Ismét megtelt élettel a szilágysomlyói Báthory-vár

Csatakiáltástól, fegyverdurrogástól, ágyúdörgéstől volt hangos a hétvégén a szilágysomlyói Báthory-vár udvara. Az elmúlt évekhez hasonlóan magyarországi és lengyelországi hagyományőrző csapatok korhű viseletekben elevenítették fel a középkori népek régmúltjának mindennapjait.

Szilágysomlyó és a magyarországi Albertirsa település 20 éves testvérvárosi kapcsolatot ápol, ezért az idei Báthory Fest a testvérvárosi kapcsolat megerősítésével kezdődött. Albertirsa alpolgármestere, dr. Nagy Mercedes az ünnepségen elmondta: hivatalosan 20 évvel ezelőtt írták alá a testvérvárosi együttműködést, viszont ezt megelőzően szökkent szárba a baráti viszony Roszik Mihály evangélikus pap, az albertirsai gyülekezet lelkipásztorának és Mike Zoltán, a szilágysomlyói református gyülekezet lelkészének találkozásával.

Megújították a testvérvárosi kapcsolatot | Fotók: Kulcsár Mária

„A testvérvárosi egyezmény újbóli aláírása számunkra egy hűségnyilatkozat, ami megszilárdítja kapcsolatunkat, és ugyanakkor felhívás az utódainknak e nemes feladat szívükön való viselésére” – fogalmazott az alpolgármester.

Simon Előd konzul szinte már állandó résztvevője a Báthory-megemlékezésnek, idén ötödik alkalommal vett részt az eseményen. Köszöntőbeszédében Báthory István fejedelem örökségének aktualitásáról beszélt, akinek halála után csaknem 500 évvel románok, magyarok, lengyelek, litvánok összegyűlnek emlékezni.

„Olyan személyiség volt, amilyen a magyar történelemben nem biztos, hogy sok van, és úgy gondolom, más népek körében, a világtörténelemben is kevés hasonló adatott. A nagy fejedelem szellemisége és politikája kifejezetten aktuális a jelenkorban, amikor Európa népei egy szomorú és sajnálatos háborús helyzet következtében újra bezárkóznak és blokkosodni próbálnak, ezért azt kívánom, hogy Báthory és Szilágysomlyó öröksége mutasson egy másik alternatívát, a közép-kelet európai népek valós együttműködésének és egymás felé nyitottságának az alternatíváját” – fogalmazott a konzul, majd köszönetet mondott Szilágysomlyó vezetőségének, a megyének, hogy éltetik a fejedelem örökségét. Végezetül arra bátorította Szilágysomlyó magyarországi testvérvárosainak – Albertirsa, Nyírbátor, Szarvas – képviselőit, hogy továbbra is ápolják a kapcsolatot, a jó viszonyt.Csatajelenet

Szabó Ernő városgazda a Maszolnak elmondta, a Báthory Fest alkalmából emléket állítanak Báthory István fejedelemnek, Szilágysomlyó szülöttének, akinek emléke jelentős szerepet játszik a magyar történelemben. Báthory István nemcsak mint politikai vezető, hanem mint mecénás is ismert, támogatta a kultúrát és az oktatást, a fesztivál által a helyi közösség kifejezheti tiszteletét és elismerését tevékenysége iránt.

A város polgármestere, Cristian Lazar szerint, a fesztivál sikere mindannyiuknak köszönhető. Közösen érték el ezt, amit folytatni kell, sőt egyre jobbá tenni, hogy Báthory István neve és a fesztivál minél több emberhez eljusson. Mint fogalmazott, nagy valószínűséggel egy ideig ez a fesztivál lesz az utolsó, amelyet a vár udvarán rendeznek, mert jövőre már elkezdődhet a vár teljes felújítása.

A Transylvanium koncertezett

A kétnapos eseménysorozat nagy sikernek örvendett, napközben a gyerekek nagy érdeklődéssel csodálták a hagyományőrző csapatok sátrait, a fegyvereket, a ragadozómadár-bemutatót, valamint kipróbálhatták a kevésbé veszélyes harci eszközöket. Este a fiatalok is belakták a teret, koncertektől volt hangos a vár udvara. Idén a székelyföldi Transylvanium együttes szórakoztatta a magyar közönséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?