoly numizmatikai gyűjteménye. (Az 1848–49-es események idején a régiségtár gazdag római kollekcióval rendelkezett, ebben sok római, bizánci, Árpád-kori pénzérme, korabeli hazai és külföldi pénzek – az utóbbi 1822-ben 595, főleg arany- és ezüstdarabot tartalmazott 16 fiókban. – szerk. megj.) A másodikat nem egyszerű pótolni, de mivel diákjaink Erdély különböző tájegységeiből érkeznek, létre lehetne hozni egy tárgyi néprajzi részt. Amikor már gazdagabb lesz a gyűjtemény, az egyházkerület (a kollégium visszaszolgáltatott épületének tulajdonosa – szerk. megj.) gondoskodhatna arról, hogy megfelelően képzett szakemberek vegyék át a munkát, hiszen ha nem veszítettük volna el a régi múzeumot, ahhoz is kellett volna személyzetet toborozni. Én így látom múzeumunk jövőjét. Csak azért is meg kell mutatni, hogy képesek vagyunk visszavarázsolni azt, amit igazságtalanul elvettek tőlünk. Ami a régit illeti, remélem, hogy nem viszik el máshova. Ha 229 évig itt volt, ebből 137 évig a Bethlen-könyvtár mellett, lehetőleg maradjon ugyanott ezután is – fejtette ki a fizikatanár.

A nagymúzeum bővítésén lelkesen dolgozó elődök lenyűgöző munkásságát, életútját, a gyűjtemény gyarapításának mérföldköveit az utóbbi évtizedekben a kollégium tanárai igyekeztek a feledéstől megmenteni: cikkeket, tanulmányokat írtak, diákjaik tudományos dolgozatokat készítettek. A fentiekben ismertetett adatokat ebből a szétszórtan elérhető gazdag forrásanyagból sikerült tömöríteni, amelynek jelentős részét Dvorácsek Ágoston bocsátotta rendelkezésemre. A tanár úrnak az ügy iránti lelkesedését mi sem igazolja jobban, minthogy az elmúlt hetekben egymás után jelentek meg postaládámban levelei az újabb és újabb adalékokkal, érdekfeszítő olvasnivalókkal.

„Nekem gyermekkorom egyik nagy élménye volt a nagyenyedi múzeum – emlékszik Dvorácsek Ágoston. – Amikor 1990-ben tanárként a kollégiumba kerültem, még gyakrabban léphettem át küszöbét – tette hozzá. Megjegyezte, 2020-ban megalakítottuk a Fenichel Sámuel önképzőkört (a névválasztás nem volt véletlen!), és diákjaink egyik érdeklődési területe a kollégium nagyjai mellett az iskola nagykönyvtára és gyűjteményeinek megismerése volt. Az évek során 21 olyan diákdolgozat és tanulmány született, amely a múzeumot és a hozzá kötődő tanárok és diákok tevékenységét mutatta be. Ehhez hozzáadhatunk még legalább hét tanulmányt, amit ebben a témakörben tanáraink írtak és egy komoly kötetre való anyag gyűlt össze. Egy ilyen kiadvány – ha sikerülne megvalósítani – talán felkelthetné az érdeklődést múzeumaink iránt és segíthetne az újjáépítésben. Nagyenyeden az elmúlt 400 év alatt sokszor kellett újrakezdeni mindent, és ez eddig sikerült is!