Az az óvodás vagy kisiskolás gyerek, akit otthon elfogadnak és támogatnak, jobban teljesít, tanulmányi előmenetelén is meglátszik, hogy egy biztonságos, meleg környezetben él, ahol elfogadóak vele szemben a szülők.

Ennek jegyében újabb projektet indított Marosvásárhelyen a Talentum Alapítvány, amely a MOL gyermekgyógyító programja keretében sikeresen pályázott. A pályázat címe Én és a családom, célja pedig a gyerekek képességeinek tudatosítása és fejlesztése.

Sízés a szobában, szánkózás a szabadban

A Talentum Alapítványnál csütörtök délutánonként öt család, szülők és gyerekek gyűlnek össze, hogy együtt játsszanak, kipróbáljanak különböző ügyességi játékokat, beszélgessenek és pozitív élményekkel feltöltődve menjenek haza. Ottjártunkkor egy családdal beszélgettünk. Anya, apa és a hétéves kislányuk gyakorolta a „sízést”, vagyis a valódi sítalpakhoz hasonló léceken álltak, és egy-egy spárgát tartottak a kezükben, amelynek a segítségével, ha összhangban mozogtak, tudtak haladni. „Nem könnyű, mert egyszerre kell mozdulni, figyelni kell a vezényszóra, egymásra és saját mozdulatainkra is. Az elején nehezen ment, de mostanra már egészen jól haladunk, átszeltük a szobát” – magyarázta az anyuka, akinek kislánya egy adott pillanatban átvette az irányítást, és számolt, hogy egy-kettő-három, bal láb! Majd ugyanígy a jobb láb. Elmondták, hogy gyerekük mozgékony, rövid idő alatt elveszíti a türelmét, nem képes összpontosítani. A terápiás foglalkozásokon olyan „technikákat” sajátítottak el, amelyek segítségével ők is megértőbbek a kislányukkal szemben, illetve a felmerülő nehézségeket is sokkal jobban tudják kezelni. „De ehhez egyszer saját magunkat is meg kellett ismernünk, és meg kellett tanulnunk mi is, mire figyeljünk, mit ne tegyünk” – mondta az apa. Később tojást kellett átvinni egy kanálban különböző akadályokon. Természetesen a tojás műanyagból volt, ha leesett, „szétfolyt”, de utána megint össze lehetett rakni, és folytatni a játékot.

Ahogy Kacsó Erika pszichológus, a program ötletgazdája és irányítója érdeklődésünkre beszámolt róla, egy- és kétgyerekes családok vesznek részt a tevékenységeiken, amelyek kilenc hónapon át tartanak, és terápiás célt szolgálnak. „Mozgásos és kreatív, művészeti foglalkozásokat tartunk, verbális és nonverbális játékokat, de volt már közös szánkózás, virágültetés, főzés is. Úgy látom, hogy valamennyi résztvevőnek élményt jelentenek ezek az együttlétek, lelkesen beszélnek róluk, elmesélik hozzátartozóiknak, feltöltődve mennek haza” – magyarázta a pszichológus, hozzátéve, hogy a programban részt vevő családoknál nem jellemző a közös, szülő-gyerek program, sőt a gyerekek elhanyagoltak, fizikailag és lelkileg sem fordítanak kellő figyelmet rájuk, ami a tanulmányi előmeneteleikben is érezteti a hatását. Ezen szeretnének változtatni.

A program résztvevői a heti kétórás tevékenység mellett házi feladatokat is kapnak, amelyeket el kell végezniük, majd a következő találkozón beszámolniuk arról, hogy hogyan sikerült, mit éltek át, milyen érzéssel járt elvégezni azt. „Például egy ilyen feladat az, hogy a szülők el kell meséljék, hogy gyerekkorukban milyen játékokat játszottak, majd azt el kell játszaniuk a gyerekekkel is. Amennyiben ezt sikerült megvalósítani, az alapítványnál a következő találkozón elmesélik, felidézik, mi volt a legnehezebb, mit szerettek benne a legjobban, milyen volt közösen játszani. Ezzel és a gyerekkori játékok felidézésével közös emlékeket osztanak meg, amelynek valamennyien résztvevői – magyarázta a pszichológus, hangsúlyozva, hogy ezek a foglalkozások az „itt és most” jegyében zajlanak, egy varázshangulatban, amelyben mindenki biztonságban érzi magát, illetve képesnek arra, hogy bármilyen feladattal megbirkózzon. „Ha nem sikerül valakinek első próbálkozásra egy feladatot elvégeznie, nem baj, nem történik semmi rossz, türelmesen várjuk, hogy kedvet kapjon hozzá, és újból próbálkozzon. Nem erőltetünk semmit, de bátorítjuk, biztatjuk a résztvevőket, hogy képesek, csak meg kell próbálniuk” – mondta Kacsó Erika az alapítványnál szervezett tevékenységekről.

Feloldani a konfliktusokat

A program célja ugyanakkor a szülő és gyerek közötti konfliktus erőszakmentes megoldása, a készségek és képességek fejlesztése. Az alapítvány a saját adatbázisából választotta ki azokat a családokat, ahol a gyerekek különféle problémákkal küzdenek: hiperaktívak, részben képességzavarosak, epilepsziásak, vagy kevés figyelemben részesülnek a családjukban. Az elhanyagoltság a fizikai és pszichikai fejlődést is gátolja, a jutalmazás és büntetés közötti egyensúly, a nevelési mód nem megfelelő ahhoz, hogy az iskolában, a társadalomban kiegyensúlyozott, kellő önbizalommal rendelkező, a problémáit a helyén kezelő gyerek váljon.

A lényeg, hogy az önazonosító képességeiket erősítsék, aktivizálják, valamint a szülői kompetenciákat is fejlesszék. Megtörténik, hogy a gyerek türelme elfogy, nem tud összpontosítani, vagy a szülő érdeklődése lankad, lelkileg már nem vesz részt a foglalkozáson. Ilyenkor a pszichológus beavatkozik, segít ezeket a nehezebb pillanatokat áthidalni, és a pozitív élményeket átélni.

A játékok révén fejlődik az együttműködés, az empátiakészség, a verbális és nonverbális kifejezőképesség, a párbeszédre való készség, az érzelmek kifejezése, az érzelmi kommunikációra való képesség, ahogy a mások meghallgatása, az odafigyelés, a kölcsönös bizalom, az önbizalom és önértékelés, a felmerülő nehézségek kezelése és megoldása. „Próbálunk hatni a szülői attitűdre, rávezetni arra a résztvevőket, hogy valamit, ha elkezdenek, azt végig kell csinálni, ne csapongjon a gyerek, mert a tevékenységének kell legyen egy íve, kezdete és vége, ahhoz, hogy az pozitív érzést hozzon, sikert eredményezzen” – mondta a pszichológus, hozzátéve, hogy ha a gyerek végigviszi a megkezdett cselekvést, legyen az tanulás vagy leckeírás, illetve játék, örömmel tölti el, hogy sikerült megvalósítania, mert képes volt rá. De ehhez a szülőnek is hasonlóképpen kell cselekednie, példát mutatnia a viselkedésével. Hiszen „a gyerek akkor van jól, ha a szülő is jól van” – tette hozzá Kacsó Erika.

Mindenki jól van, egymástól is tanulnak

A csoport résztvevői beszélgetéssel kezdik a csütörtök délutáni tevékenységet. Elmesélik, milyen hetük volt, sikerült-e a házi feladatokat elvégezniük, mi tetszett, és mi nem tetszett abban, mi volt az előző heti foglalkozáson a legérdekesebb, legmaradandóbb. Ezt követi a játék, majd az egész egy közös uzsonnázással zárul. A csoportban mindenki egyenlő, lehet hibázni, nem számít, ha valaki téved, nincs hangos, fegyelmező szó, mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen. „A csoportban látom a problémákat, diagnosztizálom a szülőket, és abban erősítem őket, amit jól csinálnak” – tette hozzá a program vezetője, ahogy azt is, hogy egymástól is sokat tanulnak a szülők. A távolságok közöttük eltűnnek, azt érzik és élik át, hogy közösen képesek bármire, pozitív érzelmekben van részük. A kreativitás és spontaneitás felszabadítja az energiájukat, sikerélményben van részük.

„Olyan részképesség-fejlesztő, kis, banálisnak tűnő helyzeteket oldunk meg, amelyekről nem is gondolják, hogy milyen nevelő hatásúak, megerősítőek a szülői kompetenciában, a különböző képességek fejlesztésében” – mutatott rá a szakember.

A projekt végén összesítik a tapasztaltakat, az eredményt viszont egy idő elteltével tudják felmérni, amikor az óvodai, iskolai viselkedésben, a tanulásban visszaköszön mindaz, amit tanultak, gyakoroltak.