Mi az internetes zaklatás vagy cyber­bullying? Mennyire gyakori Romániában, kiket érint inkább? Már az általános iskolásokat is, vagy inkább a tinédzsereket? Nőtt-e a száma a koronavírus-járvány óta, amikor az iskolák nagy része online oktatásba kényszerült, és mit lehet tenni ellene? Ezekről kérdeztük Kalóz János kolozsvári pszichológust.

Minden negyedik gyereket fenyegettek már

Megdöbbentő felmérést közölt a World Vision Románia Alapítvány a biztonságos internet napja alkalmából, február 9-én. A kutatás januárban készült, több mint ezer általános iskolás és gimnáziumi tanuló megkérdezésével, és azt vizsgálta, mennyire érinti a gyerekeket az internetes zaklatás, mennyi időt töltenek naponta a világhálón, hogyan viszonyulnak az online tartalmakhoz, és mernek-e segítséget kérni, ha valóban bántották őket a közösségi oldalakon.

A felmérésből az derül ki, hogy minden negyedik gyereket fenyegettek már veréssel a közösségi médiában, és a kérdezettek 45 százaléka szinte naponta lát agresszív üzeneteket tartalmazó posztokat, 44 százalékuk pedig naponta vagy hetente legalább kétszer találkozik olyan internetes tartalommal, ami elszomorítja vagy feldühíti. A felmérésből az is világossá válik, hogy a gyerekek 58,7 százalékát piszkálták vagy sértették már más felhasználók, ugyanakkor az bántja őket, ha olyan tartalmakat látnak, ahol úgy tűnik, más gyerekeknek az övéknél jobb életük van, és az is elkeseríti őket, hogy a vártnál kevesebben nézik meg vagy lájkolják az általuk megosztott tartalmakat.

A közvélemény-kutatás szerint a gyerekek nem igazán beszélik meg ezeket a negatív tapasztalataikat másokkal, 36 százalékuk nem beszél sem felnőttel, sem barátokkal ezekről, és azok közül, akik el is mondják tapasztalataikat, csak 44 százalék beszél szüleinek, 27,7 százalék pedig a barátokkal vagy osztálytársakkal osztja meg a történteket. A tanárokkal mindössze 9 százalékuk beszél. A gyerekek ugyanakkor azt is bevallották, hogy részt vesznek olyan TikTok-kihívásokban, amiket nem szeretnek, de vállalják őket, hogy ne zárják ki a baráti körből, befogadják egy-egz csoportba, vagy hogy növeljék népszerűségüket az interneten.

Hol a határ a vicc és a zaklatás között?

Az UNICEF szerint a cyberbullying digitális technológiák felhasználásával történő zaklatás, ami történhet a közösségi médiában, üzenetküldő platformokon, játékplatformokon és mobiltelefonokon egyaránt. Ez egy ismétlődő viselkedés, amelynek célja, hogy megijessze, feldühítse vagy megszégyenítse azokat, akiket célba vesz, és olyan módszereket használ, mint a hazugságok terjesztése vagy kínos fényképek közzététele a közösségi médiában, bántó üzenetek vagy fenyegetések küldése, de az is előfordulhat, hogy a zaklató valaki másnak adja ki magát, és az illető nevében gonosz üzeneteket küld másoknak.

Az UNICEF szerint a zaklatás és az internetes zaklatás gyakran kéz a kézben járnak, ám a cyberbullying digitális lábnyomot hagy maga után, egy olyan feljegyzést, amely akár hasznosnak is bizonyulhat, és bizonyítékot szolgáltathat a bántalmazás megállításához.

Kalóz János pszichológus szerint még nem teljesen tiszta, hogy honnan kezdődik és meddig tart a cyberbullying, ennek nincsenek pontosan meghatározott határai, mert ez attól is függ, hogy hogyan áll ehhez a kérdéshez a zaklatott diák. „Ha egy diák jól áll hozzá a visszajelzésekhez meg piszkálásokhoz, amelyeket kap, ha a helyén tudja őket kezelni, akkor nem beszélhetünk bullyingról vagy cyberbullyingról. Mivel nem éli meg annak. Ha pedig valaki egy építő szándékú kritikát nem tud kezelni, azt akár megélheti annak is, hogy őt szántszándékkal bántják” – magyarázta a pszichológus. Hozzátette, szerinte sok esetben nem is az történik, hogy egy célzott zaklatással találkozik valaki, hanem egyszerűen egy meggondolatlan visszajelzést zaklatásnak él meg.

Mi a szülő feladata, hogyan védje meg gyermekét?

Kalóz János szerint nagyon fontos a szülők szerepe, hogy időben megtanítsák a gyermekeiket a helyes internethasználatra, a konfliktusok kezelésére, és arra, hogy ha valami történik, akkor ők legyenek az elsők, akihez forduljon a gyerek. Mint mondja, a nevelés során komolyan kell foglalkozni a konfliktusok kezelésével, mivel a fizikai életünkből és a virtuális világból jövő konfliktusok érzés szintjén ugyanazok, ugyanúgy éljük meg őket, csak annyi a különbség, hogy az interneten lehet, hogy tulajdonképpen nem tudjuk, ki is a zaklató.

Emellett fontos az egészséges internethasználatot is megtanítani a gyerekeknek, hiszen ez az első lépés a probléma kezelésére, és sajnos erről az iskolában nem nagyon esik szó. A pszichológus szerint a virtuális világ és a közösségi oldalak most már az életünk része, ezektől nagyon nehéz megszabadulni, és talán nem is kell teljesen. Úgy vélte, ezeket nem veszélyforrásként kell kezelni, hanem lehetőségként, és ha időben elkezdünk a gyerekekkel a helyes internethasználatról beszélgetni, akkor elkerülhetjük azt, hogy zaklassák őket a világhálón. Mint kiemelte, például nagyon fontos azt megtanítani, hogy akit nem ismerek, azt ne fogadja el barátnak semmilyen esetben sem, még akkor sem, „hogyha tele van szimpatikus fotókkal”. Ez alapszabály kell hogy legyen.

„Ha úgy érezzük, hogy eljött az ideje, hogy a gyereknek legyen saját közösségi oldala – és azt azért nagyon hangsúlyoznám, hogy ezt tizenkét éves kor alatt senkinek nem ajánlom –, fontos, hogy elsősorban elbeszélgessünk velük ezekről. Az is lehet egy jó megoldás, hogy a gyerek a mi telefonunkon/laptopunkon hozzon létre profilt, amit így, ha akarunk, ellenőrizni tudunk. Fontos, hogy nem ellenőrizgetni kell őket, de azért legyünk tisztában azzal, hogy mi történik a gyerekünkkel a világhálón” – magyarázta.

Kalóz János szerint a prevenció a legfontosabb, ő inkább ennek hatékonyságában hisz, mint abban, hogy a traumákat kezeljük, miután már megtörtént a baj, mivel az sokkal nehezebb. Mint mondja, a prevenciónak legalább 80 százalékát a szülőnek kell végeznie, mivel az iskolákban erre nem fektetnek akkora hangsúlyt, mint mondjuk Nyugaton. Az iskolapszichológusok, meghívott előadók néha bemennek egy-egy „beavatkozásra”, vagy előadást tartanak, az osztályfőnöki órákon beszélhetnek még erről a gyerekek, de az iskolai rendszerben nincs benne az erről való rendszeres diskurzus.

Egyszerű mindentől eltiltani a gyereket, de nem ez a megoldás

Sokszor azonban a szülők sem értenek a hétről hétre megjelenő újabb közösségi oldalakhoz, őket sem tanította meg senki eligazodni az internet világában, sőt inkább az a jellemző, hogy gyerekeik kell segítsenek nekik feltölteni egy-egy képet, vagy megtanulni a közösségi média használatát. Kalóz János szerint az egyetlen mód, ha meg akarjuk védeni gyerekeiket az internetes zaklatóktól, az, ha szülőként megtanuljuk mi is kezelni ezt a világot. Szerinte szakértőket, hozzáértőket kell megkérdezni ebben a témában, követni kell a trendeket, hogy tudjuk, gyerekünk melyik platformot használja éppen, és dokumentálódni kell annak veszélyeiről. „Most mint apa beszélek. Ha én a lányommal beszélgetek, mondjuk a TikTokról, akkor én utánanézek, hogy mi is az, és elbeszélgetünk napi szinten arról, hogy éppen mit néz a platformon, mi foglalkoztatja, kikkel beszélget, és a többi. Ez persze energiába kerül, sok utánajárást igényel, de a lényeg, hogy megéri-e nekem ez a befektetett energia” – tette fel a kérdést.

Szerinte a nevelést nem elég akkor elkezdeni, amikor már megvan az okostelefon, és a virtuális világban elszenvedett eseményeknek nemcsak ott lesznek következményei, hanem a való életben is. Kalóz János úgy vélte, nagyon egyszerű mindenről letiltani a gyereket, de az olyan, mintha becsuknánk a szemünket, és azt mondanánk, hogy akkor nem létezik a probléma. Úgy vélte, az elején szülői kontrollal kell engedélyezni az internethasználatot, erre sok applikáció, módszer van már, ott van például az úgynevezett parental control lehetőség, ahol beállíthatjuk, hogy milyen oldalakat ne tudjon megnézni a gyermek. Így szépen lassan, fokozatosan nő bele ebbe a világba, és így akár azt is el lehet kerülni, hogy internetes zaklatásnak legyen kitéve.

A pszichológus szerint az internetes dolgoktól már lehet harmadikos kortól beszélgetni, mivel nagyon sokan ebben a korban már egyedül mennek haza az iskolából, és van telefonjuk vészhelyzetre. Amikor már van hozzáférésük bármiféle kütyühöz, szerinte akkor kell elkezdeni beszélgetni ezekről, és ezt folyamatosan fenn kell tartani.

Milyen jelekre figyeljünk?

Sokan gondolnák, hogy az internetes zaklatások száma megnőtt a koronavírus járvány kitörése óta, amikor az iskolák online oktatásba kényszerültek, ám Kalóz János nem tapasztalta, hogy jelentősen változtak volna a számok. Inkább azt mondja, hogy mivel több volt az internetes jelenlét, ami nem volt ellenőrzött, így a gyerekek a tanulás helyett inkább mást csinálhattak a neten.

Mint mondta, saját tapasztalatai alapján tud nyilatkozni a cyberbullying hosszú távú hatásairól, hiszen hozzá is többen jöttek ezzel a problémával, aminek viszont „komoly következményei vannak”. Ha nem foglalkoznak vele, és a gyerekek nem mondják el a problémájukat, hanem magukba fojtják, egyre több traumát halmoznak fel, akkor annak „szélsőséges veszélyei lehetnek”, amelyek az önbántalmazástól egészen az öngyilkosság terjednek.

A pszichológus szerint vannak bizonyos jelek, amikből észre lehet venni azt, hogy gyermekünket zaklatják-e, vagy sem, ám sajnos nagyon nehéz azt eldönteni, hogy valóban a zaklatás, online bántalmazás miatt viselkedik-e másképp a gyerek, vagy valami más lehet ennek az oka. Szerinte egy ilyen jel az, ha a fiatal túl sokat vonul el a szobájába, vagy a szülő látja azt, hogy szomorúbb, mint szokott lenni. Hogyha hirtelen változást látunk, például elkezd sötétebben öltözni, nem akar részt venni a családi programokon, ahova addig szívesen járt, akkor gyanakodhatunk arra, hogy valami baj történt.

Persze, mint mondja, ez sok minden másnak is lehet a következménye, hiszen például tinédzserkorban a kortárs csoportnak nagyobb a hatása, és akár ennek is betudható a jelenség, de Kalóz János szerint a legjobb, ha ilyenkor leülünk a gyermekünkkel, és elkezdünk beszélgetni arról, hogy mi lehet az oka ezeknek a változásoknak, és lassan kipuhatolózzuk, hogy van-e valami gond.

A tabusítás elkerülése a legfontosabb

Kalóz János úgy vélte, bármilyen zaklatásnál, legyen az online vagy offline, durva szintű, mint például meztelen fotók közzététele, vagy még elviselhető, mint a kisebb csúfolások, a legfontosabb a szülői támogatás, nevelés, hogy a gyerek megfelelően tudja kezelni ezeket. Fel kell készíteni arra a gyereket, hogy mi az, amit közzéteszünk magunkról, és mi az, amit semmi esetre sem, még akkor sem, ha mások erre ösztönöznek. Szerinte a megelőzést sokkal könnyebb megtanítani, mint kezdeni valamit azzal a traumával, ami már megtörtént.

„Én mindig abból indulok ki, hogy vajon a szülők mennyire foglalkoznak ezzel? Mennyire vannak ezek a gyerekek felkészítve a virtuális életre és az internethasználatra? Mivel ha ez nem történt meg, és nincsenek a megfelelő magok elültetve, akkor csak reménykedhetünk a legjobbakban. Az is nagyon fontosak, hogy az érzelmi szükségletét a szülő kielégítse a gyereknek, mivel sokszor ennek hiányában jutnak el oda, hogy zaklatnak valakit, vagy olyan tartalmakat osztanak meg, amik később zaklatáshoz vezetnek” – összegezte a pszichológus.

Szerinte az egyik legnagyobb gond az, hogy sokszor nem tudnak a zaklatásról sem a szülők, sem a tanárok, mivel a téma tabusítása miatt úgy érzik a gyerekek, hogy nem tudják velük megosztani a problémáikat. Sajnos, mint mondja, a gyerekek sokszor lenyelik és viszik magukkal a problémákat, és csak olyankor lepődik meg mindenki, amikor egy-egy ilyen anonim felmérést meglát, hogy valójában mekkora a gond. Ennek elkerülésére a pszichológus a nyílt, elfogadó, tabumentes hozzáállást ajánlja a szülőknek, és azt, hogy beszélgessünk minél többet gyerekeinkkel.

A nevelést nem elég akkor elkezdeni, amikor már megvan az okostelefon, a virtuális világban elszenvedett eseményeknek nemcsak ott lesznek következményei, hanem a való életben is.