Szilágysomlyó múltját és közösségi értékeit ünnepelték a hétvégi Báthory Napokon
A hétvégén megrendezett 34. Báthory Napokon felidézték Szilágysomlyó 775 éves írott történelmét, a résztvevők megismerkedtek a helyi legendákkal, és díjazták a pedagógusokat, valamint a közösségért végzett munkájukkal kiemelkedő személyiségeket. A kétnapos eseménysorozat a történelmi múlt, a magyar kultúra, az oktatás és a közösségépítés köré szerveződött.
A kétnapos rendezvénysorozat pénteken Demjén Sándor fotográfus Azok a nyolcvanas évek – Szilágysomlyó Demjén Sándor fényképein című kiállításával kezdődött a Báthory István Általános Iskolában. A tárlat a város közelmúltjának képi emlékeit idézte fel, ezt követően Erdei János nyugalmazott földrajz- és történelemtanár ismertette a Szilágysági legendák – Somlyó és környéke című kötetét, amelynek bemutatóján az iskola harmadik osztályos diákjai is közreműködtek.

Legendák, történelem és családi programok
A szombati nap több korosztályt megszólító programokkal folytatódott. A pedagógusok számára a mentális egészség és az iskolai jóllét kérdéseit feldolgozó műhelyfoglalkozást szerveztek A jövő iskolája a jóllét iskolája címmel. A kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának munkatársai, Ilyés Irén iskolapszichológus és Gherman Cristina gyógypedagógus a diákok és tanárok mindennapi jóllétét támogató lehetőségekkel foglalkoztak.
Ezzel párhuzamosan Erdei János vezetésével gyalogtúra indult a Magurára, így a résztvevők Szilágysomlyó legendáinak nyomába eredhettek. A gyermekeket kézműves délelőtt várta, délután pedig interaktív családi kaland keretében ismerkedhettek meg a helyi mondavilággal. A Meseerdő programot a 16. Báthory István cserkészcsapat toborzótevékenységéhez kapcsolták. A szervezők elmondták, a rendezvény egyik fontos üzenete, hogy a helyi történelem és hagyományok megismertetése már gyermekkorban elkezdődik, és meghatározza a közösség jövőjét. A legendák, a történelmi helyszínek és a kulturális programok élményszerűvé tették a múlt megismerését a fiatalabb nemzedékek számára.
Elismerés a pedagógusi hivatásnak és a közösségi munkának
A Báthory Napok ünnepi díjátadója a rendezvénysorozat kiemelt eseménye volt. A gálán a pedagógusi életutakat, a tanulmányi teljesítményeket és a szilágysági magyar közösségért végzett munkát ismerték el. A Mákvirág-díjat a kiemelkedő eredményeket elérő magyar középiskolásoknak ítélik oda. A 2025-ös elismerést Lóga Patrik, a zilahi Silvania Főgimnázium egykori diákja vehette át matematikai eredményeiért, míg a 2026-os díjazottak Kulcsár Szilvia és Pop Csenge Natália, a zilahi tanintézmény diákjai lettek. Előbbi a matematika és az informatika mellett az anyanyelv és a népköltészet terén elért eredményeivel, utóbbi matematikai versenyeredményeivel, valamint irodalmi és művészeti érdeklődésével érdemelte ki az elismerést. Továbbá ugyancsak Mákvirág díjban részesült Szabó Hunor tanuló.

Az Ezüstgyopár-díjat három Szilágy megyei pedagógus, Rozs Rita Éva, Dénes Irén és Vincze Erika vehette át, de Ezüstgyopár-díjjal tüntették ki Romocea Judit pedagógust is, aki nem tudott részt venni az ünnepségen. Mindannyian több évtizedes oktatói-nevelői munkájukkal, szakmai elkötelezettségükkel és közösségépítő tevékenységükkel járultak hozzá a szilágysági magyar oktatás fejlődéséhez. Munkásságukban közös a magyar nyelv és kultúra továbbadásának, a gyermekek támogatásának és a pedagógusközösség erősítésének szándéka.
Pedagógus Szolgálati Emlékéremben hat nyugdíjba vonuló pedagógus részesült: Bálint Sándor, Bogya Tibor, Mureșan István, Szabó Hajnalka, Szommer Tünde Gabriela és Vari Judit. Több mint négy évtizedes tanári, illetve tanítói pályájuk során generációkat oktattak és neveltek, munkájukkal pedig a megye különböző tanintézményeinek életét gazdagították.

A Szilágysági Magyarok Díjat idén posztumusz Antal Sándornak, valamint Erdei Jánosnak és Varga Lajosnak ítélték oda. Az elismerésekkel olyan életutak előtt tisztelegtek, amelyek a szilágysági magyar közösség szellemi és kulturális értékeinek megőrzését, gyarapítását szolgálták. Varga Lajos kilencvenéves nyugalmazott pedagógus a díjátadást követően a Maszolnak elmondta: a kitüntetés nagy megtiszteltetés számára, különösen azért, mert több évtizedes munkáját utólag is elismerték. Mint mesélte, negyvenegy éven át tanított, és a pedagógusi pályára nem egyszerű foglalkozásként, hanem hivatásként tekintett.
Meggyőződése szerint a tanár feladata nem merül ki az ismeretek átadásában: a fiatalok nevelése legalább olyan fontos része a munkának. „Hálás vagyok, hogy ezt az elkötelezettséget a díjjal is elismerték” – mondta. A nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a szellemi munkával, hiszen nemrég még egy több mint kétezer éves matematikai probléma, a geometria egyik kérdéskörének tanulmányozásával foglalkozott. Pedagógusi éveire visszatekintve úgy véli, munkája gazdag és sokrétű volt, a feladatokat pedig mindig kötelességének érezte elvégezni. A fiatal pedagógusoknak határozott üzenetet fogalmazott meg: aki úgy érzi, nem tudja megfelelően oktatni és nevelni a diákokat, annak más hivatást kell választania. „A pedagógiai munka nem foglalkozás, hanem hivatás” – hangsúlyozta
Emléktábla a 775 éves városnak
A szombati programok egyik központi mozzanata Szilágysomlyó első írásos említésének 775. évfordulója alkalmából állított emléktábla felavatása volt az EMKE Magyar Ház falán. Az ünnepségen Bocor Vivien moderátor a város történelmi múltját és a közösségi emlékezet jelentőségét hangsúlyozta. Hegedűs Béla, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja beszédében arra emlékeztetett, hogy a 775 év az idő múlása mellett a fennmaradást, az újrakezdést és a hűséget jelképezi. Ünnepi beszédében kiemelte: a város történetét azok a nemzedékek formálták, amelyek otthont építettek, művelték a földet és megőrizték kultúrájukat. A Báthoryak öröksége szorosan összefonódik Szilágysomlyó történetével. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király életútja azt példázza, hogy egy kisebb erdélyi városból indulva is lehet európai jelentőségű történelmi szerepet betölteni. Az emléktábla leleplezése után a résztvevők koszorút helyeztek el Báthory István mellszobránál.
.jpg)
A történelmi megemlékezés folytatásaként dr. Csók Zsolt régész előadást tartott Dákok, magyarok, Somlyó, Kraszna vármegye – Mítoszok, elméletek és valóság címmel. Az előadó Szilágysomlyó történelmi szerepét, a térség régészeti múltját, az Árpád-kori előzményeket, valamint Kraszna vármegye kialakulását és a város fejlődését helyezte középpontba. A rendezvénysorozatot a Nagyboldogasszony római katolikus templomban tartott reneszánsz zenei program zárta. A Carmina Renascentia együttes a XVI. századi erdélyi és azon túli reneszánsz zene világába kalauzolta a közönséget.
Kovács Zoltán, a Báthory István Alapítvány elnöke és a rendezvény főszervezője a Maszolnak kiemelte: az évforduló különleges alkalmat teremtett arra, hogy a város történelmi múltjára és a helyi magyar közösség értékeire egyaránt ráirányítsák a figyelmet. Mint felidézte, a Báthory István Alapítvány 1992-ben alakult, azóta kiemelkedő szerepet tölt be Szilágysomlyó magyar kulturális életében és a közösségi rendezvények szervezésében. Idén is úgy állították össze a programot, hogy az a történelmi emlékezet mellett a közösség jelenéről és jövőjéről szóljon.

A díjátadó gála évente lényeges helyet foglal el a rendezvénysorozatban, mert ilyenkor olyan emberek munkáját ismerik el, akik hosszú éveken át tettek a magyar oktatásért, kultúráért és a közösségért. A 775 évre utalva kiemelte, a múlt felidézése mellett fontosnak tartja, hogy legyen, aki továbbviszi az örökséget. Ezért azt kívánta, hogy a város 800. évfordulóját már a fiatalabb nemzedék szervezhesse meg, az idősebbek pedig büszkén ünnepelhessenek velük, mert a 775 éves múlt akkor válik igazán élő örökséggé, ha a következő generációk magukénak érzik a várost, annak történelmét, kulturális értékeit és közösségét.
CSAK SAJÁT


